Joe Biden elnök hivatali idejének első 18 hónapjában az USA és Irán közötti kapcsolatokat a nukleáris diplomácia uralta. A felszín alatt azonban egyre nagyobb vita van Washington és Teherán között – és ha ezt nem kezelik megfelelően, akkor ez fokozhatja a feszültséget a Közel-Keleten, és esetleg konfrontációvá fajulhat – írja elemzésében Daniel R. DePetris biztonságpolitikai szakértő a Newsweek oldalán.
A szerző szerint még akkor is, ha az Egyesült Államok és Irán fenntartja a nukleáris tárgyalások látszatát, mindkét állam klasszikus biztonsági dilemmába keveredett.
Az tény szerinte az, hogy az USA és partnerei a térségben egy sor védelmi intézkedés révén igyekeznek növelni saját biztonságukat. Példaként hozza fel, hogy nemrég egy amerikai B-52-es bombázópár izraeli, szaúdi és kuvaiti vadászgépek kíséretében jelenléti bevetést hajtott végre az Arab-félsziget és a Vörös-tenger felett (az izraeli gépek csak akkor vettek részt, amikor a B-52-esek izraeli légtérben repültek). Irán azonban ugyanezeket a védelmi akciókat a biztonságát fenyegetőnek tekinti, ami arra kényszeríti, hogy saját intézkedésekkel válaszoljon.
„Az eredmény idővel az, hogy mindkét fél hosszú távon egyre kevésbé érzi magát biztonságban”
– írja DePetris.
A szerző szerint a kialakult helyzetet jól példázta Biden júliusi közel-keleti útja. A találkozókra akkor került sor, amikor a Közel-Keleten drámai politikai változások zajlanak. Izrael és Szaúd-Arábia például egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki egymással, amit az Irán megfékezésére irányuló törekvés vezérel, amelyet mindketten elsődleges nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekintenek. Márciusban Izrael és több arab többségű ország – köztük Szaúd-Arábia, Katar, Jordánia és Egyiptom – vezető katonatisztjei találkoztak az egyiptomi Sarm el-Sejk üdülővárosban, hogy megvitassák, hogyan nézne ki a köztük lévő katonai együttműködés. A napirendi pontok közül a legfontosabb: az iráni rakéták és drónok elleni védekezés.
„A szaúdiak és az emírségek számára a kölcsönösen előnyös biztonsági kapcsolatok Izraellel, a régió legerősebb katonai hatalmával, józan védelmi intézkedésnek számítanak. Egy ilyen megállapodás Izrael számára is áldásos lenne, amely már az Ábrahámi Megállapodás 2020-as aláírása előtt is jelentős lépéseket tett diplomáciai kapcsolatainak normalizálása terén több arab többségű állammal. Az Egyesült Államok számára pedig a térségbeli partnerek közötti növekvő érdekszimmetria elméletileg lehetőséget adna Washingtonnak arra, hogy csökkentse saját közel-keleti szerepét” – írja a szerző.
Az elemző szerint Irán azonban úgy tekint egy leendő izraeli-öböl menti arab katonai partnerségre, mint a saját biztonságát fenyegető jelentős veszélyre, különösen, ha azt Washington támogatná.
A cikk rámutat, hogy Bassár al-Asszad Szíriáját leszámítva, amely túl gyenge, szegény és túlságosan függ az iráni katonai támogatástól ahhoz, hogy sok hasznát vegye, Iránnak nincsenek rátermett állami szövetségesei a térségben. Azt a fontos szempontot is leírja a cikk, hogy ugyan a Hezbollah, a Hamász és a húszik mind részesülnek iráni támogatásban, de nyitott kérdés, hogy egy esetleges konfliktus esetén Irán védelmére kelnének-e.
„Irán júliusban tárt karokkal fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és az irániak házilag készített, felfegyverzett drónokat adnak el Oroszországnak ukrajnai használatra, ami olyan kereskedelmi tranzakció, amely lassan rendszerszintűbb katonai kapcsolattá alakulhat” – írja a szerző.
Az elemzés felveti azt, hogy mivel az irániak ellenfelekkel vannak körülvéve, és szembekerülnek egy lehetséges, az USA által támogatott Izrael-öböl menti arab blokkal, az irániak megpróbálnak ellensúlyozó koalíciót kialakítani Oroszországgal és Kínával.
A cikk lejegyzi, hogy Teherán már most is a legnagyobb rakétakészlettel rendelkezik a Közel-Keleten, 3000 rakétával. A nyugati haditechnikától elzárva és a legjobb esetben is elavult hagyományos hadsereggel maradva az irániak jelentős erőforrásokat fektettek be egy változatos rakétaprogramba, és űrprogramjukat használják fel annak módosítására.
„Washingtonnak és partnereinek számítaniuk kell arra, hogy Irán az elkövetkező években is folytatja ezt a tevékenységet, különösen, ha a Biden-kormányzat egy regionális légvédelmi rendszert kíván létrehozni, amelyet kifejezetten Irán aszimmetrikus előnyei ellen alakítottak ki” – írja a szerző.
DePetris szerint az arab-országoknak és Izraelnek nem szabad azzal áltatnunk magunkat, hogy egy feltételezett Irán-ellenes partnerség konstruktívabb külpolitika felé fogja terelni az irániakat.
„Amit az Egyesült Államok, Izrael és az arab többségű államok szigorúan védekező akciónak tekintenek, azt Irán agressziónak fogja értelmezni, amely beszűkíti mozgásterét és csökkenti hatalmát. A biztonsági dilemma él és virul – és a politikai döntéshozóknak létfontosságú, hogy ezt tudomásul vegyék” – zárja az elemző.
Fotó: EPA/Iranian Army office/Iráni harcidrónok bemutatója
