A HIMARS igen potens eszköznek bizonyult a megmerevedett front állásharcaiban, de az ukrán félnek nem sikerült ezt az előnyt számottevő harctéri eredménnyé konvertálnia. Robert C. Castel elemzése.
A cikkeim jelentős részéhez hasonlóan, a jelenlegi is egy bejegyzéssel kezdődött a közösségi medián. Hadelméleti témáról lévén szó, egészen pontosan a technológiai meglepetés metodikájáról, nem számítottam rá, hogy a reakció a fejtegetéseimre ennyire vehemens lesz. Egy kis időbe tellett, ameddig megértettem, hogy a felháborodás nem a szakmai pongyolaságomnak szólt, hanem ennél sokkal szörnyűbb dolog történt.
HIMARS – sértést követtem el.
Szimbólikus, esetenként misztikus jelentőséggel ruházni fel a fegyvereinket egy igen régi emberi képlet. A Chanson de Roland – ból ismert lovag kardjának, a Durendal-nak, és az Artúr legendából jól ismert Excalibur-nek megvannak a köztünk élő, modern megfelelői. Ezeket a technológiai csodákat éppen olyan reverencia és áhítat övezi korunk – elméletben hiperracionális – világában, mint a lovagkor bádogkreációit. Azzal a különbséggel, hogy a középkor mosdatlan embere sohasem próbálta tudományosságba csomagolni a vakhitét.
A haditechnika irracionalitása egy igen érdekfeszítő téma, de most mégsem ezzel szeretnék foglalkozni, hanem a HIMARS rakétavető megjelenésével az ukrán háborúban.
Hogy miért érdemes részletesebben foglalkozni ezzel a kérdéssel?
Azért, mert a HIMARS alkalmazás története jól ábrázolja az Ukrajnának nyújtott nyugati segítségnek úgy az erősségeit, mint a gyengeségeit.
Csodafegyverről lenne szó, ami a 2014-es határok mögé űzi vissza az oroszokat vagy pedig egy elszalasztott alkalomról a háború menetének a megfordítására?
A hadtudományok berkeiben jól ismert meglepetés-elmélet lencséjén keresztül vizsgálva a dolgot, a válasz sajnos az utóbbi. Ha megértjük, hogy miért nem sikerült hadászati vagy legalább a műveleti szinten kamatoztatni a HIMARS bevezetése által nyújtott lehetőséget, akkor talán a következő csodafegyverrel okosabbak leszünk.
Mint azt már számtalanszor elmondtam-leírtam, úgy
a harcászati mint a hadászati gondolkodás egyik kulcsa az aszimmetriák keresése, illetve kreálása. Az egyik legpotensebb ilyen aszimmetria, amit az ellenféllel szemben elérhetünk az a meglepetés.
A katonai kontextusban, a meglepetés két legfontosabb formája a stratégiai meglepetés, mint például az 1941-es Pearl Harbor elleni japán támadás, illetve a technológiai meglepetés, mint például a tank megjelenése volt, 1915 szeptemberében. A sikeresen végrehajtott meglepetés egy igen potens erősokszorozó. Ugyanakkor a meglepetés sikere még nem a vég kezdete, hanem csupán a kezdet vége. Ha a meglepetést sikeresen előkészítő és végrehajtó fél nem készült fel kellőképpen az okozott lélektani hatás kihasználására, akkor a siker meglehetősen korlátozott lesz. Az egyik legjobb példa az ilyen elszalasztott alkalomra a harci gáz bevezetése a németek által Ypres-nél, a Nagy Háború második évében.
Alkalmas volt-e elméletben a HIMARS rendszer arra, hogy egy meghatározó jellegű technológiai meglepetés eszközeként szolgáljon? Ha megvizsgáljuk a technológiai meglepetés szótári definícióját, akkor a válasz egyértelműen az, hogy igen.
A fegyverrendszer, ha nem is tekinthető teljesen újnak, legalábbis a kiberhadviselésből ismert “nulladik napi támadás” szintjén, megjelenése az ukrán hadszínterén az újdonság erejével hatott. Ha a fegyverrendszer első bevetése nem is okozott ugyan alapvető meglepetést, ez a derült égből gumibot taktikai megfelelője, az viszont tagadhatatlan, hogy sikerült egy korlátozott, un. szituációs meglepetést okoznia. Annak ellenére, hogy az oroszok tisztában voltak vele, hogy mire kepés a HIMARS és az M31 GMLRS rakéta, mégsem rendelkeztek a bevetés pillanatában kielégítő technológiai és/vagy doktrínai válaszlepésekkel.
Mindezt összefoglalva, elmondható, hogy a HIMARS bevezetésben az ukrán hadszínterén, megvolt egy műveleti szintű technológiai meglepetés lehetőségé.
Hogy a kívánt hatást mégsem sikerült elérni, az nem egy egyszeri baki, hanem a rendszerszintű gyengesége az Ukrajnának nyújtott haditechnikai támogatásnak.
