Holokauszt túlélők magyar származású unokája győzött Vermont államban

Több amerikai hírcsatorna is a republikánus párti jelöltek előnyét jelzi az amerikai félidős törvényhozási választásokon magyar idő szerint szerda reggel, az utolsó urnazáráshoz közeledve.

A CNN amerikai hírtelevízió szerint a 435 képviselőházi helyből eddig 186-ot nyertek meg jobboldali jelöltek, míg a demokrata párti indulók 161 képviselője jutott be eddig az alsóházba. A 435 fős ház minden képviselőjét most választják meg, a többséghez 218 mandátumra van szükség. A CNN szerint a republikánusok 6 olyan helyen tudtak győzni, ahol eddig demokrata párti képviselő volt, a demokraták egy republikánus képviselő helyét vehetik át a jelenlegi állás szerint.

A Fox News 175 republikánus párti győzelemmel számol jelenleg, míg a demokraták 136 képviselőt juttathatnak a házba, miközben 124 versengés eredménye még kérdéses.

A FiveThirtyEight elemző portál becslései szerint 207 republikánus és 184 demokrata képviselő jutott be magyar idő szerint péntek hajnalig az alsóházba.

A 100 tagú felsőházban 35 szenátori szék sorsa dől el a félidős voksoláson. Eddig 50-50 volt a republikánusok és a demokraták aránya, és a felsőházban elnöklő Kamala Harris alelnök szavazata döntött. A CNN és a FiveThirtyEight a jelen állás szerint 46-46, a Fox News 47-47 szenátori helyet tart biztosítottnak a felsőházban a két pártnak, ahol az egyszerű többséghez 51 mandátum kell.

Arkansasnak republikánus, női kormányzója lesz

Sarah Huckabee Sanders, Donald Trump volt elnök egykori szóvivője nyerte meg a keddi kormányzóválasztást az amerikai Arkansas államban, így ő lesz az állam első női vezetője.

Sanders Chris Jones demokrata párti jelöltet győzte le a hagyományosan republikánus párti államban, ahol a volt elnök továbbra is népszerű.

Az új vezető Mike Huckabee korábbi kormányzó lánya, kampányában pedig azt ígérte, hogy

Joe Biden elnöksége és a „radikális baloldal” ellen fog küzdeni.

Kedd esti győzelmi beszédében sem Trumpot, sem Bident nem említette.

„Ez a választás arról szólt, hogy a csúcsra juttassuk Arkansast. Tudom, hogy Arkansas lehet az első és elszántam magam arra, hogy én legyek az a vezető, aki ezt megcsinálja”

– szögezte le a politikus.

Sarah Huckabee Sanders Asa Hutchinson republikánus politikust váltja az állam élén, aki már nem indulhatott többször a kormányzói posztért. Hutchinson is Sanders mellett kampányolt.

Ebben a 8 államban dől el, hogy milyen lesz Biden elnökségének utolsó két éve

Mutatjuk az utolsó közvélemény-kutatásokat a holnapi félidős választások előtt.

New York államban marad a demokrata kormányzó

New York államban a tavaly hivatalba lépett demokrata kormányzó, Kathy Hochul nyert; a politikus Manhattanben, támogatói előtt győztesnek nyilvánította magát, miután a szavazatok többségét összesítették.

A New York-iak elutasították, hogy visszaforduljanak a fejlődésből

– jelentette ki Kathy Hochul kedden éjszaka. Szavait támogatóinak címezve kijelentette, hogy hangosan és világosan hallatták hangjukat. Rámutatott arra, hogy a győzelemmel ő New York állam első megválasztott női kormányzója.

Kathy Hochul tavaly augusztusig az állam helyettes kormányzója volt. Elődje, a szexuális zaklatással vádolt Andrew Cuomo lemondása után vette át a kormányzói tisztséget.
A politikus beszédében azt ígérte, hogy első teljes négyéves kormányzói ciklusában elsősorban a lakáshiány kezelésén és a közbiztonság javításán fog dolgozni.

