„Ha eljön az idő, megtesszük, amit kell” – Erdogan durván odaszúrt a görögöknek

A török elnök szombaton azzal vádolta Görögországot, hogy felfegyverzi az Égei-tengeren lévő, demilitarizált státuszú szigeteket.

Törökország és Görögország történelmi riválisok, ugyanakkor NATO-szövetségesek is, de a légtérsértésektől és az égei-tengeri szigetek státuszától kezdve a tengeri határokig és a Földközi-tenger szénhidrogénkészletekig, valamint az etnikailag megosztott Ciprusig számos kérdésben vitában állnak egymással.

Ankara azzal vádolja Athént, hogy felfegyverzi a demilitarizált égei-tengeri szigeteket – amit Athén visszautasított.

„A szigetek megszállása nem köt minket. Ha eljön az idő, megtesszük, amit kell”

– mondta Erdogan az északi Samsun tartományban felszólalva.

Görögország erre reagálva közölte, hogy nem fogja követni Törökországot a fenyegetésekben.

„Tájékoztatni fogjuk szövetségeseinket és partnereinket a provokatív kijelentések tartalmáról… hogy világossá tegyük, ki jelent veszélyt szövetségünk kohéziójára egy veszélyes időszakban”

– közölte a görög külügyminisztérium.

Erdogan nem törekszik a viszony enyhítésére a görögökkel

A török-görög viszonyt legújabban a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett földgázmezők kiaknázásának kérdése is mérgezi.

Ankara nemrég azt állította, hogy a Görögország által használt Sz-300-as légvédelmi rendszerek egy rutinrepülés során török repülőgépeket vettek célba.

Törökország augusztus 30-án ünnepelte a győzelem napját, amely nemzeti ünnep annak emlékére, hogy a török erők 1922-ben kiűzték a görög erőket. Szombaton Erdogan arra is felszólította Görögországot, hogy „ne felejtse el Izmirt”, utalva az ottani török győzelemre.

Ankara szerint az égei-tengeri szigeteket az 1923-as és 1947-es szerződések értelmében Görögországnak adták, azzal a feltétellel, hogy nem fegyverezi fel őket. Mevlut Cavusoglu külügyminiszter többször is kijelentette, hogy Törökország megkérdőjelezi a szigetek feletti görög szuverenitást, amennyiben Athén így tenne.

A görög miniszterelnök válaszul „abszurdnak” nevezte Törökország álláspontját, amely megkérdőjelezi Görögország szuverenitását a szigetek felett.

Letartóztatták a török „Madonnát”, amiért kigúnyolta Erdoganék vallási iskoláit

Egy isztambuli bíróság elrendelte az ország egyik legnépszerűbb popénekesnőjének letartóztatását.