Elkerülhető lett volna az ukrajnai háború? — kérdezi Daniel L. Davis katonai szakértő, az amerikai hadsereg volt alezredese, a „Tizenegyedik óra 2020 Amerikájában” című könyv szerzője. Davis vélemény-cikksorozatának első része a 19fortyfive.com hadászati hírportálon jelent meg.
Mivel holnap lesz hat hónapja, hogy az orosz-ukrán háború kitörésének, itt az ideje, hogy feltegyük a nehéz kérdést, amelyre Washingtonban kevesen akarnak választ kapni: vajon a kijevi, washingtoni és brüsszeli önhittség olyan háborúba sodorta-e az ukrán népet, amelyet el lehetett volna és el kellett volna kerülni?
Erre a kérdésre pontos, őszinte választ kell kapnunk, mert ha a válasz igen és a háború elkerülhető lett volna, akkor ukrán emberek tízezreit ölték meg, milliókat űztek el az országukból, és városaik százait rombolták le alig többért, mint hogy kielégítsék egy maroknyi ember arroganciáját – ráadásul még mindig nincs valódi esélye Kijevnek a győzelemre.
A rendelkezésre álló bizonyítékok józan elemzése arra a lesújtó következtetésre vezet, hogy ezt a háborút valóban meg lehetett volna és meg is kellett volna akadályozni. Életek ezreit lehetett volna és kellett volna megmenteni, az ukrán gazdaság teljes pusztulását meg lehetett volna akadályozni. Az amerikai és az európai gazdaságra gyakorolt súlyos következmények – és a legrosszabb szinte biztos, hogy idén ősszel és télen következik be – szükségtelenek voltak.
Az igazság feltárása több mint pusztán tudományos feladat. Minél tovább húzódik ez a háború, minél tovább tartják fenn a nyugati vezetők és a média azt a mítoszt, hogy Ukrajna megnyerheti a háborút és hogy minden nyugati áldozat szükséges és megéri „amíg csak szükséges”, egyre több ember fog szükségtelenül meghalni, amerikaiak és európaiak tízmillióinak romlik tovább az életminősége, és egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a háború – akár hiba, akár téves számítás miatt – eszkalálódik, és túlterjed Ukrajna határain.
Ezért, az amerikai nemzeti érdekek és jövőbeli biztonságunk szempontjából, létfontosságú, hogy őszintén és pontosan meghatározzuk, hogy az ukrajnai háború elkerülhető volt-e vagy sem. A kormánytisztviselők és az úgynevezett katonai és külpolitikai szakértők túlnyomó többsége azt állítja, hogy a háborút a hatalomra éhes Putyin kényszerítette a Nyugatra, és hogy a háború elkerülhetetlen volt.
Amint azonban ez az elemzés megmutatja, az ukrán és a nyugati vezetők diplomáciai hajlandósága mellett a háborút szinte biztosan el lehetett volna kerülni.
Ez az elemzés lesz az első része egy többrészes sorozatnak, amely sokszor fájdalmasan világos részletekkel mutatja be, hogy az ukrán és a nyugati vezetők hogyan szalasztották el a háború elkerülésének lehetőségét, és miután az elkezdődött, elutasították azokat a lépéseket, amelyek a háború korábbi befejezésével mérsékelhették volna a károkat.
Ez az első rész a február 24-i inváziót megelőző éveket (majd az utolsó hónapokat) vizsgálja, és rávilágít a Nyugat rendelkezésére álló lehetőségekre, amelyek lehetővé tették volna a háború teljes elkerülését. A második értékelés azokat a lehetőségeket vizsgálja majd, amelyek a Nyugatnak és Ukrajnának a konfliktus első hat hónapja során rendelkezésére álltak a károk – és Oroszország térnyerésének – korlátozására. Végül pedig megvizsgáljuk a következő hat hónap várható menetét, és megvizsgáljuk, hogy milyen növekvő veszélyek fenyegetik a Nyugatot és Ukrajnát, ha nem sikerül tárgyalásos megoldást találni.
Mielőtt azonban továbbmennénk, fontos előre és egyértelműen leszögezni: ezt a háborút Vlagyimir Putyin kezdte, és egyedül ő a felelős a kirobbantásáért. Senki sem kényszerítette őt a cselekvésre, és a háborútól eltérő, szinte kimeríthetetlen számú lehetőség állt volna rendelkezésére, hogy megvédje általa Oroszország alapvetőnek tartott érdekeit.
Ám ahogy ez az elemzésből kiderül, a Nyugat, és különösen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hagyta, hogy az arrogancia vezérelje tetteit, és elutasított számos olyan lehetséges kitérőt, amellyel elkerülhető lett volna a háború.
