Halálos lépéshátrány

A Neokohn főmunkatársa, Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő.

Hogy mi az a hozzáadott érték amit az elemzéseim keretein belül megpróbálok kitermelni? Elsősorban azoknak a sokszor igen banális mintázatoknak a beazonosítása amiket más elemzők igyekszenek nem észrevenni. Ezeket a meglátásokat szoktam a végletekig leegyszerűsítve publikálni. Robert C. Castel jegyzete.

A lényeg, a lényeg. Az adatok, a helynevek, a haditechikák csupán díszlet ebben a szomorújátékban.

Mi az a mintázat amiről ma szeretnék beszélni? A haditechnika és az emberanyag kapcsolata.

Sokszor hallunk elemzőket erről a két témáról egymástól függetlenül beszélni, mintha ez egyáltalán lehetséges lenne. Minden hadsereg a haditechnika, az emberanyag és a doktrína háromsága. Ennek a három alkotóelemnek harmonikusan kell együttműködnie ahhoz, hogy katonai hatékonyságról beszélhessünk.

A világ legfejlettebb haditechnikája használhatatlan, ha nincs megfelelően kiképzett emberanyag a működtetésére. Egy régebbi technológia, megfelelően kiképzett kezelőszemélyzettel ugyanakkor igen potens eszköz lehet.

Itt az ideje felismerni, hogy Ukrajna halálos lépéshátrányban van ebben a háborúban.

Oroszország a meglévő ócskavas-gyűjteményével harcol, amit az emberanyag és a logisztikai háttér jól ismer és képes közepes hatékonysággal működtetni.

Ukrajna viszont úgy a kiképzés, mint a logisztika terén állandóan az éppen ügyeletes nyugati csodafegyver után lohol, igen nagy lemaradással. Amikor az éppen ügyeletes három darab csodafegyver előtt mégsem omlanak le a Kreml falai, akkor jön váltás és folytatódik a loholás a következő haditechnika néhány példánya után.

Oroszország nyerésre áll?

Óriási az emberi áldozat, miközben hatalmas az ukrán elszántság. Azonban az erőviszonyok miatt, még nagyobb segítség nélkül Ukrajna nem tud győzni – írja az UnHerd tudósítója.

Hogy csak egyetlen példát említsünk,

a jelenlegi ukrán tüzérségi állomány jobban hasonlít egy haditechnikai világkiállításra, mint egy komoly középhatalom arzenáljára.

Mindez, végső soron nem sokban különbözik a sokat gúnyolt orosz prototípus-paradétól.

Itt az ideje felismerni, hogy így nem lehet háborút viselni, még kevésbé háborút nyerni.

A logikus lépes az lett volna, hogy a Nyugat felvásárolja a globális Dél államaiban rozsdásodó szovjet és orosz fegyverrendszereket, amiket az ukránok ismernek és használni tudnak, és azokkal szereljük fel őket. Ehhez persze az kéne, hogy a hajdani „elnemkötelezettek” egyáltalán szóba álljanak velünk. Hogy ezt miért nem teszik arról már írtam több alkalommal.

Meg azt sem ártana eldönteni, hogy most valóban segíteni akarunk-e Ukrajnának, vagy pedig bemutatóteremként használjuk a nyugati hadiipar fellendítésére.

Lehet továbbra is optimistán önámító elemzéseket írni az orosz hadsereg minden bújáról-bajáról, attól még a tények, tények maradnak.

A halálos lépéshátrány, és az ukrán kiképzés loholása az egymást váltó nyugati technológiák után éppen úgy morzsolja fel a védők erejét, mint a donbaszi orosz húsdaráló.

Amikor a Nyugat magára maradt

Amikor a „világ közvéleményéről” beszélünk, akkor általában kevesebb, mint három tucat államról esik szó. Robert C. Castel jegyzete.