Tim Marshall, A földrajz fogságában szerzője a Neokohnnak elmondta mit gondol, megakadályozza-e Izrael, hogy Iránnak atombombája legyen, és hogy szerinte a világ melyik részére érdemes most odafigyelni. Hajdú Tímea interjúja.
Tim Marshall, brit újságíró, a Sky News korábbi tudósítója, több nemzetközi bestseller szerzője. Elmondása szerint már gyerekkora óta izgatta a külpolitika és felnőttként a terepen dolgozva gyorsan tudatosult benne a földrajz fontossága. „Korán rájöttem, hogy mennyire fontos a földrajz megértése az adott konfliktus megértéséhez, és hogy ha nem értjük a terepet, hogy melyik autópálya melyik városhoz vezet, hogy melyik a megfelelő terület a harcokhoz, akkor nem igazán értjük, hogy mi történik az orrunk előtt” – mondta lapunknak.
A Londonban élő újságíróval a Park Könyvkiadó szervezésében Zoom-on beszélgetett a Neokohn. Magyarul a Park gondozásában megjelent kötetei: A földrajz fogságában, A földrajz hatalma, Falak.
| Tim Marshall: A földrajz fogságában és A földrajz hatalma
„A földrajz kulcsfontosságú: behatárolja, mit tehet és mit nem az emberiség” – írja Marshall. A brit szerző több évtizedes tudósító karriert tudhat maga mögött, bejárta a világot és a terepen első kézből tapasztalta meg a földrajz ismeretének fontosságát. Könyvei egyfajta útmutatók a világpolitikához. A földrajz fogságában átveszi a nagy régiókat, Oroszországot, Kínát, Amerikát stb. nagy vonalakban bemutatja ezen országok törekvéseit és történelmét. Körbejárja, hogy miként befolyásolja egy ország külpolitikáját elhelyezkedése a térképen, földrajza és erőforrásai. Izgalmas betekintést kap az olvasó miért olyan fontos Ukrajna Oroszországnak, miként befolyásolja a Himalája India és Kína kapcsolatát, és miért nem érdemes Irán ellen háborút indítani. A földrajz hatalmában olyan területekre kerül sor, amik az előző könyvből kimaradtak: Ausztrália, Szaúd-Arábia, Spanyolország. Ebből a kötetből kiderül honnan indulhat a legújabb migrációs hullám Európába, Ausztrália miért fél Kínától, és miért olyan fontos a világűr a nagyhatalmak játszmájában. |
***
A földrajz fogságában című könyvében Oroszország volt az első ország, amelyet elemzett. Ön az írásai alapján talán nem lepődött meg annyira a februári inváziókor, vagy igen?
2022-ben úgy gondoltam 50-50 százalékos esélye van, hogy az oroszok bevonulnak Ukrajnába. Az egyetlen dolog, amiről azt hittem, hogy visszatartja az oroszokat, az az Északi Áramlat 2 gázvezeték volt. Mikor januárba értünk, akkor már azt írtam, hogy igen, szerintem meg fog történni az invázió.
Már 2014-ben megírtam, hogy szerintem valamikor meg fog ez történni, mert 2014 csak az első kör volt, 2022 már a második forduló. Attól függően, hogy ez hogyan végződik, lehet, hogy lesz harmadik forduló is.
Ha a térképet nézzük, mit gondol mit fognak elfogadni az oroszok jó eredményként?
Február 24-én egész Ukrajnát elfogadták volna.
Most talán elfogadják a február 24-i kiindulási helyzetet, ami alatt a Krímet és a Donbász általuk uralt részét értem.
És lehetséges, hogy ez a részleges mozgósítás és ez a népszavazás, amit tartanak szerepet fog kapni mindebben. Lehet ez lesz egy megállapodás körvonala, ami talán már jövőre megtörténik. Azt mondják majd, hogy Moszkva szerint jogszerűen tartották meg ezeket a népszavazásokat, ez a terület most már Oroszországhoz tartozik. Tehát úgy tehetnek, mintha a küldetés teljesítve lenne. Ezt talán elfogadnák, mert olyan rosszul állnak.
Néhány szakértő azt állítja, hogy az oroszok „nem állnak meg Ukrajnánál”, pár kelet-európai országban ettől valóban félnek. Önnek mi a véleménye erről, fognak még próbálkozni az oroszok?
Ha a tűzszüneti megállapodás, amikor eljön, nem ad garanciát Ukrajnának, hogy megfelelően megvédjük őket, akkor újra meg fog történni.
Ez nem jelenti azt, még ha újra megtörténik is, hogy eljönnek nyugatra, Magyarországig és Lengyelországig. Ennek két oka van. A legfontosabb a NATO.
A másik pedig, ami különösen önöket érinti az a Kárpátok. Lengyelországba sokkal könnyebb bemenni, mint Magyarországra. Tehát a Kárpátok egy kicsit elfedezi önöket.
