Az ENSZ előrelépést lát a jemeni háborúról szóló tárgyalásokon

Az ENSZ jemeni különmegbízottja, Hans Grundberg hétfőn kijelentette, hogy előrelépés érezhető a nyolc éve húzódó jemeni háború befejezését célzó tárgyalásokon, és arra szólította fel a konfliktusos feleket, hogy ragadják meg ezt a lehetőséget.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában – Szanaából videokapcsolaton keresztül – tartott beszámolója szerint Grundberg ígéretes haladást tapasztalt a katonai hadműveletek visszafogásáról, a háború sújtotta gazdaság újraindításáról, a válság enyhítését célzó intézkedésekről, valamint a háború polgári lakosságra gyakorolt hatásának enyhítéséről szóló tárgyalásokon.

A különmegbízott jelezte, hogy hétfőn építő jellegű egyeztetéseket tartott a kormányellenes húszik politikai vezetőjével, Mahdi al-Masattal, a múlt héten pedig a jemeni kormánnyal folytatott „gyümölcsöző” tárgyalásokat.

A hétvégén a húszik közölték azt, hogy „komoly és pozitív hangvételű tárgyalásokat” folytattak azzal az ománi küldöttséggel, amely december elején érkezett Szanaába azzal a céllal, hogy megelőzze az újabb összecsapásokat, miután a mindkét fél által betartott – hat hónapig érvényes – tűzszüneti egyezmény októberben hatályát vesztette.

Hans Grundberg kiemelte, hogy a helyzet a tűzszünet lejárta óta is stabil, egyik fél sem indított nagyobb katonai offenzívákat, és a frontvonalakon sem történt jelentős változás

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán támogatását élvező húszi lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket támogató arab koalíció. Az ENSZ humanitárius katasztrófaként értékeli konfliktust, amely az éhínség szélére sodorta az országot.

Hétfőn Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügynökségének vezetője arra figyelmeztetett, hogy a kezdeti sikerek ellenére 2023 újabb „rendkívül nehéz” évnek ígérkezik a jemeni lakosság számára, mivel becsléseik szerint 21,6 millió embernek van szüksége segítségre és védelemre.

Jemenben tűzszünetet kötöttek a harcoló felek

Az országban 2014 augusztusa óta dúl polgárháború.