Akárcsak a demokraták, akik 2017 januárjában, Donald Trump elnöki beiktatásának hétvégéjén milliós tömegben vonultak az utcára, Benjamin „Bibi” Netanjahu ellenfelei is egyértelműen „ellenállásként” kívánnak fellépni, nem pedig lojális ellenzékként.
Netanjahu és jobboldali és vallási koalíciós partnerei egyértelmű többséget szereztek a 120 fős Knesszetben, 64 mandátummal a baloldali, korábban jobboldali és arab politikai pártok gyűjteményével szemben, amelyek az elmúlt 18 hónapban Izraelt irányították. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan azonban Izraelben is törzsi kultúrharccá vált a politika.
De még ha mindenki hozzászokott is ahhoz a helyzethez, amelyben a két oldal nem egyszerűen rossznak, hanem a tisztesség és a demokrácia ellenségének tekinti egymást, Netanjahu új kormányának ellenfelei a tűzzel játszanak
– írja Tobin.
Amióta vereségük nyilvánvalóvá vált, a Jair Lapid ideiglenes miniszterelnök által vezetett „bárki, csak Bibi ne legyen” ellenzék mindent megtesz, hogy utódait „veszélyesnek, szélsőségesnek és felelőtlennek” bélyegezze. Tábora a demokraták játékkönyvéből merítve, azt állítja, hogy az ország demokratikus választásainak győztesei „a demokrácia lerombolására” törekszenek.
Az izraeli médiában sokan, például a The Times of Israel munkatársa, David Horovitz, az ő jelszavaikat követve ugyanazokat a témákat hangoztatják, és azok a források – mint például a The New York Times szerkesztőségi oldala -, amelyek mindig a lehető legrosszabb színben tüntetik fel a zsidó államot, ha nem is teljesen démonizálják azt, visszhangra találnak.
Ennek az erőfeszítésnek a legutóbbi példája egy több mint 330 amerikai rabbit tömörítő csoporttól származik. Nyílt levelet írtak alá, amelyben elítélik Netanjahut és partnereit, és megfogadták, hogy nem engedik, hogy a Bezalel Szmotrics vezette Vallásos Cionista Párt blokkjának tagjai – amely magában foglalja Itamar Ben-Gvir Otzma Yehudit pártját és a sokkal kisebb, LMBTQ-ellenes frakciót, az Avi Maoz által vezetett Noamot – zsinagógáikban vagy szervezeteikben felszólaljanak.
Bárki számára, aki valóban tudja, hogyan működik az amerikai-zsidó élet, a vallásos cionizmus zászlaja alatt megválasztott 14 Knesszet-tag tervezett bojkottja nem újdonság.
Valójában a szóban forgó zsinagógák közül sokan soha nem fogadták a jobbközép izraeli pártok képviselőit, beleértve Netanjahu Likudját is.
Sokan nem hívtak meg politikailag konzervatív amerikai-zsidó szónokot sem, hacsak nem volt mellette egy liberális ellenlábasa. És még ezt a gyakorlatot is nagyrészt elhagyták az elmúlt években, a konzervatívokkal szembeni liberális intolerancia növekedésével.
Eközben a zsidó intézmények, beleértve azokat is, amelyek elvileg pártatlanok, gyakran éppoly vonakodnak attól, hogy elősegítsék a fontos kérdésekről szóló tényleges vitát, mint amilyen ellenségesek a szólásszabadsággal szemben – ahogyan a nem baloldali nézeteket az egyetemi kampuszokon inkább eltörlik, mint vitatkoznak velük.
Az új izraeli vezetés betiltását tehát ebben a fényben kell szemlélni. És nem az a döntő kérdés, hogy Smotrich, Ben-Gvir vagy más ortodox politikusok hol tartanak beszédet, amikor az Egyesült Államokba látogatnak.
Ami számít, az a folyamatos propagandakampány, amelynek célja, hogy Netanjahu kormányát az iráni rezsim erkölcsi megfelelőjeként tüntessék fel – ez az erőfeszítés olyan módon árt Izraelnek, amit az elkövetők és az útitársak, úgy tűnik, nem értik.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.