Megint hazudott a New York Times Gázáról

A The New York Times korrigálta az állítólagosan haldokló gázai halászati iparról szóló hamis riportját.

A CAMERA médiafigyelő szervezet hivatalos palesztin statisztikákat felhasználva bizonyította a Timesnak, hogy a Hamász által uralt enklávé halászai az elmúlt 15 évben több mint kétszeresére növelték éves fogásukat.

A The New York Times szerkesztői megjegyzést fűzött a riporthoz, amelyben kijavítja azt a hamis tényállítást, miszerint a gázai halászati ipar az összeomlás szélén áll a Hamász által irányított tengerparti enklávé izraeli blokádja miatt.

A hivatalos palesztin statisztikák felhasználásával a Committee for Accuracy in Middle East Reporting in America (CAMERA) médiafigyelő csoport bebizonyította a Timesnak, hogy az állítás hamis. A CAMERA olyan adatokat szolgáltatott, amelyek szerint

a halászok az elmúlt 15 évben több mint kétszeresére növelték éves fogásukat.

Emellett a bejegyzett halászhajók száma is több mint kétszeresére nőtt – közölte Tamar Sternthal, a CAMERA izraeli irodájának igazgatója.

A Times tudósítója, Raja Abdulrahim november 27-i, „Izrael blokádja miatt sántikál a gázai halászflotta” című cikkében azt állította, hogy az izraeli blokád „pusztító hatással van a Gázai övezet halászati iparára”.

A CAMERA azonban cáfolta az állítást, és a Times rendelkezésére bocsátotta a Palesztin Központi Statisztikai Hivatal kutatási adatait, amelyek cáfolják a hamis állítást.

December 3-án a Times leközölte a szerkesztői megjegyzést, amelyben elismerte, hogy a cikkből fontos összefüggések kimaradtak, és azt a benyomást keltette, hogy az ipar tönkrement.

„A jelenlegi fogás szintje magasabb, mint a blokád első éveiben”

– áll a jegyzetben.

„A CAMERA munkatársai elvégzik azokat az alapkutatásokat, amelyeket a The New York Times munkatársainak maguknak kellene elvégezniük”

– jelentette ki Andrea Levin, a CAMERA ügyvezető igazgatója és elnöke.

„Abdulrahim narratívája, amely szerint Gáza halászati ipara összeomlóban van, összeomlik, ha szembesítjük a tényekkel. De a Times késztetése, hogy bármilyen, Izraelt hibáztató történetet futtasson, felborítja az etikus tudósítási normákat, és újra és újra ilyen baklövésekhez vezet.”

Nem ez az első eset, hogy a liberális napilap helyesbítésre kényszerül a gázai körülmények egyoldalú torzítása miatt. Amint megírtuk, a tavaly májusi gázai fegyveres konfliktus során korrigálta korábbi szalagcímét, miszerint az izraeli támadások során „több mint 250-en haltak meg, többségük civil”.

Miután nem tudták alátámasztani állításukat, hogy az áldozatok többsége civil lett volna, kiadtak egy helyesbítést, mely szerint

„A május 21-i, a Hamász és Izrael konfliktusával foglalkozó cikk szalagcíme túlzott az áldozatok számával kapcsolatban. A cikk helyesen közölte, hogy több mint 240 áldozat volt, nem pedig 250, és nem ismert, hogy a többség civil volt-e”

A The New York Times korrigálta az állítást, miszerint a gázai áldozatok „többsége civil” volt

A liberális New York-i lap korrigálta korábbi szalagcímét, miszerint a gázai konfliktusban „több mint 250-en haltak meg, többségük civil”.