De azt hiszem, hogy a Kreml szívesen irányítaná Lengyelországot. De úgy gondolom nem látja annyira szükségét annak, hogy Magyarországot ellenőrizze, mert Magyarország, hogy is fogalmazzak finoman… A magyar vezetés igyekszik nem túlságosan ellenséges lenni Moszkvával szemben.
Mit gondol az amerikai szerepvállalásról? A földrajz fogságában azt írja Amerika alapvetően „Európa problémájának” tartja Oroszországot. Viszont ebben a konfliktusban mélyen benne van, mit gondol mi ennek az oka?
Ennek számos oka van. Részben a demokráciák barátsága, a közös kultúra. De ez egyben reálpolitika. Tegye fel magának a kérdést, hogy miért csatlakozott Amerika az I. világháborúhoz, és miért csatlakozott a II. világháborúhoz, és miért vívta a hidegháborút? Igen, a demokráciák barátsága és a kulturális kapcsolatok miatt.
De azért is, mert Amerika nem fogja megengedni, hogy egyetlen hatalmas, domináns erő legyen az európai kontinensen, legyen az a németek, az oroszok vagy bárki más.
És ezért ha látják, hogy valaki felemelkedik, megpróbálják visszaszorítani, mert tudják, hogy ha egy erő uralná és irányítaná Európát, az kihívást jelentene számukra.
Mi a véleménye a kibontakozó energiaválságról, gondolja, hogy Európa túlélhet az orosz energia nélkül?
Egyszer majd, de még nem most.
Mindez sokkal nagyobb dolgokhoz kötődik, beleértve a hidegháború végét és a 2000-es éveket, mikor a nagyon naiv európai, főleg értelmiségi politikai osztály úgy gondolta, hogy mindennek vége. Azt hitték, hogy a háború a 20. századé ami nem történhet meg itt a 21. században, ami annyira naiv volt. És így nem látták, hogy mi jön rájuk. Az energiapolitikájuk követte Németországot, amely a legjobb példa erre.
Ez a szörnyű és tragikus ébresztő kellett ahhoz, hogy Németország rájöjjön, mennyire bebörtönözte magát.
A földgáz tárolók már majdnem tele vannak, a németeknél is. Most majd próbálják beindítani a megújuló energiát, de ez egy lassú folyamat. A németek LNG-terminálokat építenek a Balti-tengeren, hogy LNG-t hozzanak be. Szóval kemény tél lesz.
A háború miatt most mindenki azt találgatja, hogy hol lesz a következő háború. Sok szó esik Tajvanról. A könyvében azt írta, hogy nem hiszi, hogy Kína meg akarná támadni Tajvant. Most is így gondolja?
Igen, még mindig így gondolom. Azt hiszem, hogy ez a háború még kevésbé tette valószínűvé a kínai támadást. Persze csak találgatok, de szerintem ez túl nagy kockázat lenne Kínának.
Szeretnék megtenni? Persze, hogy szeretnék. Újra irányítást akarnak szerezni Tajvan felett. Ha biztosak lennének benne, hogy győznek, akkor harcolnának érte, de nem biztos, hogy győznek.
Biden nemrég negyedszerre utalt arra, hogy Amerika harcolni fog. Valójában nem azt mondja, hogy harcolni fog, hanem azt, hogy támogatni fogják Tajvant. Még mindig van benne egy kis stratégiai kétértelműség, de ezen a héten negyedszer mondta ki. Szerintem ez valószínűleg elég ahhoz, hogy ebben az évtizedben ne próbálkozzanak vele.
De el kell mondanom önnek és az oldaluk olvasóinak, hogy beszéltem egy nagyon magas rangú amerikai tábornokkal, aki szerint meg fogják tenni a kínaiak.
Ha ez megtörténne, ön szerint Amerika valóban harcolna Kínával?
Először is tudni lehet majd, hogy Kína támadni fog-e, mert hónapokig tartó előkészületekre lesz szükség. Nem tudja azt csinálni, hogy egy nap felébred és támad. Ez idő alatt Amerika úgy fog pozicionálni, hogy választási lehetőséget adjon magának, hogy harcoljon vagy ne harcoljon.
Ha akkor nem harcol, elveszíti az egész Csendes-óceán nyugati részét. Nem a Tajvan elfoglalása utáni napon, hanem az azt követő években. Minden egyes amerikai szövetségest elveszthet, kezdve Japántól, egészen Ausztráliáig.
Dél-Korea, Szingapúr, Indonézia, Fülöp-szigetek. Mindannyian figyelni fognak, mindannyian tudják, hogyha Amerika nem harcol Tajvanért, értük sem fog, és Kína felé fognak hajolni, és Kína fogja uralni a Csendes-óceán nyugati részét. Tehát ez Amerika választása, ami nem könnyű választás, de ez nem csak Tajvanról szól, hanem Amerikáról is.
