Az amerikai demokraták nem akarnak Netanjahut vagy jobboldali/vallásos kormányt Jeruzsálemben. Ám amit valójában nem akarnak, az az, hogy a zsidó állam választói maguk döntsenek a sorsukról – véli Jonathan S. Tobin a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
Az izraeli Knesszet legutóbbi választásának szavazatait még mindig számolják, de az exit pollok megerősítették a Biden-kormány legrosszabb félelmeit. Bár Izrael nem kap olyan figyelmet, mint amilyet a múltban időnként kapott, nem kérdés, hogy Joe Biden elnöknek és külpolitikai csapatának határozott véleménye van arról, hogy kinek kellene vezetnie a zsidó államot, és ezt a véleményt a legtöbb demokrata és a liberális médiafelület visszhangozza is.
Nem fér kétség ahhoz, hogy kedvelték Jair Lapid ügyvezető miniszterelnököt, és tartottak Benjamin Netanjahu esetleges visszatérésétől a hatalomba.
Ám nemcsak Netanjahu és Likud pártja győzelmére van jó esély, hanem egy olyan kormány megalakulására is, amelyben a Vallásos Cionizmus párt és annak egyik ellentmondásos vezetője, Itámár Ben Gvir kiemelkedő szerepet kaphat, elég ahhoz, hogy a demokraták és a külpolitikai establishmentnek égnek álljon a haja.
Ben Gvir fiatalon a néhai Meir Kahane rabbi támogatója volt, és rászolgált a jobboldali provokátor névre, hiszen még a rendőrséggel is gyakran került összetűzésbe. Az ügyvéd/aktivista azonban némileg mérsékelte nézeteit, ahogy politikailag egyre életképesebbé vált. Az izraeli és az amerikai liberálisok azonban még mindig úgy kezelik Ben Gvirt, mint a demokráciára leselkedő halálos fenyegetést.
Ez Washington számára ellenállhatatlan kísértést jelenthet, hogy megpróbálja befolyásolni a szavazatszámlálást követő koalíciós tárgyalásokat.
Nem ez lenne az első eset, hogy amerikai kormányok megpróbálják ezt a játékot játszani. Bill Clinton és Barack Obama elnökök egyaránt arra törekedtek, hogy legyőzzék Netanjahut, majd segítsék ellenfeleit abban, hogy meghiúsítsák kormányalakítási törekvéseit. De ezúttal a motiváció kissé más.
A múltban a Netanjahu vezette kormányok megbuktatására tett kísérletek elsősorban a palesztinokkal való békefolyamat előmozdítását célzó kampány részét képezték. Most az amerikai beavatkozás – amelyhez számos baloldali amerikai-zsidó csoport is csatlakozhat – elsősorban arra irányul, hogy megakadályozza, hogy a vallásos cionisták és Ben Gvir részt vegyenek egy kormánykoalícióban.
A demokrata külpolitikai hackerek nagyrészt ugyanazok, akik a Clinton-, Obama- és most a Biden-kormányok személyzetét alkotják. Ezek az emberek nem hajlandók elismerni a valóságot, hogy a palesztin nacionalizmus elválaszthatatlanul kapcsolódik a cionizmus elleni évszázados arab háborúhoz. Ez teszi őket képtelenné arra, hogy elfogadják a zsidó állam legitimitását, függetlenül attól, hogy hol húzódnak annak határai.
Biden csapata ugyanilyen elkötelezett híve a „földet a békéért” mítoszának. De nem olyan ostobák, hogy ne vennék észre, hogy a palesztinok érdekében értékes politikai és diplomáciai tőkét elkölteni csak időpocsékolás. Tudják, hogy belátható időn belül nem lesz kétállami megoldás, függetlenül attól, hogy ki lesz Izrael miniszterelnöke.
Mégis, a kezdetben Naftali Bennett vezette, gyenge lábakon álló koalíció, amely 2021 nyarán leváltotta Netanjahut, inkább elhallgatta, hogy ellenzi Biden közeledési törekvéseit és az Iránnal kötendő új nukleáris megállapodást, ahelyett, hogy nyíltan szembe szállt volna, ahogy Bibi tette volna.
Biden még jobban örült Lapidnak, aki a koalíció összeomlása után vette át a hatalmat. Lapid meghajolt az amerikai nyomásnak, hogy engedményeket tegyen a Hezbollah uralta Libanonnak egy tengeri határ-megállapodással kapcsolatban, amely azzal járt, hogy Izrael lemondott a korábban követelt földgázforrásokhoz fűződő jogairól. Netanjahu megfogadta, hogy visszafordítja ezt az egyoldalú megállapodást.
Mégsem Netanjahu távoltartása a miniszterelnöki székből önmagában lesz az amerikai beavatkozás fő célja. A vallásos cionisták lenyűgöző teljesítménye, amely a jelek szerint Izrael harmadik legnagyobb pártjává tette őket, nem csak abba a helyzetbe hozza őket, hogy segítsenek Netanjahunak megszerezni azt a többséget, amely a 2019 tavasza óta tartott Knesszet-választások négy fordulójában elmaradt.
