Amikor nyugati politikusok bejelentik, hogy visszavonulnak, támogatóik általában sajnálatukat fejezik ki, és minden jót kívánnak nekik. Irakban ez másképp működik.
Amikor a nagyhatalmú síita vezető, Muktada al-Szadr augusztus 29-én bejelentette, hogy „végleg visszavonul” a politikától, támogatói az utcára vonultak, és Bagdadban az elmúlt évek legsúlyosabb erőszakhullámát idézték elő. Sok híve ülősztrájkot tartott a bagdadi Zöld Zónában, ahol a kormányhivatalok és a diplomáciai képviseletek találhatók. Vezetőjük döntésének hallatán megmászták a Szaddam Huszein egykori hatalmi központjának számító Köztársasági Palota kapuit, és végigvonultak rajta, az egészet pedig megosztották a közösségi médiában.
Nem sokkal később lövések hangjai visszhangoztak az utcákon, amikor az Irán által támogatott ellenfelei al-Szadrnak, köztük a biztonsági erők, rátámadtak a tüntetőkre. A két fél egész éjjelen át, egészen másnap reggelig lövöldözött, amelyben legalább 47 ember meghalt.
Nem teljesen világos, hogy mi motiválta al-Szadr támogatóit. Azzal, hogy tiltakoztak vezetőjük döntése ellen, arra próbálták rávenni, hogy meggondolja magát? Elvégre korábban már nyolc alkalommal fenyegetőzött azzal, hogy visszavonul a politikától, és akkor engedett. Vajon egyszerűen csak kieresztették a gőzt, mert frusztráltak voltak a vezetőjük elvesztésének lehetősége miatt? Vagy csak neheztelésüket fejezték ki az intézményrendszerrel szemben, amely al-Szadrt ilyen szélsőségekre kényszerítette?
Az egyik lehetséges magyarázat, hogy Al-Szadr hívei közül sokan az iraki síita szellemi vezető, Kadhim al-Haeri nagyajatollah hívei voltak. Meglepő módon augusztus 28-án, vasárnap al-Haeri bejelentette lemondását, és arra biztatta követőit, hogy támogassák Irán legfőbb vezetőjét, Ali Hámenei ajatollahot.
Al-Szadr politikai üzenete – annak ellenére, hogy maga is síita – az, hogy ellenzi mind Irán, mind az USA túlzott befolyását Irak belügyeire.
Egykori szellemi vezetőjük átállása miatt az Irán-barát oldalra al-Szadr támogatói elárulva érezhetik magukat.
Az ezt követő erőszak hatására sokan attól tartottak, hogy egy síita-síita polgárháború kirobbanása előtt áll Irak, de ugyanakkor nem számoltak azzal a rendkívüli befolyással, amelyet al-Szadr gyakorol hívei felett. Augusztus 30-án al-Szadr a televízióban felszólította támogatóit, hogy „egy órán belül” vonuljanak ki a Zöld Zónából.
„Bocsánatot kérek az iraki néptől”
– mondta.
Az őt támogató fegyveres csoport, a Szaraj al-Szalam nem élt a vezetőjük által biztosított egyórás türelmi idővel. Perceken belül elhagyták a Zöld Zónát, nyugalmat teremtve a csatatérré változott területen. Ha az egész epizód valamire rávilágított, akkor az az a hatalmas hatalom, amelyet al-Szadr gyakorol az őt támogató több ezer ember felett.
Politikai patthelyzet Irakban
Irak politikai patthelyzetben van, mióta 2021 júliusára választásokat írtak ki. Kezdetben al-Szadr úgy döntött, hogy nem vesz részt a választásokon, de rábeszélték, hogy gondolja meg magát. Pártja nyerte a legtöbb mandátumot, de a rivális, Irán által támogatott párt megakadályozta, hogy a kurd és szunnita szövetségeseivel megalakítsa az általa választott kormányt.
Al-Szadr gesztusként felajánlott néhány miniszteri helyet az Irán támogatta pártnak, de ők elutasították a békülést. Al-Szadr erre úgy reagált, hogy felszólította pártja mind a 74 tagját, hogy mondjon le parlamenti mandátumáról, majd tüntetésekbe és ülősztrájkba kezdtek a Zöld Zónában.
Az iraki törvények szerint, ha egy képviselő lemond, a választáson második helyen végzett jelölt foglalja el az üres helyet. A szadristák megüresedett helyeinek betöltése újabb heves vitákhoz vezetett, de végül az Irán-barát párté lett a többség a parlamentben. Ezután Mohammed al-Szudani-t jelölték miniszterelnöknek, amelyet az Irán által támogatott csoportok és milíciák üdvözöltek, al-Szadr és követői viszont határozottan elutasították azt. Július 27-én az ország politikai válsága elérte a forráspontot, és al-Szadr támogatói megrohamozták az iraki parlamentet, tiltakozva al-Szudani jelölése ellen. Ismét egy al-Szadr által küldött felszólítás fojtotta el a lázadást.
Legutóbbi televíziós beszédében al-Szadr, bár vállalt némi felelősséget a legutóbbi fellángolásért, elítélte a támogatói által elkövetett erőszakot, de elutasított minden kompromisszumot.
Szeptember 3-án az Irán-barát erők válaszoltak. Megismételték, hogy al-Szudánit jelölik Irak miniszterelnökévé.
Irak jelenlegi politikai patthelyzete végső soron az Egyesült Államok által Szaddám Huszein megbuktatását követően bevezetett alkotmányos rendelkezésekből ered. Ez egy felekezeti rendszer, amely nagyjából a libanonihoz hasonlít, és célja, hogy az iraki társadalmat alkotó különböző kisebbségi csoportok részt kapjanak a kormányzásban és a közigazgatásban. A végeredmény – akárcsak Libanonban – végtelen politikai instabilitás és működési zavarok, ezért is követeli al-Szadr az alkotmányos reformot.
Arra szólította fel az irakiakat, hogy „álljanak fel és követeljék a reformokat”. A támogatói által szervezett tüntetéseket – bár ő maga is többször véget vetett nekik – „nagy lehetőségként jellemezte a politikai rendszer, az alkotmány és a választások radikális megváltoztatására”.
A probléma az, hogy úgy tűnik, a színpad egy újabb fegyveres polgárháborúhoz van előkészítve, és semmi biztosíték nincs arra, hogy ezúttal az al-Szadr meg tudja fékezni. A vitázó felek elutasítják a tárgyalásokat és a kompromisszumot. Ráadásul az erőszak nem korlátozódik csupán Bagdadra.
A legutóbbi felkelés során al-Szadr támogatói Irak más részein is elzárták az utakat és a kormányzati épületeket, beleértve a déli Bászrát is.
Irakot tehát jó eséllyel egy síita-síita polgárháború valós veszélye fenyegeti.
