Izrael titokzatos atomprogramjának története

Izrael hivatalosan nem létező atombombájának kevéssé ismert történetéről közölt esszét a Tablet. 

Az elmúlt két évtizedben a tudósok egyre nagyobb figyelmet fordítottak Izrael titkos atomprogramjára és annak történetére. A meglévő beszámolók Izrael nukleáris törekvéseinek történetét az 1948-as államalapítással kezdik, és főként három főszereplőre – David Ben-Gurionra, az állam politikai vezetőjére, Ernst David Bergmannra, Ben-Gurion tudományos tanácsadójára és Simon Peresre, az állam vezető jobbkezére – összpontosítanak. A Tablet írása szerint az atombomba gondolata már 1945-ben, közvetlenül a hirosimai és nagaszaki bombázások után, cionista körökben is felmerült.

Elemzés szerint minden Dr. Chaim Weizmann kezdődött, a világhírű vegyész és cionista vezetővel, aki Izrael első elnöke lett. A szintetikus aceton előállításának felfedezése és a Cionista Világszervezet elnökeként betöltött szerepe különösen előnyös helyzetbe hozta őt a transznacionális mozgósítás előmozdításához. Brit társadalmi köréhez figyelemre méltó módon nem kevesebb, mint három brit miniszterelnök tartozott.

Az 1930-as és 1940-es években Weizmann a szocialista cionista David Ben-Gurionnal versengett a cionista mozgalom vezetéséért.

Ben-Gurion kezdetben nem ismerte fel az atombomba jelentőségét. Naplójában nem is említette; sőt, az egyetlen ezzel kapcsolatos bejegyzés 1945. augusztus 15-én jelent meg: „A háború Japánnal véget ért”.

Ben-Gurion csak három évvel később, Izrael 1948-as függetlenségi háborúja idején kezdett érdeklődni az atommaghasadás iránt.

A tudományos és technológiai fejlődés révén a cionista mozgalom úgy látta, hogy a nyugati haladás ígéretét hozza el Palesztinába, valamint a vallásos kelet-európai zsidókat a nemzet modern tagjaivá alakítja át.

A zsidó tudósok részvétele a Manhattan Projektben megerősítette az egyedülálló „zsidó zsenialitás” eszméjét, összekapcsolva a külföldön élő zsidók eredményeit a cionista mozgalommal. A jisuv újságjai büszkén kommentálták a zsidó tudósok Manhattan Projektben való figyelemre méltó részvételét.

Amikor a Hirosima bombázásáról tudósítottak, a Yedioth Ahronoth napilap címlapja így szólt: „2 zsidó segédkezett az atombomba kifejlesztésében”.

Weizmann kísérlete egy „nukleáris” tudományos diaszpóra kiépítésére először arra irányult, hogy meggyőzze a külföldi kormányokat, különösen a briteket, hogy engedélyezzék a holokauszt túlélőinek Európából a britek által ellenőrzött Palesztinába történő migrációját. 1945. augusztus 24-én, alig néhány héttel Hirosima és Nagaszaki bombázása után Weizmann levelet kapott Selig Brodetsky cionista aktivistától, matematikustól és egyik közeli munkatársától. Ez a levél az első jele annak, hogy Weizmann fontolóra vette a Manhattan-projektben való zsidó részvétel politikai célokra való felhasználását. Brodetsky levelében tájékoztatta Weizmannt két meg nem nevezett „francia (lengyel-zsidó) tudóssal” folytatott beszélgetéséről „az atombombáról és a zsidókról”. Brodetsky megjegyezte, hogy szemben a „Radar-üzlettel, amelyben gyakorlatilag egyetlen zsidó sem vett komolyan részt”, az atombomba kifejlesztésében a „zsidó szerep” „valóban figyelemre méltó”.

1945 végén Weizmann egy lépéssel továbblépett a kezdeményezésben, és megpróbálta bevonni a világ leghíresebb zsidó tudósát, Albert Einsteint.

A Sieff Intézet égisze alatt a Weizmann Intézet megtette a kezdeti lépéseket a nukleáris tudás Palesztinába juttatása érdekében. Ezt Ernst David Bergmannal együtt valósította meg, aki 1934-ben csatlakozott az intézethez, és „Weizmann hűséges jobbkeze és tudományos munkatársa” lett.

Az atomreaktor iránti korai érdeklődés, amely Weizmann Oppenheimerhez intézett felhívásaiból eredt, Bergmannon keresztül jutott el Weizmanntól Ben-Gurionhoz. Úgy tűnik, hogy valamikor 1948 folyamán Weizmann nukleáris technológiával kapcsolatos nézetei változni kezdtek: a gyakorlati tudományról alkotott elképzeléseitől a „tiszta tudomány” irányába mozdult el.

Ben-Gurion 1948. szeptember 11-én említette először nyilvánosan az atom iránti rajongását, az atom „csodálatos felépítésére” és a „szétszedhetőségében rejlő hatalmas kapacitásra” hivatkozva.

1949 márciusában Ben-Gurion találkozott Moshe Moris Sordin francia atomtudóssal, aki a Jiszuvban nevelkedett. Sordin, aki 1945-ben részt vett a Francia Atomenergia Bizottság létrehozásában, titokban Izraelbe érkezett, hogy találkozzon Ben-Gurionnal és megvitassa „az atomreaktorok jövőjét”. Egy 1986-os interjúban Sordin felidézte, hogy találkozójukon Ben-Gurion mély megértést és érdeklődést tanúsított a nukleáris technológia iránt. Ez idő tájt Bergmann meggyőzte Ben-Guriont arról is, hogy küldjön hat ígéretes izraeli végzős hallgatót nukleáris fizikát tanulni külföldre.

Ben-Gurion volt az, aki Bergmannal és a fiatal Shimon Peresszel együtt az 1950-es években előrevitte az izraeli atomprogramot, és két kutatóreaktor létesítését hozta létre Soreqban és Dimonában.

Hármójuk közül Peres, a politikai szereplő volt az, aki megszilárdította a Franciaország és Izrael közötti nukleáris kapcsolatokat, előkészítve az 1956-os szuezi válságot megelőző napokban a dimonai reaktor megépítésére vonatkozó francia megállapodást.

1949. február 14-én a törékeny és szinte vak Weizmann nyitotta meg az új Izrael Állam alkotmányozó gyűlésének nyitó ülését. Már nem lelkesedett a zsidó tudósok Manhattan-projektben játszott szerepéért, egy óvatosabb, fáradt Weizmann lépett a pulpitusra.

Bár beszéde rövid és tömör volt, figyelemre méltó módon tartalmazott egy figyelmeztetést az atombomba veszélyeire.

„Ha az emberi ostobaság eléri azt a szintet, hogy az atomenergiát széles körben használják majd a következő háborúban, amelyről oly sokat hallani, azt fogják mondani, hogy a zsidók összeesküdtek a világ elpusztítására. Ha azonban, ahogy én remélem és hiszem, az atomenergiát konstruktív csatornákba irányítják, és az emberiség élvezni fogja a korlátlan energiaforrások előnyeit … Kétlem, hogy az emberek emlékezni fognak arra a nagyszámú zsidóra, akik segítettek majd abban, hogy ezek az eredmények létrejöjjenek” – írta Weizmann a memo

A teljes esszét itt olvashatja el. 

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Richter Gedeon a szülei korai halála miatt szentelte az életét a gyógyításnak

A magyar gyógyszeripar százötven éve született, tragikus sorsú megteremtőjére emlékezünk.