Obama 2009-ben tényleg „torokelvágással” fenyegette meg Benjamin Netanjahut?

Az Obama-kormányzat megpróbálta „erőltetni a konfrontációt” Izraellel – állítja Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök új önéletrajzi könyvében.

A Fehér Házban 2009-ben tartott első találkozónk alkalmával Barack Obama amerikai elnök megfenyegetett – emlékezett vissza Netanjahu.

„Tudja, az emberek gyakran félreolvasnak engem, de én Chicagóból származom”

– mondta Obama a találkozó vége felé közeledve.

„Tudom, hogyan kell bánni a kemény riválisokkal”.

Ezután Netanjahu azt mondta, hogy Obama valami mást is tett, „ami mélyen megdöbbentett, mert annyira ellentétes volt a visszafogott jellemével. Az üzenet világos volt, és az volt a célja, hogy félelmet keltsen bennem”.

Netanjahu nem írta meg, hogy Obama mit mondott vagy tett, amivel megfenyegette őt, de a miniszterelnökről nemrég megjelent „Cracking the Netanyahu Code” című életrajzában Mazal Mualem újságíró azt írta, hogy Obama úgy gesztikulált, mintha elvágná valakinek a torkát, miközben azt mondta, tudja, hogyan kell bánni Netanjahuval.

„Elnök úr – válaszolta Netanjahu -, biztos vagyok benne, hogy komolyan gondolta, amit mondott. De én Izrael miniszterelnöke vagyok, és mindent megteszek, amit csak tudok, hogy megvédjem az országomat”.

Netanjahu először 2007-ben találkozott Obamával, amikor az előbbi ellenzéki vezető, az utóbbi pedig elsőéves szenátor volt. Netanjahu úgy gondolta, hogy bár nagyon különböző nézeteik voltak, mégis remélte, hogy jól tudnak majd együtt dolgozni.

Netanjahu egy bekezdéssel később elvetette első benyomását, „vágyálomnak” nevezve azt, és úgy gúnyolódott Obamán, mint aki „antikolonialista szemüvegen keresztül látja a világot”, de nem érti az izraeli-palesztin konfliktus történelmi tényeit, amelyben „ha van gyarmatosítás… akkor az arab gyarmatosítás, amely Izrael földjének muszlim meghódításával kezdődött”.

Miután Obama elnök lett, Netanjahu azt írta, hogy úgy érezte, a köztük lévő feszültség túlmutatott az amerikai elnökök szokásos nyomásgyakorlásán a palesztin kérdés miatt, hanem „valami sokkal mélyebb és személyesebb” volt.

Netanjahu csalódottságának is hangot adott amiatt, hogy nem tudta az Obama-kormányzatot a maga oldalára állítani, amikor az iráni atomprogram megállításáról volt szó.

„Remélem, Putyin meggondolja magát az orosz birodalmi elképzelését illetően”

Ukrajnának is Oroszországnak is üzent Benjamin Netanjahu, az izraeli jobboldal vezetője.

Obama korábbi kabinetfőnöke, Rahm Emanuel „Amerika azon képességét, hogy megállítsa Irán előrelépését a nukleáris területen, a palesztin pályán elért előrehaladásunkhoz kötötte” – írta a volt miniszterelnök. „Az általa felállított egyenlet napnál világosabb volt: az Egyesült Államoknak nincs lehetősége arra, hogy Irán megállításában előbbre lépjen anélkül, hogy valamit kapna cserébe a palesztinokért”.

Egy 2010-es fehér házi látogatás során Obama „feladatot adott Netanjahunak és stábjának”, amit az izraeli vezető nehezményezett, mondván, hogy az elnök úgy beszélt velük, „mintha alkalmazottak lennénk az üzletében, vagy diákok az osztályában, nem pedig egy szuverén állam képviselői”.

A feladat az volt, hogy Jeruzsálemben olyan engedményekkel álljanak elő, amelyek felújítanák a tárgyalásokat a palesztinokkal. Néhány óra elteltével Netanjahu kisétált a Fehér Házból.

Netanjahu következő évi washingtoni látogatása előtt a kormány közölte vele, hogy Obama nyilvánosan egy „1967-es vonalakon alapuló palesztin államot fog követelni, földcserével”.

Netanjahu felhívta Hilary Clinton külügyminisztert, és megkérdezte: „Miért erőlteti a konfrontációt?”

Miután Obama az 1967-es határvonalakról beszélt az Ovális Irodában tartott sajtóértekezlet végén, Netanjahu azt mondta: „Ez nem fog megtörténni”, és hosszasan beszélt Izrael biztonsági kihívásairól.

Netanjahu elmondta, hogy Obama kabinetfőnöke, William Daley azt mondta diplomáciai tanácsadójának, Ron Dermernek: „A főnöke mindig kioktatja az őt az irodájában vendégül látó embereket?”.

„Csak akkor, amikor éppen az országunkat rúgják pofán”

– vágott vissza Dermer.

Talán a legismertebb Obama-Netanjahu konfrontációra akkor került sor, amikor a miniszterelnök 2015 márciusában a kongresszus mindkét háza előtt felszólalt az iráni atomalku ellen, amit az Obama-kormányzat hevesen támogatott.

Netanjahu, aki reméli, hogy a november 1-jei választások után visszatérhet a miniszterelnöki székbe, nagyon óvatos volt, hogy ne kritizálja Joe Biden amerikai elnököt, és Izrael barátjaként ábrázolta őt.

Azt írja, hogy az Obama-évek elején Biden alelnök azt mondta Netanjahunak, hogy nincs sok barátja a kormányban, de Netanjahu bármikor felhívhatja őt.

2010 márciusában, Biden izraeli látogatása idején a jeruzsálemi önkormányzat 1600 lakás építését jelentette be a zöld vonalon túli Ramat Shlomo negyedben.

Az Obama-kormányzat többi tagja volt az, aki eszkalálta helyzetet, mondta Netanjahu, felidézve, hogy Clinton azt mondta neki, hogy az építési bejelentés „személyes sértés az elnöknek”.

Netanjahu kínos részleteket osztott meg új könyvében Donald Trumpról

A volt izraeli miniszterelnök hamarosan megjelenő memoárjában kendőzetlenül mesél amerikai kollégájáról.