Vegyük hát végig, hogy mik a szükséges és elégséges feltételei egy sikeres technológiai meglepetésnek és hogy mennyire sikerült ezeknek a feltételeknek eleget tenni a HIMARS bevezetésével az ukrán hadszínterén.
TITKOSSÁG
A mindennapi életben tapasztalt módon, minden meglepetés alapja a titkosság. Az új fegyverrendszer bevezetése egy olyan információ, amit kétségkívül fontos megvédeni úgy passzív, mint aktív eszközökkel. A passzív eszközök közé tartozik többek között a titkosítás, az álcázás, a cenzúra stb. A passzív eszközöknél sokkal fontosabb azonban az információ aktív védelme. Ez az a bizonyos churchill-i “hazugságokból álló testőrség” amivel háború idején az igazságot védelmeznünk kell.
A megtévesztés és az egyéb strategémák szerepe különösen akkor fontos, amikor olyasmit próbálunk elrejteni, ami fizikailag elrejthetetlen – mint pl. a normandiai invázióra készülő szövetséges haderő.
Sikerült-e a HIMARS bevezetését titokban tartani vagy legalábbis dezinformációval álcázni? A válasz erre a CIA hajdani igazgatója, William Colby elhíresült mondásában található: vannak jó titkok, vannak rossz titkok és vannak nem-titkok. Az új, hosszú hatótávolságú rakétavető bevezetése Ukrajnában a háború egyik legnyilvánosabb nem-titka volt. Az ukrán színeket viselő HIMARS és MLRS makettek hónapokkal azelőtt jelentek meg a játéküzletekben, mielőtt a tinta megszáradt a technológia átadását jóváhagyó elnöki rendeleten.
KRITIKUS TÖMEG
Köztudott, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Egy új fegyverrendszer, amit a kritikus tömeg elérése nélkül alkalmazunk, kihasználatlanul hagyja a technológiai meglepetés nyújtotta előnyöket és lehetőséget teremt az ellenfélnek arra, hogy ellenlépéseket dolgozzon ki.
Hogy mi számít kritikus tömegnek, az helyzeteként illetve technológiánként változik és itt legalább három különböző szint különböztethető meg.
Vannak innovatív fegyverrendszerek, amiket igen nagy tömegben kell alkalmazni ahhoz, hogy a technológiai meglepetés számottevő befolyást gyakoroljon egy csata vagy egy háború menetére. Egy jó példa az ilyen taktikai eszközök kritikus tömeg alatti bevetésére a francia mitrailleuse proto-géppuska fiaskója az 1870-71-es háborúban. Az alig 200 eszköz rosszul átgondolt alkalmazása lehetővé tette a poroszok számára, hogy semlegesítsék a mitrailleuse hatását.
Vannak fegyverrendszerek amik képesek kis példányszámban is kritikus tömeget alkotni és döntő hatású technológiai meglepetést okozni. A legkézenfekvőbb példa erre a kategóriára a Japán ellen bevetett atomfegyverek.
A harmadik szintet pedig azok az egyedi eszközök alkotják, amiket specifikusan, egy bizonyos probléma egyszeri megoldására konstruáltak. Ilyen egyedi eszköznek tekinthető a görögök által a trójaiak ellen bevetett faló és az időtengely másik végen, az iráni atomprogram ellen alkalmazott Stuxnet komputervírus.
Sikerült-e a HIMARS bevetése során elérni ezt a bizonyos kritikus tömeget? A kérdést bonyolultabb, mint amilyennek első látásra tűnik, mivel különbséget kell tennünk a rakétavetők és a rendelkezésre álló rakéták száma között. A HIMARS első bevetésekor 4, illetve négy darab ilyen rendszerrel rendelkezett Ukrajna. Ez a szám olyan alacsony, hogy meg sem közelíti a kritikus tömeget és még egy nagy adag jóindulattal is csupán homeopátiás kezelésnek tekinthető. Ami pedig a kezdeti fázisban rendelkezésre álló M31 GMLRS rakéták számát illeti, a válasz erre a kérdésre igen korlátozott relevanciájú, tekintve a rakétavetők alacsony számát és az M31-es rakéta korlátozott lőtávolságát.
Mindezt összefoglalva el lehet mondani, hogy a kritikus tömeg kérdését tekintve a HIMARS bevezetés-története, sokkal inkább emlékeztet a mitrailleuse-ére, mint a vele szembenálló es tömegesen alkalmazott porosz Krupp C64-es lövegére.
DOKTRÍNA
A technológiai meglepetés harmadik szükséges feltétele egy olyan doktrína, illetve haditerv kidolgozása, ami lehetőséget teremt az új technológiában rejlő lehetőségek maximális kihasználására. Hiába voltak az új Spitfire vadászgépek egyes vélemények szerint egyenrangúak, mások szerint fejlettebbek a legmodernebb német ellenfeleiknél, az elavult doktrína és a háború első honapjaiban a britekre kényszerített operatív helyzet lehetetlenné tette egy potens technológiai meglepetés elérését.
