Kanye West antiszemitizmusának története nem mentes az iróniától. Még azután is, hogy zsidóellenes kirohanásaival éles vitát váltott ki, West (aki most már „Ye”-nek hívja magát) azzal dicsekedett, hogy rapzenészként és divatmogulként való státusza mentesíti őt attól, hogy a gyűlölet terjesztéséért valódi pénzügyi következményekkel kelljen szembenéznie — írja véleménycikkében Jonathan Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
Az Adidas például, West állítása szerint, kitart mellette. „Szó szerint mondhatok antiszemita sz***okat, mégsem nem rúgnak ki” – mondta.
Néhány nappal később kiderült, hogy nem így lett és az Adidas mégis megvált tőle, azzal az indokkal, hogy a zsidók ellen tett különböző kijelentései és fenyegetései „sértik a vállalat sokszínűségre és befogadásra, kölcsönös tiszteletre és méltányosságra vonatkozó értékeit”.
Az, hogy a sportruházati konglomerátum, amelyet egyébként egy olyan család alapított, amely az 1930-as években a náci párt aktív támogatója volt, hajlandó volt lemondani rendkívül jövedelmező együttműködésükről valamit elárul arról, mennyire vállalhatatlanná vált a West, aki azt hitte, hogy Yeezy márkájának népszerűsége miatt érinthetetlen. Ám az a döntése, hogy magasabb fokozatba kapcsol az olyan antiszemita rágalmakkal, amit azt Ben Shapiro találóan „Der Sturmer típusú antiszemitizmusként” jellemzett, olyan szintre jutott, hogy az olyan divathatalmak, mint a Vogue, a Balenciaga és az Adidas megértették, hogy West személye inkább teher, mint előny.
Az Adidas és más, Westtel kapcsolatát megszakító cég döntését az antiszemitizmus elleni harcban elért előrelépésként kell elismerni, még akkor is, ha a megjegyzéseire irányuló figyelem újabb zsidóellenes megnyilvánulásokat szült, például antiszemita transzparensek kihelyezését egy Los Angeles-i autópálya felett. A Westet elítélő hírességek egyre növekvő listája – köztük a rapper volt felesége, Kim Kardashian – azt mutatja, hogy ha a popkultúra komolyan akarja venni a zsidógyűlölet kérdését, akkor képes arra, hogy az antiszemitizmusban részt vevőkkel megfizettesse az ezért járó árat.
Mégis, a West elleni visszavágás miatt senki sem szabad, hogy azt higgye, hogy a közbeszédben megjelenő antiszemitizmus visszavonulóban van. Épp ellenkezőleg, az általa kiváltott kommentárok nagy része és a zsidógyűlölet más eseteinek elnézése azt jelzi, hogy a probléma nem javul, hanem egyre súlyosbodik.
Talán az a legkülönösebb a vitában, hogy ilyen sokáig tartott, amíg a popkultúra intézményei észrevették azt, ami már régóta nyilvánvaló volt azok számára, akik figyeltek a zeneiparra. Az antiszemita prédikátor Louis Farrakhan átható befolyása a hip-hop és rap előadók körében nem újdonság. Míg West most a közvélemény haragjának középpontjában áll, amiért azt állítja, hogy a zsidók manipulálják és kihasználják a fekete előadókat, az ilyen gondolatok mindennapossá váltak e zenészek és – tágabb értelemben – hatalmas, demográfiai határokat átívelő közönségük körében.
Ugyanakkor a Westről szóló vita azt is megmutatta, hogy a jobb- és baloldal közötti törzsi kultúrharcok hogyan segítik elő az antiszemitizmus kialakulását a politikai spektrum mindkét végén.
West hangos támogatókra talált a politikai jobboldalon, még akkor is, amikor ontotta magából antiszemita gyűlöletét, egyszerűen azért, mert egyes konzervatívok úgy vélik, hogy West szövetségesük olyan kérdésekben, mint Donald Trump korábbi elnök támogatása, valamint a Black Lives Matter mozgalom és az abortusz ellenzése. Még Candace Owens, az imént idézett Ben Shapiro által vezetett Daily Wire podcastere is kiállt West mellett, sőt, volt képe lekezelően beszélni a felháborodott zsidókról mondván, hogy „egyetlen derék ember” sem érzékelné antiszemitizmusnak West megjegyzéseit.
Az, hogy a weboldal továbbra is eltűri Owenst még akkor is, amikor az alapító Shapiro helyesen elítélte Westet, és kijelentette, hogy nem ért egyet Owensszel azért problémás, mert pontosan ez az a dolog, amit például a Daily Wire is elítél, ha az a baloldalról jön.
Owens hitelessége néhány nappal később tovább romlott, amikor kiderült, hogy West megvásárolta a csődbe ment közösségi médiaoldalt, a Parlert. Owens férje, George Farmer történetesen a Parler vezérigazgatója, és nagy hasznot húzott a tranzakcióból.
És nem volt egyedül.
