A Meta elbocsátja alkalmazottainak 13 százalékát

A Facebookot is tulajdonló cég, a Meta több mint 11 ezer alkalmazottját bocsátja el „a Meta történetében eddig végrehajtott legnehezebb változtatások” keretében – közölte szerdán Mark Zuckerberg, a vállalat alapító-vezetője.

Zuckerberg elmondta, hogy a leépítések a közösségi médiabirodalom munkavállalóinak 13 százalékát érintik, főként a vállalat metaverzumra összpontosító kutatólaboratóriumát, valamint a Facebookot, Instagramot és WhatsAppot is magában foglaló alkalmazásait.

„Vállalom a felelősséget ezekért a döntésekért és azért, hogy hogyan jutottunk idáig”

– írta Zuckerberg a munkatársaknak címzett üzenetében, hozzátéve: „Tudom, hogy ez mindenkinek nehéz, és különösen sajnálom azokat, akiket érint”.

Zuckerberg 87 ezer főt számláló személyzetének elmondta, hogy arra számított, hogy az e-kereskedelem és az online aktivitás fellendülése a COVID-19 világjárvány idején is folytatódni fog, de hozzátette: „Tévedtem, és ezért vállalom a felelősséget”.

A Meta előtt a Twitter is hasonló lépéseket tett, miután Elon Musk megvásárolta a céget.

Elon Musk: Ezért vettem meg a Twittert

A milliárdos kifejtette, hogy miért volt fontos neki a közösségi oldal megvásárlása. Már el is kezdte a Twitter vezetőinek kirúgását.