Az általánosan elfogadott vélemény számottevő eszkalációt jósol a Kercsi szoros hídja ellen végrehajtott támadás következményeként. A támadás csupán egy további mérföldkő a hónapok óta tartó „hidak csatájában” és a nyitány része a lassan kibontakozó „kritikus infrastruktúrák hadjáratában”. Robert C. Castel jegyzete.
Az egymillió dolláros kérdés, hogy szükségszerű-e, hogy a kercsi csapás felgyorsítsa az eszkalációs örvény forgását és pusztulást hozzon Ukrajna, Oroszország és talán további játékosok kritikus infrastruktúráira?
Ebben a kontextusban ízlelgetve a kérdést, a Balti tengeri gázvezetékek elleni támadások egyértelmű üzenete, hogy az infrastrukturális hadszintér messze túlterjed a hadviselő felek országhatárain.
Mindez nem sok jót ígér.
Paradox módon, éppen a két támadás kumulatív hatása az ami ráébresztheti a hadviselő feleket és a szövetségeseiket, hogy a háború további eszkalálásának a veszélye nem áll arányban a remélt haszonnal.
A hidegháborús MAD-et idéző Kölcsönösen Garantált Infrastuktúra-pusztítás felismerése arra kényszerítheti a konfliktus „részvényeseit”, hogy kidolgozzanak egy egyezménycsomagot ezeknek a támadásoknak a leállítására.
A közhiedelemmel ellentétben, a clausewitzi „totális háború” csupán egy filozófiai konstruktum, és nem a bevált gyakorlat.
Ha olyan globális konfliktusok idején, mint második világháború vagy a hidegháború, sikerült ellenállnunk a totális háború csábításának, akkor talán most is sikerülni fog.
Jó lenne, ha Európa a szankciós csomagok helyett, ennek az egyezmény-csomagnak a kidolgozásán fáradozna. A diplomáciai hagyományok megvannak hozzá, előbb-utóbb az izommemória is visszatér ha komolyan feltűrjük az ingujjat.
Az egyetlen dolog ami még mindig hiányzik, az egy csapott kanál geopolitikai tisztánlátás.
Robert C. Castel összes cikkét elolvashatja itt.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