Egy másik forró pont a térképen Irán, amelyről ön is írt a legújabb könyvében. Jelenleg is zajlik ott egy tüntetéshullám, de vajon van-e bármi esély a rezsimváltásra?
Az elmúlt 20 évben minden egyes alkalommal, amikor tüntetések voltak, az emberek azt mondták, hogy nézd, milyen gyenge az állam… Nem becsülöm alá a düh és a gyűlölet mélységét, amit az emberek hatalmas tömegei táplálnak a rendszer ellen. De még mindig úgy gondolom, hogy a hatalomnak van elég fegyvere, és készek használni őket. Ez egy nagyon-nagyon hosszú folyamat része, amely az egész évszázad során végbement, és ahogy minden egyes év elteltével a szorításuk egy icipicit lazul. Egyre többen vannak, akinek elege van ezekből az szenilis öregemberekből a szakállukkal és turbánjukkal. Ahogy öregszenek, és a lakosság fiatalodik, lassan, nagyon lassan lazul a szorításuk, de azt hiszem, hogy jelenleg még mindig van szorításuk, mert látjuk a tévében a Youtube-on, hogy a fiatalok leszedik a kendőjüket és felgyújtják, és látjuk a fiatalokat, akik támogatják őket, és látjuk a dühöt.
De nem látjuk az irániak millióit, akik valójában támogatják a rezsimet, és ők még mindig léteznek.
Mit gondol nukleáris fegyverek veszélyéről Iránban? Lát arra esélyt, hogy Izrael megpróbálja megakadályozni a megszerzésüket?
Kétségtelen, hogy Irán megpróbál atombombát szerezni. Valószínű, hogy az atomalku nem fog megköttetni.
Bár jelenleg Ukrajna és Tajvan kapja a figyelmet, ez a történet egész évben pezsgett. És a következő néhány évben valószínűleg visszatér a címlapjainkra. Még több rejtélyes robbanás lesz Iránban, és még több tudós fog „a busz alá esni.” Szóval szerintem igen, megpróbálják majd, és Izrael megpróbálja majd megállítani őket.
Katonailag azonban továbbra is rendkívül nehéz Izraelnek kiiktatni a nukleáris létesítményeket. Túl hosszú az út.
S a szaúdiak még nem állnak készen arra, hogy engedjék Izraelt átrepülni a légterükön. Szóval nézze, még nem vagyunk éles helyzetben, de néhány éven belül elérkezhetünk oda.
Ha ránéz a térképre mi az a terület, aminek ön szerint több figyelmet kellene kapnia, de jelenleg nem kap?
A közép-ázsiai köztársaságok egy puskaporos hordó, különösen a Ferganai-medence. De hogy brutálisan őszinte legyek; a reálpolitika világában, még ha ez egy puskaporos hordó is és nagyon csúnya dolgok is történnének, ennek a hatása kisebb lenne, mint egy háborúnak, mondjuk Európa közepén, az Egyesült Államokban vagy a Dél-kínai-tengeren. A közép-ázsiai köztársaságok tehát nehéz időszakon mennek keresztül.
Ott vannak még a folyamatban lévő tragédiák, mint például a Kongói Demokratikus Köztársaság és a jemeni polgárháború. Ezek is több figyelmet érdemelnek. De ismétlem, mivel a globális hatások kisebbek, kevesebb figyelmet kapnak.
Ha már a kevés figyelmet említi, itt Európában igen kevés figyelmet kapnak az európai kisebbségek. Ezt ön is írja a könyvében Spanyolországgal és Katalóniával kapcsolatosan. Pedig ezek komoly konfliktusok kitöréséhez is vezethetnek…
Ez olyasmi, amivel nem akarnak az emberek foglalkozni, mert ellentmondásos téma.
Az EU kiáll a kisebbségi jogokért, de ha nagyon ki vannak hangsúlyozva a kisebbségi jogok, akkor Európa különböző kis részei kiszakadhatnának és megroppanthatnák az Európai Uniót.
Tehát egyfajta csapdába esnek, és ezt a problémát Katalóniában is látni, ahol egyszerre akarják támogatni a demokratikus jogokat, de ugyanakkor nem akarják, hogy az egyik nemzetállamuk szétessen.
Nagyon-nagyon szerencsések vagyunk Európában, a világ legtöbb részéhez képest aránylag jól kijövünk egymással. Csak nézzük meg a halálozási arányt a síita muszlimok között Pakisztánban, hogy mi történik velük. Vagy a kurdokkal Törökországban.
Sok problémánk van, hosszú út áll előttünk, de a világ legtöbb részéhez képest jól mennek itt a dolgok.
Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.