Hazugságok hálójában: A Dugina-gyilkosság és a megválaszolatlan kérdések sora

A Neokohn szerkesztője

Szombat este egy autóba rejtett pokolgép végzett Darja Duginával. Az orosz nyomozó hatóságok és az állami média által közzétett információk nem segítenek eloszlatni a robbantás részletei körül kialakult ködöt.

Elsőként fontos tisztázni, hogy mi az amit biztosan lehet tudni:

  • Darja Dugina és apja, Alekszandr Dugin szombaton Moszkva közelében egy „Tradíció” elnevezésű irodalmi és zenei fesztiválon vettek részt díszvendégként, majd két külön autóban hazaindultak. Eredetileg együtt utaztak volna, azonban Dugin az utolsó pillanatban meggondolta magát és másik autóba ült.
  • Este 21:35 körül történt a detonáció, amely Dugina Toyota Land Cruiser-ét felrobbantotta, megölve annak utasát.
  • A helyszínre kiérkező Dugin, a lánya halálát látva sokkos állapotba került, ezért kórházba szállították.

Innentől kezdve már csak a dezinfomációt magas szinten művelő orosz biztonsági szolgálatok és állami média állításaira tudunk hagyatkozni.

A merénylet után az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) rekordidő alatt előállt az ügy „megoldásával”. A „hivatalos orosz verzió” szerint tehát a következő történt:

  • Az elkövető az 1979-es születésű Natalja Vovk (leánykori neve Saban) ukrán állampolgár, akit az ukrán titkosszolgálatok bíztak meg a merénylettel,
  • Vovk július 23-án érkezett Oroszországba 12 éves kislányával (Szofija Saban) és egy macskával (!), majd abban a házban bérelt lakást Moszkvában, ahol Dugina is lakott, hogy megfigyelhesse őt,
  • A Vovk által használt Mini Cooper gépkocsin az oroszországi belépéskor a donyecki szakadár köztársaság rendszáma volt, amelyet később kazah, az ország elhagyásakor pedig ukrán rendszámra cserélt le; a Vovk által használt gépkocsit később eladásra hirdették meg Ukrajnában,
  • Távirányítású, 400 gramm trotilnak megfelelő erejű pokolgéppel robbantották fel Dugina autóját,
  • A gyilkosság után Vovk Észtország irányába hagyta el Oroszországot,
  • A RIA Novosztyi még azzal is előállt, hogy Vovk a hírhedt Azov-ezredben szolgált.

A megállapításait igazolandó az FSZB egy videót is közzétett Vovk oroszországi tartózkodásáról:

Russian FSB video of Natalya Vovk (Ukraine’s SBU Agent) murder suspect of Darya Dugina

📹 🇷🇺 FSB Releases Video of Natalya Vovk – Murder Suspect of Daria Dugina Footage released by the Russian security services shows how she entered the building where Daria Dugina lived – and then her escape across the border for Estonia.

Az robbantás után az orosz állami RIA Novoszty tudósítója, Gleb Erve (akinek fasiszta tetoválásairól itt írtunk) Mariupolban felkereste Vovk hozzátartozóit.

„Sikerült kiderítenünk a címet. Azonnal Mariupolba mentünk (…) Kicsit stresszes volt kimenni arra a címre, ahol egy Azov harcos lakott, így katonákkal együtt érkeztünk. Felmentünk a lépcsőn, és egy nő jött ki, kiderült, hogy az unokatestvére volt, aki már mindent tudott a hírekből. Felhívta Natalja Vovk édesapját, aki odajött, és beszélgettünk velük”

mesélte Erve a Szputnyiknak.

A szülők megerősítették, hogy Vovk korábban szolgált az ukrán hadsereg kötelékében, de tagadták, hogy az Azov tagja lett volna.

„Az ukrán fegyveres erőknél volt, de az egészségi állapota miatt csak az irodában”

magyarázta Vovk egyik unokatestvére.

Vovk gyenge egészégügyi állapotát említette apja is, akinek elmondása szerint lánya két év után egészségügyi okokból szerelt le a hadseregből.

