Kasztner unokája szerint pénzkidobás Júdea-Szamária fejlesztésére költeni

Az izraeli balközép Munkapárt vezetője a 12-es csatornán egy közönségtalálkozó alkalmával szombaton azt állította, hogy „szégyen” befektetni a ciszjordániai közlekedésbe, mivel a terület a jövőben nem lesz Izrael része.

Merav Michaeli közlekedési minisztert arról kérdezték, hogy miért „fagyasztotta be az összes ciszjordániai közlekedési tervezést”, mire a miniszter azt válaszolta: „Nem állítottam le semmit, ami már folyamatban volt”.

„Nem indítottam új dolgokat, ez igaz. Mert úgy gondolom, hogy szégyen egy olyan helyre befektetni, amely a végén… nem lesz Izrael szuverén államának része”.

A hallgatóság tagja azt válaszolta: „

De jelenleg is élnek ott emberek. Izraeli lakosok, mint te és én, akik ugyanolyan szolgáltatást akarnak kapni, mint minden más izraeli állampolgár – és nincs ok arra, hogy megfosszuk őket ettől”.”

Michaeli pontosított:

„Nem volt semmiféle megfosztás. Az erőforrások kosarát tekintve a déli és az északi területek sokkal inkább nélkülöztek”.

A sábbáti tömegközlekedésért száll síkra a baloldali közlekedési miniszter

A Munkapárt elnöke, Merav Michaeli szerint gazdasági érdek, hogy a novemberben átadásra kerülő tel-avivi metró szombaton is járjon. A viszont vallásos pártoktól kap hideget-meleget

Shlomo Ne’eman, a ciszjordániai Jesa Tanács polgármestere azzal vádolta, a közlekedési minisztert, hogy leállította a munkálatokat a térség létfontosságú területein, amelyek mind az izraelieket, mind a palesztinokat szolgálják, és hogy reméli, hogy a választások után egy jobboldali kormány kerül hatalomra.

„November 1-jén olyan kormányt választunk, amely hisz a földhöz való jogunkban, és nem kevesebbet vállal, mint azt, hogy önökkel ellentétben az ország minden szegletében gondoskodni fog Izrael polgárairól”

– mondta Ne’eman.

Michaeli később, vasárnap a Twitteren megerősítette megjegyzéseit:

„A kormány minisztériumainak költségvetése korlátozott forrás. Amikor egy projektet támogatnak, az mindig egy másik projekt rovására megy”.

„Miután a telepeslobbi miniszterei éveken át előnyben részesítették a (ciszjordániai) projekteket, a peremtelepülésekre, délre, északra és az arab városokba is átirányítottam a költségvetést. Gondoskodtam a zöld vonalon belüli hátrányos helyzetű városokról, és erre nagyon büszke vagyok.”

Újraválasztották Kasztner Rezső unokáját

A Munkapárt régi-új elnöke ellenzi az egyesülést a szélsőbaloldallal, amin akár Netanjahu visszatérése is múlhat a novemberi választásokon.