Annak teljes megértéséhez, hogy Ukrajna és a Nyugat hogyan kerülhette volna el az ellenségeskedést, először is meg kell értenünk, hogy Oroszország mennyire félt a NATO bővítésétől, különösen Ukrajnára vonatkoztatva. A háborúhoz vezető út több mint 15 évig készült. Oroszország 2007 februárjában tette közzé első burkolt fenyegetését a Nyugat felé. Putyint meghívták, hogy beszéljen a Müncheni Biztonsági Konferencián, egy évente megrendezésre kerülő nemzetközi biztonsági fórumon, ahol számos nemzet államfői és magas rangú védelmi tisztviselői vesznek részt. Beszédében Putyin sok nyugati küldöttet kellemetlen helyzetbe hozott, amikor a Nyugattal kapcsolatos orosz panaszok hosszú listáját sorolta – és amikor a NATO bővítéséről volt szó, a hangnem még élesebbé vált.
Putyin azt mondta, hogy a NATO kelet felé történő előretörése vörös vonal, és „komoly provokációt” jelent Oroszország számára, és megkérdezte: „Ki ellen irányul ez a terjeszkedés?”.
Putyin beszédében idézte Manfred Woerner volt NATO-főtitkár egy 1990-es beszédét, amelyben a NATO-vezető azt mondta: „az a tény, hogy készek vagyunk arra, hogy a NATO-hadsereget ne helyezzük el német területen kívül, szilárd biztonsági garanciát nyújt a Szovjetuniónak”, majd Putyin megkérdezte: „Hol vannak most ezek a garanciák?”. .
Miután a NATO a 2008-as bukaresti csúcstalálkozón Grúzia és Ukrajna esetleges tagságát fontolgatta, Putyin azonnal figyelmeztetett, hogy minden olyan kísérlet, amely a NATO-t Oroszország határáig kiterjesztené, „közvetlen fenyegetésnek” minősülne. 2014 márciusában, miután Oroszország illegálisan országához csatolta a Krím-félszigetet, Putyin azt mondta, hogy tetteit „Kijev azon nyilatkozatai vezérelték, hogy Ukrajna hamarosan csatlakozik a NATO-hoz”. Az ukrán NATO-csatlakozás következményei Oroszország számára – figyelmeztetett – „nem illuzórikus, hanem teljesen valós fenyegetést jelentene”.
2021 decemberében Putyin egy utolsó, félreérthetetlen jelzést adott a Nyugatnak arról, hogy milyen messzire hajlandó elmenni Ukrajna NATO-csatlakozásának megakadályozásáért:
„ Nyugatnak „meg kell értenie, hogy nincs hová tovább hátrálnunk. Azt hiszik, hogy tétlenül fogjuk nézni ha Ukrajnát beengedik a NATO-ba?”.
Azzal összefüggésben, hogy az invázió előestéjén több mint 175 000 katona állt készenlétben közvetlenül Ukrajna határain túl, Putyin világossá tette, hogy kész lépéseket tenni, ha a Nyugat továbbra is a NATO-tagságra törekszik Ukrajna számára:
„Ha nyugati kollégáink agresszív irányvonala folytatódik” – mondta az orosz vezető – „megfelelő katonai-technikai válaszlépéseket fogunk tenni, és keményen reagálunk a barátságtalan lépésekre”.
Tekintettel az évek óta tartó, egyre élesebb figyelmeztetésekre, senki sem állíthatja a Nyugaton, hogy meglepte volna Putyin fellépése. Ugyanakkor az is igaz, hogy ahogy Putyin is az alapján fog cselekedni, amit Oroszország érdekeinek tekint, úgy az Egyesült Államoknak és Európának is érdekei szerint kell cselekednie. Ha Ukrajna NATO-ba való meghívásának megtagadása ártana nemzetbiztonságunknak, akkor lehetett volna okunk Putyin figyelmeztetéseinek figyelmen kívül hagyására. Ha viszont a nyugati biztonságot károsítaná vagy gyengítené Ukrajna NATO-ba való meghívása, akkor Putyin fenyegetéseitől függetlenül vissza kellett volna vonnunk egy ilyen meghívást.
Amint e sorozat következő részében részletezni fogjuk, pontosan ezen a nyilvánvalónak tűnő logikán alapulva követtek el végzetes hibákat az Egyesült Államok, a NATO és Ukrajna vezetői, amelyek szinte elkerülhetetlenné tették a háborút.
Teljesen érthető, hogy Kijev miért kíván a NATO tagja lenni. Ukrajna és Oroszország évtizedek óta ellenségesen viszonyul egymáshoz, de 2014 óta nyílt katonai összecsapásokban állnak egymással. Ezért teljesen ésszerű, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a lehető legnagyobb erővel lobbizik a NATO-országoknál a belépésért.
De Washington és Brüsszel számára egyenesen kötelesség kellene, hogy legyen, hogy ne hozzon rossz döntést egy, nem-tagállam érzelmi zsarolása miatt. A NATO első és elsődleges felelőssége a meglévő 30 tag biztonságának és jólétének garantálása. Bármit, ami katonai vagy gazdasági kockázatnak tenné ki e tagok lakosságát, el kell utasítani. Az amerikai és az európai vezetők nem teljesítették ezt az alapvető kötelezettséget, és ennek az árát már most milliók fizetik meg Ukrajnában – és további tízmilliók Európában és az Egyesült Államokban.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.