Kifúrták a zsidók Mel Gibsont a Mardi Gras felvonulásról

Az ADL és más csoportok üdvözlik az „antiszemitizmus és a gyűlölet más formáinak” előéletével rendelkező híresség eltávolítását; a szervezők nem részletezett „fenyegetésekre” hivatkoznak.

A New Orleans-i Mardi Gras szervezői vasárnap visszakoztak attól a döntésüktől, hogy Mel Gibson hollywoodi színészt és rendezőt fogadják sztárvendégként a felvonuláson, miután a választásukkal kapcsolatban ellenérzések merültek fel, többek között helyi zsidó csoportok részéről.

A február 18-ra tervezett felvonuláson részt vevő legnagyobb csoport, a Krewe of Endymion szombaton jelentette be, hogy Gibson lesz a „társ-nagymarsall”, amely pozíciót a sztárvendégek számára tartanak fenn.

A döntés azonban heves visszatetszést váltott ki a Rágalmazásellenes Liga (ADL), a Greater New Orleans-i Zsidó Szövetség és a Greater New Orleans-i Rabbinátus részéről, amelyek közös nyilatkozatban hivatkoztak Gibson „antiszemita, rasszista és nőgyűlölő szidalmazásainak hosszú múltjára”, valamint „félszívű bocsánatkérési kísérleteire”.

Ezt követően a Krewe of Endymion vasárnap, kevesebb mint 24 órával Gibson szerepének bejelentése után közölte, hogy „megfontolandó visszajelzéseket kapott a nagymarsall bejelentésével kapcsolatban, [és] ezek közül néhány kommentár olyan fenyegetéseket tartalmazott, amelyek komoly aggodalomra adnak okot”.

A csoport nem részletezte a fenyegetések jellegét, sem a forrásukat.

„Lovasaink, különleges vendégeink és mindazok biztonsága érdekében, akik üdvözölnek minket az utcán, Mel Gibson nem fog társ-nagykövetként lovagolni a 2023-as felvonulásunkon”

– tette hozzá a közlemény.

Gibson nem kommentálta a New Orleans-i felvonulásról való eltávolítását.

Mégsem játszik zsidó Rothschildot Mel Gibson?

Nemrég röppent fel a hír, miszerint az antiszemita botrányairól híres színész szerepet vállal a milliárdos zsidó bankár család nevét viselő filmben.

A közösségi média felhasználói is meglepetésüket fejezték ki a Krewe of Endymion választása miatt, az egyikük így tweetelt: „Mel Gibson? David Duke pont nem ért rá?” – utalva ezzel a Ku Klux Klan egykori vezetőjére. Egy másik azt írta: „Úgy hallom, Mel Gibson volt Endymion tartalék terve, miután Andrew Tate nem tudott eljönni”. Tate egy ellentmondásos online influencer, akit azzal vádolnak, hogy nőgyűlölő nézeteket vall.

A The Daily Beast szerint a Krewe of Endymion 8 millió dolláros költségvetéssel büszkélkedhet, és minden egyes éves Mardi Gras felvonuláson 3200 lovast és 80 fogatot vonultat fel .

A Gibson felvételét ellenző zsidó csoportok üdvözölték a döntést, de azt mondták, hogy „megdöbbentek” Gibson kinevezésén.

„Tekintettel az antiszemitizmus és a gyűlölet más formáinak szításában szerzett múltjára, úgy véljük, hogy az Endymion nagymarsalljának választása teljesen sértő és rövidlátó volt”

– áll a közös nyilatkozatban.

„Bár megkönnyebbültünk, hogy nem lovagol többé, reméljük, hogy az Endymion vezetősége megragadja a lehetőséget, hogy megtudakolja, vajon miért okozott Mel Gibson kiválasztása ekkora fájdalmat és csalódást a zsidó közösségnek, valamint azoknak a marginalizált közösségeknek, akiknek a múltban ártott”.”

Hozzátették:

„Az Endymion rossz üzenetet küldött a rendezvényéről egy olyan nagykövet választásával, akinek komoly gyűlöletkeltő múltja van”.

Gibson 2006-ban egy részeg dühkitörésében hírhedten azt állította, hogy a zsidók felelősek „a világ összes háborújáért”, és antiszemita sztereotípiákat népszerűsített a 2004-es „Krisztus szenvedése” című kasszasiker filmjében. Azóta igyekszik visszanyerni a zsidó közösség kegyeit, sőt, még egy holokauszt-túlélőket segítő projektnek is adományozott.

Winona Ryder 2020-ban azt állította, hogy Gibson „kemenceszökevénynek” nevezte őt.

Az állításokat Joe Eszterhas forgatókönyvíró is alátámasztotta, aki szerint Gibson a jelenlétében többször nevezte a zsidókat „kemenceszökevényeknek”

2010-ben Gibson volt barátnője, Oksana Grigorieva azt állította, hogy Gibson fizikailag bántalmazta őt, és közzétett egy felvételt, amelyen a színész hallható, amint szexista és rasszista megjegyzéseket tesz, többek között azt mondta neki, hogy „ha megerőszakol egy csapat n****, az a te hibád lesz”.

Mel Gibson antiszemita beszólása Winona Rydernek

A zsidó származású hollywoodi színésznő a londoni Sunday Times-nak adott interjújában mesélte el, hogy Gibson egyszer „kemenceszökevénynek” nevezte – írja a Times of Israel.