Budapesten tárgyal az iráni gazdasági miniszter

Magyarországon tárgyal a kétoldalú kapcsolatokról Seyed Ehsan Khandouzi iráni gazdasági miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 

Szijjártó Facebook oldalán azt írta:

„Nagyon sok a baj a világban, az elmúlt napokban láttuk, hogy milyen könnyen válhatnak kontrollálhatatlanná a konfliktusok. A globális biztonság fenyegetettségét úgy lehet csökkenteni, ha minél több konfliktust lezárunk.”

A magyar külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott:

„Ha Iránt sikerülne visszaintegrálni a nemzetközi együttműködés rendszerébe, akkor az egész közel-keleti helyzet stabilitása terén tudnánk egy nagyot előre lépni. A helyzet normalizálását észszerű a gazdasági együttműködéssel kezdeni. Vendégünk Seyed Ehsan Khandouzi, Irán gazdasági minisztere. Kezdődhet a gazdasági vegyes bizottság ülése.”

A találkozó idején Novák Katalin köztársasági elnök és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter védelmi kérdésekről Izraelben tárgyal.

Irán továbbra is egyre inkább elszigetelődik a nyugati világtól, miután Ukrajnában lefolytatott támadásokra ad el harcászati drónokat Oroszországnak és kiterjedt módon finanszíroz nemzetközi terrorszervezeteket.

Irán elleni szankciókról döntött az amerikai kormány a drónszállítások miatt

A szankciók az iráni Forradalmi Gárda légierejét, valamint a pilóta nélküli légi eszközöket, drónokat gyártó iráni vállalatokat érintik.