Zsidó kérdésekben az új brit miniszterelnök Boris Johnsont követi

Liz Truss kedden váltotta Boris Johnsont az Egyesült Királyság miniszterelnöki posztján, miután a Konzervatív Pártban átrendeződés történt. A liberálisból lett jobboldali Truss, aki 46 évével az ország egyik legfiatalabb miniszterelnöke a londoni Jewish Chronicle zsidó lapnak adott interjújában egy zsidó főnökét nevezte meg inspirációként, és megfogadta, hogy harcolni fog az antiszemitizmus ellen — jelenti a Jewish Telegraphic Agency.

Az Egyesült Királyság döntése, hogy nem támogatja a 2017-es nemzetközi nyilatkozatot, amely a kétállami megoldást szorgalmazza, vízválasztó pillanat volt az ország Izrael-politikájában – és Johnson elődje, Teresa May hatalomra kerülése utáni jobbra tolódás része. Korábban Nagy-Britannia jellemzően más európai országokkal együtt szavazott az Izraellel szemben kritikusabb politikákat és nyilatkozatokat támogató álláspontok mellett.

Truss azt mondja, hogy elkötelezett a Konzervatív Párt Izraellel kapcsolatos nézetei mellett, mondván: „Nincs nagyobb barátja az Egyesült Királyságnak, mint Izrael”. A kampánykörúton még azt is felvetette, hogy nyitott lenne a nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe való áthelyezésére, ahogyan azt az Egyesült Államok tette Donald Trump elnök alatt.

https://neokohn.hu/2022/09/05/az-atlagember-demonizalasa/Johnsonhoz hasonlóan, aki barátságos szavakat használt a zsidókkal és Izraellel kapcsolatban, és akinek anyai dédapja moszkvai születésű zsidó volt, Truss is azt mondja, hogy neki is vannak pozitív kötődései a zsidókhoz.

„Sok zsidó barátom volt az iskolában” – mondta Truss, aki az Oxfordi Egyetem liberális demokratáinak, a londoni zsidók körében népszerű baloldali pártnak volt az elnöke, a múlt hónapban a Chronicle-nek adott, hétfőn megjelent interjúban. „Az egyik közeli barátom végül Tel Avivba költözött. Nemrég láttam őt, amikor hivatalos látogatáson voltam – találkoztam vele” – mondta.

A Shell olajvállalatnál, ahol Truss könyvelőként kezdte pályafutását, egy ortodox zsidó mellett dolgozott – mondta a Chronicle-nek. Ő volt „a valaha legjobb főnököm, nagyon nagy hatással volt rám” – tette hozzá.

„Emlékszem, hogy a munkahelyemen télen minden pénteken korán hazament a sábát miatt. Nyáron pedig sokkal későbbig ott volt” – folytatta Truss.

„Ez volt az egyik első élményem, amikor láttam, hogyan lehet a zsidó életet beépíteni a vállalati kultúrába, és igazán lenyűgözött, hogy mennyire büszke volt a vallására.”

Később, mint mondta, rájött, hogy főnöke a konzervatív politikai párt által képviselt értékeket modellezte. „Nagyon sok zsidó érték egyben konzervatív és brit érték is, például a család fontossága a kemény munka, az önállóság és a saját vállalkozás alapításának értéke” – fogalzatott Truss. „A brit zsidó közösség hihetetlenül büszke erre az országra, és a konzervatívok büszkék az angol zsidó közösségre.”

Truss, aki az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kiválásának támogatója valószínűleg folytatni fogja Johnson politikáját a bevándorlás és a gazdaság terén, amely részben a kétszámjegyű infláció miatt komoly válságban van.

A Jewish Chronicle felmérésére reagálva, amely az antiszemita incidensek ugrásszerű növekedését mutatta ki a brit iskolákban, Truss, aki Oxfordban született egy egyetemi tanár és egy ápolónő gyermekeként, azt mondta:

„Azt akarom, hogy az antiszemitizmust felszámoljuk. Ez azt jelenti, hogy ki kell űznünk a kultúránkból, kezdve az iskolákkal”.

Iránról pedig azt mondta, hogy „nem engedhetjük meg, hogy Irán atomfegyverhez jusson”. Az Egyesült Királyság még mindig részese az iráni atomalkunak, amelynek újratárgyalása jelenleg is folyamatban van.

Külügyminiszterként a kétgyermekes anya Truss, akit 2010-ben választottak be először a parlamentbe, elítélte az Izraellel szembeni egyoldalú megkülönböztetést az ENSZ-ben — jelentette Stephen Pollard, a Chronicle korábbi főszerkesztője, a Truss-interjú készítője.

Truss állítása, miszerint „határozottan kiállt az antiszemitizmus nemzetközi szintű kezelése mellett”, „megállja a helyét” – írta Pollard. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában Truss gondoskodott arról, hogy Nagy-Britannia „Izraellel együtt szavazzon”, mely összhangban azzal, hogy az ország May és utódja, Johnson alatt eltért az Izraellel kapcsolatos, régóta bevett szavazási szokásoktól. Pollard elmondása szerint még a külügyi szolgálat tisztviselőivel is összeütközésbe került emiatt.

„Az olyan testületeket, mint az Emberi Jogi Tanács arra használták fel, hogy egy bizonyos agendát helyezzenek előtérbe, amely őszintén szólva erős antiszemita elemeket tartalmaz”

– mondta Truss Pollardnak.

Az átlagember démonizálása

Biden szerint a legnagyobb veszélyt Amerikára nem Kína vagy Oroszország jelenti, hanem Trump szavazói. Hajdú Tímea publicisztikája.