Republikánus kihívója, Lee Zeldin programjának egyik fő eleme a New Yorkban államban és mindenekelőtt New York városában drámai mértékben romló közbiztonság volt.
A leadott voksok mintegy 90 százalékának összesítése után Kathy Hochul a szavazatok majdnem 53 százalékával rendelkezett, míg Lee Zeldin mintegy 47 százalékkal.

Magyar származású, meleg, demokrata nő képviseli Vermontot a képviselőházban

A magyar származású, demokrata párti Becca Balint nyerte az amerikai Vermont állam egyetlen képviselőházi helyéért folyó versenyt a kedden megtartott félidős kongresszusi választásokon.

Becca Balint eddig a vermonti szenátus elnöke volt, korábban pedagógusként dolgozott. Nagyapját megölték a holokauszt idején. Apja 1957-ben vándorolt ki Magyarországról az Egyesült Államokba. Becca Balint már ott született 1968-ban.

„Vermont az a hely, ahol a kedvesség, a hitelesség és a bátorság számít, ahol egy bevándorló apa és egy munkásosztálybeli anya gyermeke lehet az első nő és az első meleg, aki képviseli az államot”

– mondta a politikus kedd esti győzelme után hívei előtt Burlingtonban.

„Ma megerősítést nyert, hogy Vermont és az egész ország olyan hely, ahol bármi lehetséges. Olyannyira képesek vagyunk a változásra, a haladásra és a bizakodásra, hogy ma, 231 év után a vermontiak egy nőt választottak be a kongresszusba”

– tette hozzá Balint.

Az államban a republikánus előválasztást a független Liam Madden nyerte meg, aki végül alulmaradt Balinttal szemben. Rajta kívül három másik független és egy libertárius jelölt neve szerepelt a szavazólapon.

Bár a vermonti állami törvényhozásban az országos átlagnál magasabb a nők aránya, egy ideje már Vermont az egyetlen olyan amerikai állam, amely soha nem választott be nőt a szövetségi kongresszusba.

Az amerikai konzervatívok dühösek Trumpra, amiért Ron DeSantison gúnyolódott

Florida sikeres republikánus kormányzóját illette új becenévvel a volt elnök.

A woke ideológia vereségét ünnepli az újrázó floridai kormányzó

A szabadság győzelmeként és a woke ideológia vereségeként értékelte győzelmét az amerikai választásokon Ron DeSantis, Florida nagy fölénnyel újraválasztott republikánus kormányzója.

A konzervatív politikus kedd éjszakai győzelmi beszédében támogatói előtt kijelentette, hogy átírta Florida politikai térképét, amivel arra utalt, hogy az állam hagyományosan demokrata többségű megyéiben – mint Miami-Dade és Palm Beach – is fölényesen győzni tudott.

Ahogy fogalmazott, szembenézett a feladatokkal, nem hátrált meg, a meggyőződései vezérelték és vette a bátorságot ahhoz, hogy vezesse az államot.

Négy évi kormányzása után az emberek ítéletet mondtak és a szabadság itt marad

– jelentette ki Ron DeSantis. Hozzátette, hogy

harcolni fognak a „woke” ellen a törvényhozásban, az iskolákban, a vállalatokban, és soha nem hódolnak be a „woke-csőcseléknek”.

Florida államban a szavazatok 59 százalékával győzött DeSantis demokrata párti kihívójával, Charlie Cristtel szemben, aki 39 százalékot ért el. Négy évvel ezelőtt Ron DeSantis alig 1 százalékpontos fölénnyel lett első alkalommal kormányzó.

Bill Maher szerint a „woke szarságok” miatt fognak nyerni a republikánusok

A liberális műsorvezető szerint ugyanakkor nagy veszély leselkedik az amerikai demokráciára.