Az orosz média beszámolója szerint Vovk unokatestvére előállt egy egészen hajmeresztő konteóval is. Azt állította, hogy a nőt az ukrán titkosszolgálat kényszeríthette (!) a merénylet végrehajtására. Szerinte ugyanis Vovk legidősebb fia egy katonai akadémián tanul Ukrajnában, és őt az ukránok túszként foglyul ejtették a háború elején, majd ezzel zsarolták meg a nőt. Azzal kapcsolatban, hogy ennek mennyi valóságalapja lehet talán annyit érdemes megemlíteni, hogy

az ilyen szofisztikált célzott likvidálások kivitelezésére az esetek többségében vélhetően nem a gyermekük életéért rettegő, megzsarolt édesanyákat küldik.

Vovk édesanyja azt is elmesélte, hogy amikor Mariupolt bombázták, a lánya ugyanúgy a légoltalmi pincében volt, mint a többi lakos, és csak később, a harcok felerősödésével menekült külföldre.

„Európában volt. Azt hiszem, Franciaországban. Menekültként. Aztán nem tetszett neki, és visszament Lengyelországba, majd Ukrajnába”

– mesélte az apja, aki elmondta, hogy a merénylet előtt néhány nappal azonban a lánya már Litvániából hívta fel őt, aminek igencsak ellentmond, hogy az orosz hatóságok szerint Natalja Vovk már július 23-án Oroszországba érkezett, és csak a merénylet után hagyta el azt.

Megválaszolatlan kérdések, több sebből vérző „bizonyítékok”

Az FSZB által felvázolt történetet hallva akaratlanul is felmerül az emberben a kérdés, hogy milyen „titkosügynök” az, aki egy ellenséges országban végrehajtandó, életveszélyes küldetésre magával viszi saját kiskorú lányát (és a macskáját)?

Arról már nem is beszélve, hogy melyik titkosszolgálat vállalná a kockázatot, hogy egy anyukát küldjön a lányával egy pokolgépes-merénylet elkövetésére?

Az orosz sajtó képviselőinek nyilatkozó mariupoli rokonok elmondása szerint ráadásul Natalja Vovk valamilyen egészségügyi problémával is küzd, ami ugyancsak megkérdőjelezi az alkalmasságát, mint potenciális ügynök.

A Vovkkal szembeni Azov-vád is hamar a darabjaira hullik közelebbről górcső alá véve. Egy finn adatelemző vette a fáradtságot és megvizsgálta az orosz média által közölt Natalja Vovk nevét viselő katonai igazolványt.

Lauri Linnamäe a forenzikus elemzés után arra jutott, hogy kétség sem fér hozzá: a Vovk Azov-tagságát „bizonyító” igazolvány egy egyszerű hamisítvány.

Erre a következtetésre jutott az Azovsztalnál fogságba esett, de az oroszok által szabadon engedett egyik Azov-harcos is, aki a sajtónak nyilatkozva leszögezte: az Azov tagjai mindig a terepszínű egyenruhájukat viselik az igazolványképeiken, valamint az alakulatnak kizárólag férfi tagjai vannak, ezért kizárt, hogy Natalja közéjük tartozna.

Natalja Vovk „Azov-igazolványa”

A harmadik és nagyon fontos kérdéskör, hogy honnan szerezte be Vovk a 400 gramm trotilnak megfelelő erejű pokolgéphez a robbanóanyagot és alkatrészeket. Amennyiben a már említett Mini Cooperrel csempészte be ezeket az eszközöket, úgy az nem vet túl jó fényt az orosz határellenőrzés teljesítményére. Ha pedig Oroszország területén jutott hozzájuk, az az orosz biztonsági szolgálatok számára jelent hatalmas blamát.

Az oroszok szerint Vovk egyedül hajtotta végre a merényletet, mégis joggal merül fel a kérdés, hogy egy személy valóban képes-e hetekig egyidejűleg követni és megfigyelni az adott célszemélyt, beszerzeni/összeszerelni mindeközben egy bombát, majd észrevétlenül elhelyezni a pokolgépet, végül pedig „távirányítással” felrobbantani azt.