Úgy tűnik, hogy ebben a tekintetben a HIMARS alkalmazása nem hagyott kívánnivalót maga után. Az új rakétavető az elvárásoknak megfelelően hajtotta végre azokat a feladatokat, amiket a nyugati doktrína meghatároz a precíziós tüzérségi eszközök számára. A pontos hírszerzési információk alapján végrehajtott tűzcsapások az orosz vezetési, illetve logisztikai gócok ellen, igen számottevő hatást értek el.
IDŐZÍTÉS
Egy további szükséges feltétele a sikeres technológiai meglepetésnek az időzítés kérdése. Ideális körülmények között a technológiai meglepetés abban az időpontban érezteti a hatását amikor az erő- sokszorozói szerepére leginkább szükség van.
A technológiai meglepetés túl korai kierőszakolása, illetve a túlságos késleltetésé, nagyban csökkentheti a meglepetés hatékonyságát.
Az előbbire a leggyakrabban emlegetett példa a mágneses aknák idő előtti bevetése a németek által, a Második Világháború elején. A túl korai alkalmazás lehetőséget teremtett a britek számára a megfelelő technológiai ellenlépések kidolgozására és a mágneses aknák jelentette fenyegetés drámai csökkentésére. Az utóbbira a legjobb példa a radarrendszerek megvakítására alkalmas, repülőgépről leszórt alufólia csíkok alkalmazásához kapcsolódik. A radarháború igen korai stádiumában mindkét fél, úgy az angol, mint a német, felismerte az ebben az újfajta álcázóeszközben rejlő lehetőségeket es veszélyeket. Attól való félelmükben, hogy egy igen potens eszközt nyújtanak át ezüst tálcán az ellenségnek, mindkét fél folyamatosan halogatta a radar-vakító alufólia csíkok bevetését. A jeget végül is Winston Churchill személyes beavatkozása törte meg és 1943 júliusában a brit Bombázó Parancsnokság első ízben használhatta ezt az egyszerű de potens eszközt a Hamburg elleni támadások során.v
Mit jelent mindez a HIMARS bevezetésének az időzítésével kapcsolatban?
Az új típusú rakétavető bevezetése nem esett egybe semmilyen számottevő offenzívával.
A HIMARS igen potens eszköznek bizonyult a megmerevedett front állásharcaiban, de az ukrán félnek nem sikerült ezt az előnyt számottevő harctéri eredménnyé konvertálnia.
De az sem kizárt, hogy az eszköz katonai hatékonysága olyan eseményeken mérhető le, amik nem történt meg. Nem kizárt, hogy az eszköz elsietett bevetését egy bizonyos frontszakasz összeomlásától való félelem motiválta. Az sem kizárt, hogy az összeomlás megakadályozásában a HIMARS felbecsülhetetlen értékű szolgalatot tett az ukrán félnek. Mivel azonban olyan eseményekről beszélünk, amik nem történtek meg, mindez szigorúan a feltételezések kategóriájába tartozik.
Összefoglalóban annyi elmondható, hogy az új rakétavető, a megfelelő körülmények között, kulcsfontosságú szerepet játszhatott volna a tervezet Herszon offenzíva előkészítésében és támogatásában.
A háborúban, mint az élet sok más területen, a sürgős mindig felülírja a fontosat. Valószínűleg most is ez történt.
ELSZALASZTOTT ALKALMAK
Napjaink műholdakkal lefedett és szenzorokkal elárasztott világában a technológiai meglepetés egyre nehezebben kivitelezhető feladattá válik. Különösen igaz ez egy olyan ország esetében ami szinte teljes egészében rá van utalva a külső segítségre.
Ugyanakkor ne feledjük el, hogy a háború elején az ukránoknak sikerült egy igen-igen hatásos technológiai meglepetést megvalósítania az egyszemélyes páncéltörő, illetve légvédelmi rakéták tömeges alkalmazásával. Ennek az esettanulmánynak a fő tanulsága az, hogy a sikeres technológiai meglepetés nem annyira az abszolút újdonság, mint inkább a kritikus tömegben végrehajtott alkalmazás, a megfelelő doktrína, illetve haditerv és főleg a megfelelő időzítés kérdése.
A homeopátiás adagokban átadott technológiák a legjobb esetben a Trójai Faló megfelelői. Egyedi vagy legalábbis igen körülhatárolt válaszok egy igen specifikus problémára.
A haditechnikai támogatás, mint PR aranybánya, aláássa a titkosság mindennél fontosabb elvét.
Mindez azt sugallja, hogy a sárkányölő egyedi csodafegyver keresése katonai és technológiai zsákutca és inkább a nyugati fegyvergyártók, mint az ukrán felhasználó érdekeit szolgálja.
