Kongresszusi kitüntetést kap Ferencz Benjámin, az utolsó élő nürnbergi ügyész

Több demokrata és republikánus képviselő együtt jelentette be kétpárti törvényjavaslatát, amely a Kongresszus Aranyérmével tünteti ki Ferencz Benjámint, az utolsó élő nürnbergi ügyészt – írja a JNS.

Ferencz egész élete során a jogállamiság és a nemzetközi igazságszolgáltatás mellett szállt síkra. A második világháború alatt Ferencz az amerikai hadseregben szolgált, és segített bizonyítékokat gyűjteni a náci háborús bűnökről. Később Ferenczet nevezték ki főügyésznek abban az eljárásban, amelyben 22 egykori náci Schutzstaffel (SS) tisztet ítéltek el.

„Ben Ferencznek, az utolsó élő nürnbergi ügyésznek a Kongresszusi Aranyéremmel való kitüntetésével a Kongresszus fontos üzenetet küld: a gyűlölet, a bigottság és az antiszemitizmus soha nem tűrhető el” – mondta Lois Frankel, demokrata képviselő.

„Ez az üzenet nem is jöhetne fontosabb időpontban, amikor az antiszemitizmus és a holokauszttagadás egyre nagyobb méreteket ölt.”

Frankel a továbbiakban a zsidó közösség hőseként méltatta Ferenczet, aki évtizedeket szentelt életéből az antiszemitizmus elleni küzdelemnek és a holokauszt tanulságainak életben tartásának.

„Ferencz Benjámin az emberi jogok igazi bajnoka”

– tette hozzá Joe Wilson, republikánus képviselő.

„Kezdve a II. világháborúban nyomozóként és a nürnbergi perek során az amerikai hadsereg ügyészeként eltöltött idejétől, a nemzetközi jogállamiság szószólójaként elért hosszú, kiemelkedő karrierjén keresztül. Ferencz Benjámin megérdemli a tiszteletünket és megbecsülésünket.”

Wilson háláját fejezte ki, hogy társelnöke lehetett ennek a kétpárti törvényjavaslatnak, amely Ferencznek a Kongresszusi Aranyérmet adományozza, a volt ügyész „az igazságszolgáltatás és a feddhetetlenség iránti egész életen át tartó elkötelezettségének” tiszteletére.

„A Tom Lantos Emberi Jogi Bizottság társelnökeként gyakran hallom, hogy a népirtáshoz hasonló súlyos atrocitások azért történnek, mert a jó emberek félrenéznek, vagy nem tesznek semmit”

– mondta ezt már Jim McGovern, egy másik demokrata képviselő.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Kongresszus kétpárti módon összefogott, hogy Ferencz urat a Kongresszusi Aranyéremmel tüntesse ki”

A Kongresszusi Aranyérem az amerikai Kongresszus legmagasabb szintű elismerése. Az első kitüntetést George Washington kapta, és azóta 184 alkalommal ítélték oda Amerika nemzeti hőseinek.

Ferencz Benjámin: még mindig nem tanultuk meg a nürnbergi leckét

A nürnbergi perek utolsó életben lévő ügyésze szerint a társadalomnak fel kell hagynia „a háborúk dicsőítésével”.