Terroristákkal barátkozó szélsőbaloldali politikus lett Brazília új elnöke

Lula da Silva egyszer koszorút helyezett el Jasszer Arafat sírjánál.

Izrael a héten barátot veszített Brazíliában, amikor a lelkes Izrael-párti Jair Bolsonaro elnök kikapott Lula da Silva korábbi elnöktől, aki hangosan palesztinbarát, és korábban nagy hangsúlyt fektetett a Brazília és Irán közötti kapcsolatoknak.

Da Silva, akit gyakran csak „Lula”-nak hívnak, 2010-ben első brazil elnökként, aki Izraelbe látogatott, de az utazás ellentmondásos volt.

Lula palesztinok iránti támogatása

Ebben az évben volt Theodor Herzl születésének 150. évfordulója, és az izraeli külügyminisztérium a külföldi méltóságok látogatására vonatkozó protokollba a sírjánál tett látogatást is beillesztette. Joe Biden, az Egyesült Államok akkori alelnöke da Silva látogatása előtt koszorút helyezett el Herzl sírjánál, de a brazil elnök ezt elutasította. Az akkori izraeli külügyminiszter, Avigdor Liberman a protokoll megsértése miatt nem volt hajlandó találkozni da Silvával.

Ezután da Silva hagyományos palesztin kendőt vett fel, és koszorút helyezett el Jasszer Arafat ramallahi sírjánál.

Da Silva a Hamász képviselőivel is igyekezett találkozni, ami szerinte a békét és a megbékélést ösztönözte volna. A találkozóra azonban nem került sor.

Később, elnöksége alatt 2010-ben Brazília elismerte a palesztin államot, ami hasonló elismerések hullámát indította el Dél-Afrikában.

Da Silva továbbra is támogatja a palesztin államiságot, beleértve Rámalláhnak az ENSZ-tagságra irányuló kérelmét is.

Lula és Irán

A megválasztott brazil elnök hivatali ideje alatt szoros kapcsolatokat ápolt Iránnal is, vendégül látta az antiszemita Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt, és Teheránba is ellátogatott. Ellenezte továbbá az Irán atomprogramjával kapcsolatos szankciókat is.

Lula utódja Dilma Rousseff volt, aki korábban a kabinetfőnökeként szolgát, és szoros kapcsolatuk az elnökségből való távozása után is folytatódott. Rousseff 2014-ben visszahívta Brazília izraeli nagykövetét, hogy tiltakozzon az IDF műveletei ellen, és elutasította Izrael brazíliai nagyköveti választottját, Dani Dayant. A palesztinok az ő hivatali ideje alatt nyitottak nagykövetséget Brazíliában.

Bolsonaro

Bolsonaro, aki 2019-ben lett elnök, evangéliumi keresztény, mint Brazília lakosságának mintegy harmada, és mindig is hangosan kiállt Izrael mellett. A választások napján a felesége egy izraeli zászlóval díszített inget viselt.

Benjamin Netanjahu akkori izraeli miniszterelnök részt vett Bolsonaro beiktatásán, és együtt látogattak el egy zsinagógába. Három hónappal később Bolsonaro Izraelbe látogatott, ahol ellátogatott a Siratófalhoz Netanjahuval.

Bolsonaro azt mondta, hogy átköltöztetné a brazil nagykövetséget Jeruzsálembe, de csupán kereskedelmi irodát nyitott a fővárosban, amit a teljes átköltöztetés felé tett első lépésnek szánt.

Ugyanakkor Bolsonaro tett olyan megjegyzéseket is, amelyek felbőszítették a brazil és más zsidókat, például azt, hogy a holokauszt bűnei megbocsáthatók.

Kire szavaznak ma a zsidók a brazíliai elnökválasztáson?

„Úgy érzem magam, mint szefárd őseim, akiknek a kereszt és a kard között kellett választaniuk” – jellemezte a helyzetet Luciana Levy pszichológus.