Nemlétező országba akar látogatni jövőre a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze

Karim Khan, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze hétfőn kijelentette, hogy jövőre „Palesztinába kíván látogatni” a bíróság tagállamainak 21. közgyűlése részeként, hozzátéve, hogy Afganisztánba és a Kongói Demokratikus Köztársaságba is szándékában áll ellátogatni.

Az általa meglátogatott helyszínekről szólva Khan azt mondta, hogy „ha Isten is úgy akarja”, 2023-ban ellátogat ezekre a helyekre, feltehetően a bíróság által vezetett vizsgálatok részeként, többek között a Gázai övezetben és Ciszjordániában a 2014 nyarán és azt követő háború során elkövetett esetleges izraeli és palesztin háborús bűnökkel kapcsolatban.

Tavaly Khan elődje, Fatou Bensouda jelentett be olyan vizsgálatot, amely „a Bíróság joghatósága alá tartozó olyan bűncselekményekre terjed ki, amelyeket állítólag 2014. június 13. óta követtek el”.

A 2014. június 13-i dátum jelentős. Az előző napon palesztin terroristák elraboltak és meggyilkoltak három izraeli tinédzsert Ciszjordánia Gus Ecion területén.

Azzal, hogy a palesztinok a június 13-án kezdődő vizsgálatot kérték, biztosították, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság ne vizsgálja meg Eyal Yifrach, Gilad Shaer és Naftali Fraenkel meggyilkolását.

Izrael elítélte a vizsgálatot, Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök pedig „az antiszemitizmus és a képmutatás megtestesítőjének” bélyegezte azt.

Jeruzsálem azzal érvelt, hogy a bíróságnak nincs joghatósága, mivel Izrael nem tagja a bíróságnak, és nem ratifikálta annak Római Statútumát, ugyanakkor a hágai testület szerint Ciszjordániában és a Gázai övezetben van joghatósága, mivel 2015-ben „elfogadta Palesztinát tagországként”.

Izrael nem működött együtt a bíróság vizsgálatával, és továbbra sem világos, hogy Jeruzsálem hogyan reagálna a személyzet esetleges kéréseire, ha hivatalosan bejelentik a látogatást.

A Kan izraeli közszolgálati műsorszolgáltató idézte Nick Kaufmant, azt az izraeli ügyvédet, aki korábban védőügyvédként dolgozott az Büntetőbíróságnál, és aki szerint az ügyész „gondosan megválogatta szavait” a bíróság Izraelre vonatkozó vizsgálatával kapcsolatos diplomáciai nyomás fényében.

Kaufman emlékeztetett arra, hogy Khan nem azt mondta, hogy szándékában áll meglátogatni, hanem azt, hogy az „egyik célja”.

Kedden a katari tulajdonban lévő Al Jazeera televíziós csatorna részletes bizonyítékokat nyújtott be az Büntetőbírósághoz-, amelyek állítólag azt bizonyítják, hogy az Izraeli Védelmi Erők szándékosan lőtték agyon riporterét, Shireen Abu Akleh-t a májusi ciszjordániai összecsapások során. Abu Akleh családja, akit Jeruzsálem szerint tévedésből lőttek le az hadsereg katonái és palesztin fegyveresek közötti tűzharc során Dzsenínben, szintén kérte a bíróságot, hogy indítson vizsgálatot.

Azok számára, akik nem ismerik a szervezet működését: bármely személy vagy csoport panaszt nyújthat be az hágai Büntetőbírósághoz vizsgálat céljából, ám a hágai székhelyű testület nem köteles foglalkozni velük.

Immár egy muszlim főügyész viszi Izrael ügyét a Nemzetközi Büntetőbíróságon

Az előző főügyész sem Izrael-barátságáról volt híres. Sok jóra az újtól sem kell számítani.