Likud-szavazó édesanyákat ijesztget a bukott izraeli kormányfő

Izraelben Jarív Levint megválasztották ideiglenes házelnöknek Benjamin Netanjahu új kormánya beiktatásáig, a kormányalakításhoz szükséges villámtörvénykezés levezénylésére – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

A november elsejei választásokon Netanjahu mögött felsorakozott pártok 64 törvényhozója támogatta a 120 honatyából Levin megválasztását. A vele szemben fellépő Ajman Ode arab képviselőt, az ellenzéki kommunista Hadas párt jelöltjét öten, a Van jövő pártból Meráv Ben Arit pedig negyvenöten szavazták meg.

„Remélem, hogy a 25. Knesszet végigéli lehetséges napjait, mert hamarosan stabil kormány jön létre Izraelben. Közös erőfeszítéseket kell tennünk, hogy megerősítsük a Knesszet jogalkotó hatósági pozícióját, amely az utóbbi időben erősen megsérült”

– vélekedett beszédében Levin, s nem említette, hogy Netanjahu csak ideiglenesen, a következő néhány napra szánta neki a házelnöki széket.

A centrista Van Jövő pártot vezető Jaír Lapid, a leköszönő miniszterelnök támadta a Likud jövőbeli koalíciós partnereivel megkötött megállapodásait.

„A Likudra szavazó édesanyákhoz fordulok. Amikor a szavazóhelyiségben állt és a Likudot választotta, akkor erre szavazott? Ezt akarta? Hogy az Ön szavazatával az ország történetének legszélsőségesebb kormánya alakuljon meg?”

– mondta Lapid az ultraortodox pártokkal és a Vallásos Cionizmus nevű párttal eddig aláírt megállapodásokra utalva.

„Tényleg azt akarta, hogy Avi Maoz ijesztő fajelméletre tanítsa a gyerekeit? Hogy azt mondják a kislányainak, hogy ők másodosztályú állampolgárok, és nem szabad bevonulniuk vagy karriert csinálniuk? Itamár ben-Gvirt akarta, egy erőszakos bűnözőt, akit elítélték a (zsidó) terrorizmus támogatásáért, hogy elrendelhesse a rendőrségnek, hogy ne tartóztassák le, akik Givat Bitzaron kövekkel dobálják a hadsereg katonáit? Valóban olyan országban akar élni, ahol a politikai rendőrség a szélsőjobboldal irányítása alatt áll?”

– tette hozzá Lapid.

„Netanjahu gyenge, retteg a tárgyalásától, nála fiatalabbak, nála szélsőségesebbek és határozottabbak vették át a hatalmat. Szmotrics és Deri irányítja ezt a kormányt”

– zárta szavait Lapid a Vallásos Cionizmus pártot vezető Bezalel Szmotricsra, és a keleti ultraortodoxokat tömörítő Sasz pártot vezető Arije Derire utalva.

Totális háború: így akarja a bal-közép blokk megakadályozni Netanjahu sikerét

Egy izraeli lap beszámolója szerint a leendő ellenzék körében egy olyan terv készül, amelynek célja, hogy káoszt keltsen az új Netanjahu-kormányban.

Netanjahu válaszában megpróbálta megnyugtatni a közvéleményt. Kijelentette, hogy

Izrael nem lesz a zsidó vallási jogon, a halachán alapuló állam, s fennmarad a status quo, az eddigi helyzet a vallási szabályoknál.

Előzőleg hétfő este a 12-es kereskedelmi csatorna arról számolt be, hogy a vallásos pártok követelésére betilthatják a villamosenergia-termelést szombaton, és bővíthetik a nemi alapon szegregált tengerpartokat.

„Levin kinevezése nagyon ideiglenes lesz”

– hangsúlyozta a Knesszet elnökének megválasztásáról a Likud pártot vezető Netanjahu. A Likud kedden nyilatkozó illetékesei szerint pártjuk nem fogadja el a tévében ismertetett vallási a kéréseket, de nem tagadták más követelések jóváhagyásának lehetőségét.

Korábban a Knesszet törvényalkotási miniszteri bizottsága bejelentette, hogy ellenezni fogja a formálódó koalíció törvényjavaslatait, melyeket még a kormány felállása előtt, a következő napokban szeretnének gyorsított ütemben megszavaztatni többségükkel.

A ynet értesülései szerint a Likud és szövetségesei szeretnék elfogadtatni azt a törvényt, amely lehetővé teszi a Sasz párt elnökének miniszteri kinevezését a rá kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés ellenére, ezen kívül a törvényt, amely megváltoztatja a nemzetbiztonsági miniszter és a rendőrfőkapitány közötti hatalmi és ér erőviszonyokat a rendőrségnél, azt a törvényt is, amely lehetővé teszi a védelmi minisztérium hatáskörének átadását a Vallási Cionizmus elnökének minden ciszjordániai ügyben, valamint a frakciók szétszakadását tiltó törvényt.

A bukott baloldal elviselhetetlen könnyűsége

Elkeserítő, hogy az izraeli bukott baloldal mennyire nem képes elviselni a vereséget: komolynak látszó emberek óvodás módjára hisztiznek mert elvették a játékszerüket – a hatalmat.