Hiba volt függővé tenni Németországot az Oroszországban kitermelt földgáztól – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben.
A kormányfő a Süddeutsche Zeitung című lap gazdaságpolitikai fórumán kiemelte, hogy hazája az Ukrajnát megtámadó Oroszországgal kapcsolatban „megtapasztalta, milyen az, amikor túlzott függőség alakul ki egy stratégiailag fontos erőforrás ellátásában”.
„Ezt a hibát nem követjük el még egyszer”
– fogadkozott Olaf Scholz, rámutatva, hogy a beszerzési források bővítése, a diverzifikáció már elkezdődött.
A kormány gondoskodik arról, hogy a háztartások és vállalatok „átvészeljék az előttünk álló nehéz időszakot” – mondta a kancellár. Aláhúzta, hogy az együttvéve mintegy 300 milliárd eurós támogatási és fejlesztési programok révén biztosítják a földgázellátás zavartalanságát, és azt is, hogy a magas energiaárak ne terheljék túl a fogyasztókat.





Németország az olcsó Orosz nyersanyagok árán kapaszkodott fel oda, ahol most van. De ez már nem tart sokáig, villámgyorsan olvad el a német ipar.
A hülyeségnek nincsen határa! Van elegendő gáz Németországban? Nincsen. Ha nem csinálnak szankciókat és nem rúgják fel a kapcsolatokat akkor most nem lenne semmi gondjuk. Segített bármit Ukrajnán a sok hülye szankció? Nos egy fikarcnyit sem segítettek a szankciók, sőt az oroszok nagyon jól eladják másnak a nyersanyagot. Megéri Ukrajna Németországnak, hogy a saját iparát és életszínvonalát lerombolja? Nem, egyáltalán nem. Ez a dolog olyan, hogy haragszok a nagy Jóskára ezért beleverem a fejemet Nagy Jóska lakásának falába.
Annak nem beismerése a döbbenetes, hogy így is, úgy is orosz energiát vesznek, csak egy harmadik szereplő közbeiktatásával jóval drágábban, de legalább jól mutat a bolondok által körbeült kék asztalnál Brüsszelben…
Nem aggódom a gyémántokra nem lesz szankció, hisz balga belga kérés ez…