Külföldi állampolgárokat is letartóztattak Iránban a tüntetések miatt

Iránban 14 ország állampolgárait vették őrizetbe az utóbbi hetek megmozdulásain – jelentette szerdán a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség.

„Tizennégy ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Oroszország, Ausztria, Franciaország és Afganisztán állampolgárait állították elő a legutóbbi zavargások során Iránban, köztük a legnagyobb csoportot az afgánok alkotják”

– ismertette a Farsz forrásra való hivatkozás nélkül.

Az iráni Forradalmi Gárdához köthető hírügynökség mindemellett nem említette, hogy az őrizetbevételek hol, illetve mikor történtek.

Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a Farsz által említett számban benne van-e az a kilenc külföldi, akinek őrizetbevételéről a teheráni vezetés már szeptemberben beszámolt.

Az iszlám köztársaság hatóságai egyelőre nem nyilatkoztak az ügyben.

Teherán mindenesetre „külföldi ellenségeihez köthető bűnözőknek” tulajdonította a Mahsza Amini halála nyomán kitört országos tüntetéseket. Ezen felül azzal vádolta az Egyesült Államokat és az egyes európai országokat, hogy a felfordulást használják Irán destabilizálására.

A fiatal kurd nőt szeptember közepén az erkölcsrendészet a kötelezően előírt fejkendő nem megfelelő viselése miatt vette őrizetbe, de szemtanúk szerint már a rendőrautóban megverték, majd kómába esett, és három nappal később meghalt egy teheráni kórházban. Az ügyön túlmutatóan számos demonstráló már az iráni vezetés – köztük is Ali Hamenei ajatollah, politikai és vallási vezető – ellen tüntet.

Ómen: Lángol a rettegett teheráni „Bastille”

Lövések is dördültek az iszlamista rezsim leghírhedtebb börtönénél.