Az ilyen jellegű célzott likvidálás nem egyszemélyes feladat, ezért szinte biztosan kizárható, hogy Vovk egyedül dolgozott.

Az biztos, hogy sem őt, sem a társait nem sikerült elkapni a merénylet után, sőt az FSZB nem tett közzé semmilyen valódi bizonyítékot, amely Vovkot a robbantással hozta volna összefüggésbe.

Mi minden látható ugyanis az FSZB által közzétett videón? Csupán egy határellenőrzés, egy nő amint belép egy házba, és képek egy Mini Cooperről egy autópályán. Hogy mit nem láttunk? Képeket Vovkról amint követi Darja Duginát (pedig heteken át ez volt a feladata), képeket Vovkról amint a „Tradicíó” fesztiválra megy, majd bombát erősít Dugina autójára, továbbá képeket Vovkról amint a robbanás után elhagyja autójával a helyszínt.

Az Agencija nevű orosz ellenzéki újságnak sikerült beazonosítania Natalja Saban törölt VKontakte-fiókját (orosz Facebook), amelyen a második vezetékneve, a Vovk, csupán zárójelbe téve szerepelt. Ezenkívül azonosították egy 2000-ben Mariupolban született Danil Saban nevű személy Facebook, Instagram, Telegram és Tik-Tok-fiókjait is (ő minden bizonnyal Natalja legnagyobb gyermeke vagy mindenképp egy közeli hozzátartozója lehet). Hogy miért fontos Danil? Azért mert egy ilyen nevű felhasználó szerepelt az AH7771IP rendszámmal ellátott Mini Cooper eladójaként abban a hirdetésben, amelyet az Auto.ria.com ukrán weboldalra tettek fel egy nappal a merénylet előtt. A hirdetés mellé feltöltött autó és a rendszám is pontosan megegyezik azzal, amelyet az orosz hatóságok közzétettek.

A Danil Saban által meghirdetett Mini Cooper

Danil közösségi média profiljain több videó is található a már említett Mini Cooperről, ami azt a tényt erősiti, hogy a járművet Nataljával közösen használták. Hogy mi ezzel a gond? Az, hogy négy nappal a robbantás előtt Danil közösségi médiára feltöltött videói alapján az autó Kijevben (!) volt.

Négy nappal a merénylet előtt a Mini Cooper Kijevben

Amennyiben ettől el is tekintünk és az FSZB verzióját tartjuk mérvadónak, úgy felmerül az a kérdés, hogy

mégis melyik az az amatőr, állami megbízást végző kém, aki a szomszéd országban végrehajtandó merényletre a személyéhez közvetlenül köthető, családi közös használatú autót viszi magával? A régi jól bevált autókölcsönzés/lopás már kiment volna a divatból?

Továbbá a merénylet végrehajtása után Vovk miért a jármú nyilvános meghirdetését tartaná a legjobb módjának a nyomai eltüntetésére?

Minden összevetve, ha ennyire amatőr hibák „sorozatát” követte is el az FSZB által meggyanúsított Natalja Vovk, akkor miként lehetséges, hogy az orosz biztonsági szolgálatok radarja alatt tudott tevékenykedni csaknem egy teljes hónapig, sikeresen végrehajtva a feladatát (kivéve talán azt, hogy nem Dugina, hanem az apja lehetett az elsődleges célpont), majd ép bőrrel megúszva, sikeresen elhagyta Oroszországot?

Egy biztos: a történet bármelyik oldalról nézve is a híresen jól működő orosz elhárítás szegénységi bizonyítványa.

Az Azov-alakulat és a kettős mérce

Ha a nyugati közvélemény következetes és hiteles akar maradni, akkor az ukrán neonáci jelképek megjelenítését ugyanúgy el kellene ítélnie, mint a „Z” szimbólum esetében.