Volner: Gyöngyösi Márton országszerte hirdette a „zsidólistázós” nézeteit

Gyöngyösi Márton, a Jobbik új elnöke nem csak a Parlamentben tartott „zsidólistázós” beszédet, az Izraellel és a holokauszttal kapcsolatos antiszemita nézeteit a felszólalása után egy országos kampánykörút során is igyekezett népszerűsíteni. A Jobbik nemrég megválasztott új elnöke ráadásul Magyarország Európai Unióból való kilépésének egyik legnagyobb szószólója is volt, és helyeselte a Jobbik emlékezetes akcióját is, amikor elégettek egy EU-s zászlót — írja a hirado.hu.

Volner János, aki 2010 és 2018 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt, a Hír TV-ben idézte fel a Gyöngyösi Márton botrányos kijelentése után történteket.

Emlékezetes: Gyöngyösi egy 2012-es parlamenti felszólalásában a következőket mondta:

„Itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”.

Az adásban az újonnan megválasztott Jobbik-elnök egykori párttársa felidézte:

közvetlenül a botrányos felszólalás után Gyöngyösi országjáró körútra indult, hogy antiszemita nézeteit a széles közönség elé tárja.

Volner János szerint

„megtörtént ez a zsidólistázós kijelentése, és utána elment egy országjárásra, ahol akár a holokausztról, akár a zsidóságról, akár Izrael világpolitikában betöltött szerepéről a saját felfogásában antiszemita nézeteket hangoztatva, folyamatosan kommunikált”

– emlékezett vissza az egykori párttárs. Kijelentette: „még egyszer mondom, az egy kifejezetten olyan kampánykörút volt, amikor ő az ilyen nézeteit meg akarta ismertetni az ország közvéleményével.

Tehát itt nemcsak arról van szó, hogy volt egy véletlen elszólás, ő erre egy egész kampánykörutat szervezett a későbbiek folyamán”

– idézte fel Volner.

A volt párttárs emlékeztetett arra is, hogy Gyöngyösi Márton egykor Magyarország Európai Unióból való kilépésének egyik legnagyobb szószólója volt, és helyeselte a Jobbik emlékezetes akcióját is, amikor elégettek egy EU-s zászlót.

A Jobbik elnökválasztása miatt aggódnak a zsidók

Köves Slomó szerint már maga a Jobbik név is folytonosságot fejez ki a párt történetének nyíltan rasszista és antiszemita megnyilvánulásokban gazdag éveivel.