Itt az új világrend, amely nem a Nyugat érdekei körül forog

A Nyugat olajigénye már nem elsődleges szempont – írja egy brit közgazdász az UnHerd oldalán megjelentetett véleménycikkében. 

Az OPEC+ szerdán bejelentette, hogy napi 2 millió hordónyi termeléscsökkentést hajt végre, ami nagyjából a globális kínálat 2%-ának felel meg. Philip Pilkington szerint a döntés monumentális. Azt mutatja, hogy az ukrajnai háború nyomán egy új típusú világ van kialakulóban, amely nem a Nyugat körül forog. Ahogy Karin Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője a héten mondta: „Egyértelmű, hogy az Opec+ Oroszországhoz igazodik”.

„A valóság az, hogy a termeléscsökkentésről szóló döntés az OPEC+ szempontjából teljesen racionális.

A gyorsan emelkedő kamatlábak és a növekedés lassulása miatt Európa, amely a teljes olajfogyasztás mintegy 19%-át teszi ki, szinte biztosan komoly recesszióval néz szembe jövőre. Fennáll a veszélye annak is, hogy az Egyesült Államok és Kanada egyidejűleg recesszióba kerül – ezek az országok a teljes fogyasztás további 27%-át teszik ki” – jegyzi meg a szerző.

A közgazdász szerint OPEC+ nem szeretné, ha a történelem megismétlődne.

„A 2008-as recesszió idején az európai olajárak hordónként alig több mint 140 dollárról alig 40 dollár alá estek – ez több mint 71%-os hatalmas visszaesést jelentett. A termelés csökkentésének valószínű oka tehát az, hogy megpróbálják stabilizálni a piacot arra az esetre, ha gazdasági zavarok jönnének” – fejti ki a szerző.

Pilkington szerint nem is az OPEC+ döntése a furcsa, mint inkább az amerikai válasz.

„Jean-Pierre nyilatkozata némileg érthető, tekintve, hogy Biden elnök agresszívan lobbizott a kartellnél az olajárak csökkentése érdekében, feltehetően azért, hogy a novemberi félidős választások előtt az olajárak csökkentésére hivatkozhasson. Mégis impotensnek, sőt szánalmasnak tűnik” – jelenti ki a közgazdász.

Csökkenti olajkitermelését az OPEC+, Amerika oroszbarátsággal vádol

Az Egyesült Államok stratégiai tartalékokat szabadít fel, hogy mérsékelje az árakat.

„Történelmileg az amerikai elnökök képesek voltak lobbizni a szaúdiaknál, hogy csökkentsék az olajárakat, amikor erre szükség volt. Amikor a szaúdiak 2014-ben elárasztották a piacot olajjal, sokan gyorsan rámutattak a Fehér Ház színfalak mögötti munkájára. Természetesen az időzítés is erre utalt. Mire az év november 4-én a félidős választások eljöttek, az olajár a júniusi csúcshoz képest mintegy 28%-kal csökkent” – fejti ki a szerző.

„Az OPEC+ e heti ülésén az derült ki, hogy a szaúdiak már nem hajlandóak tovább játszani az amerikaiakkal. Ez nem meglepő, mivel Szaúd-Arábia a hírek szerint jövőre csatlakozik a BRICS-szövetséghez. A szaúdiak gyorsan eltávolodnak a nyugati érdekszférától, és inkább az Oroszország és Kína által vezetett feltörekvő fejlődő gazdaságokhoz csatlakoznak” – írja Pilkington.

A szerző szerint OPEC+ e heti ülése valószínűleg azt jelzi, hogy a jövőben az olajárakat a BRICS+ országok igényeihez, nem pedig a Nyugat igényeihez igazítják.

„Hacsak a Nyugat nem gondolja át a diplomáciai megközelítését és azt, hogy hogyan viselkedik ezekkel a feltörekvő gazdaságokkal. A Fehér Ház láblógása azonban azt jelzi, hogy még csak el sem kezdték átgondolni ezeket a kérdéseket. A tél közeledtével ez végzetesnek bizonyulhat”

– zárja Philip Pilkington.

Fotó: EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON

BRICS: a nyugati hegemónia felszámolása?

Az utóbbi időben népszerű lett az elmélet, hogy a BRICS felemelkedésével véget ér a Nyugat hegemóniája, az USA móresre lesz tanítva és eljön a Kánaán. A KARD blog véleménycikke.