Románia törvényben garantálja a kóser vágáshoz való jogot

A román hatóságok olyan törvényt fogadtak el, amely elismeri és különleges védelmet biztosít a schitának, vagyis az állatok kóser rituális levágásának – áll az Európai Rabbik Konferenciájának közleményében, amely „mérföldkőnek” nevezte a lépést Európa más országai számára.

Az új jogszabály, amelyet a román parlament csütörtökön fogadott el, nagyjából egy évvel azután született, hogy az Európai Unió Bírósága két belga államban is helybenhagyta az állatok élelmezési célú levágásának muszlim és zsidó hagyományos módszerrel történő betiltását.

Zsidó vezetők és szervezetek elítélték a döntést, amelyet Izrael belgiumi nagykövete „katasztrofálisnak és az európai zsidó életre mért csapásnak” nevezett. Az Európai Uniónál lobbiztak a védelem érdekében, és a múlt hónapban felbátorodtak, miután az EU első alkalommal hívta össze a muszlim és zsidó vezetőket, hogy megvitassák a rituális vágás kérdését.

„Remélem, hogy más európai vezetők is követni fogják a román parlament kezdeményezését, értékelve és védve a zsidó élet további jövőjét az európai kontinensen”

– mondta Pinchas Goldschmidt rabbi, az Európai Rabbik Konferenciájának elnöke, aki részt vett a bukaresti aláírási ceremónián.

Számos európai országban tilos az állatok előzetes kábítás nélküli levágása, ami az állatvédők szerint humánusabb, de a zsidó törvények szerint nem megengedett. Az Európai Rabbik Konferenciája szerint sok ország engedélyez kivételt a schitá részére, így Románia is már régóta, az új törvény azonban hivatalosabban rögzíti a kóser vágáshoz való jogot.

Korábban az állatvédők voltak a leghevesebb szószólói a tilalmaknak, de az utóbbi időkben szélső bal- és szélsőjobb oldali pártok is csatlakoztak a rituális vágás elleni beszüntetésének kezdeményezéséhez. Éppen nemrég Magyarországon a Mi Hazánk Mozgalom jelentette be, hogy indítványozni fogja a rituális vágás betiltását.

Mint arról a Neokohn is beszámolt, korábban, a belgiumi bírósági döntést követően Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke kiállt a rituális vágás engedélyezése mellett kijelentve, hogy a tiltás „a vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadás”.

A Mi Hazánk kezdeményezésére Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes lapunknak adott közleményében erősítette meg, hogy „sem a kormány, sem a Fidesz-KDNP többség nem fogja támogatni” a Mi Hazánk indítványát.

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke és a zsidó kisebbség képviselője a román parlamentben, a törvény aláírásakor, az elfogadott rendeletet „világító jelképnek nevezte a világ más országai számára”, és köszönetet mondott Rafael Schaffer román főrabbinak a jogszabály előmozdításában játszott szerepéért.

A román képviselőház elnöke, Marcel Ciolacu azt mondta, hogy

„büszke arra, hogy megvédi és támogatja a zsidó közösséget és Romániát”, és ez a jogi biztosíték segíteni fogja az országban élő zsidókat abban, hogy továbbra is „szabadon gyakorolhassák hitüket”.

Semjén Zsolt: Evidencia, hogy biztosítjuk a zsidó élet feltételeit

A miniszterelnök-helyettes lapunknak mondta el Magyarország Kormányának álláspontját, a Mi Hazánk Mozgalom rituális vágás betiltását kezdeményező indítványáról.