Hámenei tanácsadója: képesek vagyunk az atombomba előállítására

Irán műszaki értelemben „képes atombombát építeni”, de eddig még nem született döntés, hogy megteszi-e – közölte vasárnap Kamal Harrazi, Ali Hamenei ajatollah, az ország vallási és politikai vezetőjének egyik magas rangú tanácsadója.

Harrazi az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy „néhány napon belül képesek voltunk 60 százalékosra dúsítani uránt és könnyedén képesek leszünk 90 százalékos dúsítottságú uránt előállítására”. Hozzátette, hogy az országnak megvannak „a műszaki lehetőségei atombomba előállításához, Irán azonban eddig még nem döntött erről”.

Harrazi egyben kijelentette, hogy az iszlám köztársaság sosem fog alkudozni rakétaprogramjáról, sem pedig regionális politikájáról.

Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia, valamint Németország 2015-ben szerződésben állapodott meg abban, hogy Irán nukleáris tevékenységének korlátozása fejében fokozatosan feloldják a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket. Donald Trump előző amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát az atomalkuból, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Erre válaszul Irán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát a nemzetközi szerződésben rögzített kötelezettségeihez.

Teherán mindemellett ismételten tagadta, hogy atomprogramja katonai célt szolgálna, s hangsúlyozta, hogy az amerikai szankciók feloldása esetében visszatér az atomalkuban foglalt kötelezettségei teljesítéséhez.

A többhatalmi megállapodás újraélesztéséről Bécsben zajló tárgyalások március óta zsákutcába jutottak.

Ganz: Irán közel jár az atomfegyverhez, az IDF felkészül a támadásra

Mind az Egyesült Államok, mind az európai országok tisztában vannak azzal, hogy mi történik, és kezdik elveszíteni a türelmüket.