Hogy mi az a hozzáadott érték amit az elemzéseim keretein belül megpróbálok kitermelni? Elsősorban azoknak a sokszor igen banális mintázatoknak a beazonosítása amiket más elemzők igyekszenek nem észrevenni. Ezeket a meglátásokat szoktam a végletekig leegyszerűsítve publikálni. Robert C. Castel jegyzete.
A lényeg, a lényeg. Az adatok, a helynevek, a haditechikák csupán díszlet ebben a szomorújátékban.
Mi az a mintázat amiről ma szeretnék beszélni? A haditechnika és az emberanyag kapcsolata.
Sokszor hallunk elemzőket erről a két témáról egymástól függetlenül beszélni, mintha ez egyáltalán lehetséges lenne. Minden hadsereg a haditechnika, az emberanyag és a doktrína háromsága. Ennek a három alkotóelemnek harmonikusan kell együttműködnie ahhoz, hogy katonai hatékonyságról beszélhessünk.
A világ legfejlettebb haditechnikája használhatatlan, ha nincs megfelelően kiképzett emberanyag a működtetésére. Egy régebbi technológia, megfelelően kiképzett kezelőszemélyzettel ugyanakkor igen potens eszköz lehet.
Itt az ideje felismerni, hogy Ukrajna halálos lépéshátrányban van ebben a háborúban.
Oroszország a meglévő ócskavas-gyűjteményével harcol, amit az emberanyag és a logisztikai háttér jól ismer és képes közepes hatékonysággal működtetni.
Ukrajna viszont úgy a kiképzés, mint a logisztika terén állandóan az éppen ügyeletes nyugati csodafegyver után lohol, igen nagy lemaradással. Amikor az éppen ügyeletes három darab csodafegyver előtt mégsem omlanak le a Kreml falai, akkor jön váltás és folytatódik a loholás a következő haditechnika néhány példánya után.
Hogy csak egyetlen példát említsünk,
a jelenlegi ukrán tüzérségi állomány jobban hasonlít egy haditechnikai világkiállításra, mint egy komoly középhatalom arzenáljára.
Mindez, végső soron nem sokban különbözik a sokat gúnyolt orosz prototípus-paradétól.
Itt az ideje felismerni, hogy így nem lehet háborút viselni, még kevésbé háborút nyerni.
A logikus lépes az lett volna, hogy a Nyugat felvásárolja a globális Dél államaiban rozsdásodó szovjet és orosz fegyverrendszereket, amiket az ukránok ismernek és használni tudnak, és azokkal szereljük fel őket. Ehhez persze az kéne, hogy a hajdani „elnemkötelezettek” egyáltalán szóba álljanak velünk. Hogy ezt miért nem teszik arról már írtam több alkalommal.
Meg azt sem ártana eldönteni, hogy most valóban segíteni akarunk-e Ukrajnának, vagy pedig bemutatóteremként használjuk a nyugati hadiipar fellendítésére.
Lehet továbbra is optimistán önámító elemzéseket írni az orosz hadsereg minden bújáról-bajáról, attól még a tények, tények maradnak.
A halálos lépéshátrány, és az ukrán kiképzés loholása az egymást váltó nyugati technológiák után éppen úgy morzsolja fel a védők erejét, mint a donbaszi orosz húsdaráló.
Robert C. Castel összes cikkét elolvashatja itt.
„Minden fegyver annyit ér, amennyit a kezelője.” (Antii Rokka tizedes)
Bemutatóteremként semmiképpen sem ! A legfejlettebb technológiát nem vihetik oda. Óriási kockázattal járna.
Zsákmányként orosz kézbe kerülhet , vagy az ukránok egyszerűen eladják. A legjobb esetben az oroszoknak.
Itt most leginkább a raktárak kisöprése zajlik. Eleget őrizgették , végre megszabadulhatnak tőle !
Ráadásul olyan áron , amit éppen bemondanak ! Politikailag , gazdaságilag is egy aranybánya az egész !
Valamint egy logisztikai rémálom.
Lőszert , alkatrészt szállítani százféle ismeretlen szerkezethez , aminek normális leírása sincsen ukránul.
A javításról meg ne is beszéljünk. Ez nem szovjet technika , nem elég hozzá két kalapács …
A németek is állandóan a csodafegyvert várták, közben az orosz tankok százai vonultak Berlin felé..
:DDDDDDDDD
ugye milyen rosszul öregedett ez a cikked is, bohóc?