Azt is jelenti, hogy vezetőik, Bezalel Szmotrics és Itámár Ben Gvir a következő kormányban miniszterek lehetnek. Ez ellen pedig mind Washington, mind a liberális amerikai zsidók szinte mindent megtennének.
Miközben a hagyományos médiában és a liberális zsidó orgánumokban egyre több olyan írás jelent meg, mely Szmotricsot és különösen Ben Gvirt a demokrácia és a tisztesség ellenségeként igyekeztek beállítani, ez csupán ízelítő volt abból, ami valószínűleg a választások után következik.
A két politikus persze rengeteg okot ad a kritikára a bírálóiknak. De Szmotrics és Ben Gvir felemelkedése természetes következménye annak, hogy a jelenlegi kormány nem képes megfelelően kezelni a palesztin terrorizmus növekedését. Emellett tükrözi a vallásos népesség növekedését és azon a pártok hitelességének összeomlását, amelyek az elmúlt két évtizedben a palesztinok felé való közeledést hirdették, tudniillik az oslói békefolyamat katasztrofálisnak bizonyult.
Az amerikai zsidóság túlnyomóan liberális beállítottságával ellentétben az izraeli zsidók jellemzően büszke nacionalisták, és kevesebb illúziójuk van a palesztinok békevágyával kapcsolatban. Szimpatizálnak azokkal a vezetőkkel, akik nem szégyellik azon eltökéltségüket, hogy Izrael inkább zsidó állam legyen, mint egy nem felekezeti nemzet, amelyben a zsidó nép és a vallás háttérbe szorul.
Szmotrics és Ben Gvir azért tudott érvényesülni, mert szemtől-szembe stílusukkal és konfrontatív hozzáállásukkal megragadták a korszellemet mind az izraeli baloldallal, mind az arabokkal szemben.
Utóbbiakat elborzasztják, csakúgy, mint a legtöbb amerikai zsidót, sőt még azokat a demokratákat is, akik Bidenhez hasonlóan Izrael iránti szeretetről beszélnek, de csak azokat az izraelieket szeretik, akik azt teszik, amit mondanak nekik, és szalonképesek a liberális amerikai közönség számára. Még egy olyan Izrael-párti szenátor is, mint a demokrata Robert Menendez szenátor, aki az iráni atomalku ellenzése miatt szálka volt az Obama-kormányzat szemében, azt mondta, hogy a vallásos cionistákkal közös kormányt nem fogadnák szívélyesen a Capitol Hillen.
Mindezek ellenére azok az állítások, hogy Szmotrics és Ben Gvir veszélyt jelentenének a demokráciára, pártpolitikai maszlag. Sem az izraeli igazságszolgáltatás megreformálására irányuló erőfeszítéseik, sem a terroristákkal szembeni agresszívebb fellépést követelő igényeik – de még a júdeai és szamáriai települések annektálásának támogatása sem – nem változtatnák az országot antidemokratikus entitássá, vagy változtatnák meg alapvetően annak demokratikus jellegét.
Az izraeli társadalom továbbra is a világiak és a vallásosak gyakran zavaros keveréke marad, és egy bevallottan zsidó állam, akár azt ezt hangoztatók vannak kormányon, akár nem. Az az állítás, hogy Izrael „apartheid állam”, ugyanúgy hazugság lesz, ha a vallásos cionisták vezetik a minisztériumokat, mint amikor ellenzékben voltak.
Ez azonban azt fogja jelenteni, hogy a következő izraeli kabinetet Netanjahu kevésbé fogja tudni manipulálni, mivel jellemzően óvatos középutat kíván követni a politikában, különösen a biztonsági kérdésekben. Szmotrics és Ben-Gvir valószínűleg valóban kellemetlen koalíciós partnerek lesznek.
Ezért Netanjahu valószínűleg – ha csak lehet – inkább a Lapid és Benny Ganz vezette balközép pártokat csábítaná be kormányába. De mivel egyikük sem hajlandó arra, hogy a Bibi ismét a „susnyákosba” vezesse, valószínűleg be kell érnie a vallásos cionistákkal.
Az elkövetkező hetekben az izraeli politikába való beavatkozásra hajlamos amerikaiak „demokrácia védelmező” retorikája csak álca lesz. Az izraeli baloldaliaknak és amerikai szimpatizánsaiknak egyaránt az a fő problémája az izraeli demokráciával, hogy nem az ő oldaluk nyeri meg az ország szabad és tisztességes demokratikus választásait.
Izrael népét nem kell megmenteni önmagától. Kormányaiknak az állampolgárok igényeit és gondjait kellene képviselniük, nem pedig az ország külföldi barátainak érzékenységét, legyenek azok hívők vagy – mint Netanjahu és Ben Gvir legelkeseredettebb ellenfelei közül sokan – a széplelkűek.
Keserű pirulát kell lenyelniük az amerikai liberálisoknak, de ha valóban támogatják a zsidó államot, el fogják fogadni a választók akaratát. Ha nem így tesznek, akkor sürgősen abba kell hagyniuk hogy a demokrácia védelmezőinek láttassák magukat.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.