Egy 1957-es szovjet hivatalos közlés szerint hetvenöt éve, 1947. július 17-én halt meg a moszkvai Lubjanka börtönben Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki a vészkorszakban magyar zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. Wallenberg 1945. január 17-én tűnt el, szovjetunióbeli fogságának pontos története máig ismeretlen.
Az 1912. augusztus 4-én született Wallenberg gazdag és befolyásos svéd család sarja volt. Rövid banki munka és a kötelező katonai szolgálat letöltése után az Egyesült Államokban szerzett építész diplomát, ekkor már beszélte az angol, a német és a francia nyelvet. Ezután Dél-Afrikában és Palesztinában dolgozott kereskedelmi cégeknél, majd a Svédországban élő magyar zsidó kereskedő, Lauer Kálmán vezette Közép-Európai Kereskedelmi Rt.-nél helyezkedett el. Rövidesen a cég külföldi ügyekkel foglalkozó igazgatója és társtulajdonosa lett, üzleti útjai során kiterjedt társadalmi és politikai kapcsolatokra tett szert Magyarországon.
A második világháború utolsó szakaszában, 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Áprilisban országszerte megkezdődött a zsidók gettóba tömörítése, majd május 15-én deportálásuk.
A fenyegetett zsidók megpróbáltak semleges országoktól útlevelet kérni, és a svéd nagykövetség ideiglenes útleveleket bocsátott ki azok számára, akiknek rokonai vagy jelentős üzleti kapcsolatai voltak Svédországban.
A háborús üldözöttek megmentésére létrehozott amerikai szervezet (WRB) a svédországi zsidóktól kért javaslatot az összehangolt magyarországi mentőtevékenység irányítójának személyére. Lauer ajánlására a feladattal Wallenberget bízták meg, aki azt önként és azonnal vállalta, tevékenységének pénzügyi hátterét a WRB és amerikai zsidó jótékonysági intézmények (JOINT) biztosították.
Wallenberg 1944. július 9-én a svéd követség másodtitkáraként érkezett meg Budapestre. Tárgyalt minisztériumokkal, újságírókkal, semleges államok diplomatáival, Stockholmba küldött rendszeres jelentéseiben leírta a zsidók helyzetét Budapesten és a munkaszolgálatos táborokban. Svéd védő-útlevelet készített, amely alkalmas volt arra, hogy a magyar és a német hatóságok előtt igazolja: a menlevél tulajdonosa a svéd követség védelme alatt áll.
Jóllehet 1500 „Schutzpass” kibocsátására kapott engedélyt, sikerült ezt a számot 4500-ra emelnie, és a valóságban még ennél is jóval többet adtak ki.
Az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után, amikor a nyilasok vették át a hatalmat, Wallenberg még nagyobb erőfeszítéseket tett.
Megnövelte a svéd zászló által védett házak számát, közvetlen védelme végül több mint tízezer emberre terjedt ki.
Tevékenységének közvetett hatása ennél sokkal jelentősebb volt, mert a svéd példát a többi semleges követség is követte. Wallenberg gyakran puszta jelenlétével, határozott fellépésével is életeket mentett. Olykor kocsijával és sofőrjével, Langfelder Vilmos gépészmérnökkel a gyalogosan a határ felé irányított, elcsigázott éhezőknek kísérelt meg élelmiszert, gyógyszert osztani, még a vagonokból is megpróbált embereket kimenekíteni.
A budapesti gettót 1945. január 18-án szabadították fel a szovjet csapatok, de Wallenberg ekkor már nem volt a fővárosban. Egy nappal korábban, január 17-én Debrecenbe indult, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal és a szovjet főparancsnoksággal tárgyaljon, de soha nem érkezett meg. Munkatársai utoljára egy szovjet tiszt és két katona társaságában látták, elköszönésekor azt mondta:
„Nem tudom, vendég vagyok-e vagy fogoly.”
További sorsa, halálának helye és időpontja tisztázatlan. Annyi bizonyos, hogy sofőrjével együtt letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták. A szovjet kormány a svédek megkeresésére 1947-ben úgy nyilatkozott, hogy „Wallenberg nincs a Szovjetunió területén”, és azt írták: feltételezhetően életét vesztette a budapesti harcok során. Tíz évvel később, 1957-ben Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter azt a hivatalos tájékoztatást adta, hogy Wallenberg 1947. július 17-én halt meg a moszkvai Lubjanka börtönben szívroham következtében.
Az orosz hatóságok 2000-ben elismerték, hogy Wallenberget politikai okokból hurcolták el és a börtönben agyonlőtték, az orosz főügyészség később politikailag rehabilitálta.
A történelmi kutatások ma sem tudnak megnyugtató választ adni a svéd diplomata halálának körülményeire, mert a vonatkozó iratok titkosítását Oroszországban még mindig nem oldották fel. Utoljára 2018-ban utasította el a moszkvai fellebbviteli bíróság a Wallenberg hozzátartozói által az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ellen benyújtott adatszolgáltatási keresetet. Az FSZB akkor azt ígérte, hogy a titkosítást várhatóan 2020 és 2022 között oldják fel, de ez nem történt meg. Így röppenhettek fel egészen a nyolcvanas évek végéig újra meg újra megcáfolt hírek arról, hogy a zsidómentő svéd diplomata életben van.
Wallenberget a svéd hatóságok 2016. október 26-án, eltűnése után 71 évvel nyilvánították hivatalosan halottá.
A határozat szerint a formális halálozási dátum 1952. július 31., mert Wallenbergről 1947 júliusa óta nem érkezett hír, és a svéd törvények szerint az eltűnt személyeket eltűnésük után öt évvel kell halottnak tekinteni.
Wallenberg az Egyesült Államok, Kanada és Izrael tiszteletbeli állampolgára, 2012-ben az amerikai törvényhozás posztumusz a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, a Kongresszusi Aranyérmet szavazta meg számára. 2003-ban a Fővárosi Közgyűlés Budapest díszpolgárává avatta, tevékenységére több emlékmű és szobor emlékeztet Budapesten. Nevét utca őrzi a 13. kerületben, a magyarországi Raoul Wallenberg Egyesület által évente kiosztott elismerés, és róla nevezték el az Európa Tanács humanitárius erőfeszítések elismerésére létrehozott díját.