A West körüli balhé akkor kezdődött, amikor a Fox News műsorvezetője, Tucker Carlson nagy nézettségű műsorában platformot kapott. Carlson kivágta West, a zsidókra vonatkozó legfelháborítóbb kijelentéseit.
Ez azt jelezte, hogy a műsorkészítők pontosan tudták, hogy mit próbálnak legitimálni.
Ugyanilyen, ha nem még gyalázatosabb volt David Horowitz konzervatív szerző és aktivista reakciója, aki bizarr módon szintén kiállt West, mint „hősies vezető” mellett, akit szerinte csak azért támadnak, mert fekete konzervatív. Bár West konzervatív beállítottsága kétséges, igaz, hogy a baloldali bigottoktól eltérő véleményen lévő afroamerikai liberálisok rasszista gyalázkodásának vannak kitéve.
De azzal érvelni, hogy Westet az életpárti álláspontja mentesíti az antiszemitizmus miatti kritika alól, vagy úgy tenni, mintha csak konzervatív meggyőződése miatt lenne tűz alatt, merő őrültség, és aláássa Horowitz hitelességét, amikor jogosan támadja a baloldali antiszemitákat.
Bár Trump nem védte vagy támogatta West kijelentéseit, nem tett jót magának azzal, hogy utólag dicsérte a rappert, amiért rendületlenül támogatja a volt elnököt. Miközben Trumpot a baloldal pártpolitikai okokból továbbra is igazságtalanul vádolja antiszemitizmussal, ő jellemzően másokat csak aszerint ítél meg, hogy kedvelik-e őt vagy sem.
Ahogy a múltban, Trump most is úgy véli, hogy a különböző gyűlöletcsoportok vagy személyek elítélésére vonatkozó kéréseknek való megfelelés politikai ellenfelei kezére játszik. Így azonban csak még több muníciót adott ellenfeleinek, különösen azok után a hamis állítások után, amelyek szerint antiszemitizmus volt, amikor nemrégiben az amerikai zsidókat szidta, amiért nem támogatják Izraelt.
Míg a jobboldalon egyesek képmutatásról tettek tanúbizonyságot Westtel kapcsolatban, addig a baloldalnak sincs tiszta keze ebben a kérdésben. A baloldali véleményvezérek és a popkultúra-formálóinak széles köre által Izrael iránt érzett gyűlölet és a mérgező ideológiák (mint a kritikai fajelmélet és az interszekcionalitás) felkarolása azt mutatja, hogy a rapper eltörlésével nem sok mindent értek el.
West konzervatív védelmezőinek ugyanis egy dologban igazuk volt: a baloldali bigottoktól való eltérése volt az, ami megkönnyítette Hollywood és a divatipar számára, hogy kitagadják őt. Ha West a BDS mozgalmat támogatta volna és azt a hazugságot terjesztette volna, hogy Izrael apartheid állam, vagy azzal vádolta volna a zsidó államot, hogy nácik irányítják, akkor azok közül, akik ellene most szót emeltek, kevesen, vagy egyáltalán nem szóltak volna egy szót sem.
Ez természetesen nem menti fel azokat, akik nem hajlandók elítélni őt, nem is beszélve azokról, akik mentegetik gyűlöletét, de megmutatja, hogy milyen sokan jutottak arra a meggyőződésre, hogy meg kell védeniük politikai szövetségeseiket, függetlenül attól, hogy mit mondanak vagy tesznek.
Bár West befolyása a popkultúrában és a divatvilágban jelentős volt, tény, hogy a kongresszusban ülő nyílt antiszemitákat, mint például Ilhan Omar és Rashida Tlaib képviselőket, továbbra is hősnőként ábrázolják progresszív társaik. Az olyan újságok pedig, mint a The New York Times, továbbra is a cionizmusellenességnek álcázott antiszemitizmust terjesztik, miközben lekicsinylik vagy figyelmen kívül hagyják az ortodox zsidók elleni antiszemita támadások járványszerűségét és azt, ahogyan Farrakhan segített legitimálni a zsidógyűlöletet az afroamerikaiak körében.
Egy szabad társadalomban senkitől sem szabad elvenni a jogot, hogy azt mondja, amit akar, még akkor sem, ha az gyűlöletes vagy helytelen. De nincs ok arra sem, hogy az olyan valakit, mint Kanye West, aki nyíltan kiáll az antiszemitizmus mellett, ne vonják felelősségre a viselkedéséért. Eltörlése nem a szólásszabadság elfojtásáról szól, hanem inkább arra emlékeztet, hogy a nagyvállalatoknak nem szabad kötelességüknek érezniük, hogy olyasvalakit alkalmazzanak, aki gyűlölettel kereskedik.
Ugyanígy a fogyasztóknak is használniuk kellene vásárlóerejüket, hogy kifejezzék véleményüket.
A fentiek közül egyik sem hasonlítható össze az Izrael elleni szervezett bojkottal, amely az antiszemitizmusban gyökerezik és – a West elleni jogos bosszú ellenére – nincs visszaszorulóban. Épp ellenkezőleg, még mindig egyértelműen növekszik.
