Biden: Kormányom elkötelezett Izrael biztonsága iránt

Az Izraelben kétnapos látogatáson tartózkodó Joe Biden amerikai elnök csütörtök reggel négyszemközti megbeszélést folytatott Jair Lapiddal, Izrael ügyvivő miniszterelnökével.

A megbeszélést követően a két vezető röviden nyilatkozott a sajtónak.

„Emberek, szeretnék köszönetet mondani Lapid miniszterelnöknek. Jó kezdete ez, ha Isten is úgy akarja, hosszú kapcsolatnak, beszélgetünk a problémákról és a lehetőségekről, amelyekkel országainknak szembe kell néznie”

– mondja Biden.

„Beszéltünk arról, hogy az én szemszögemből mennyire fontos, hogy Izrael teljesen integrálódjon a régióba. Mi, kormányunk, és azt hiszem, az amerikai közvélemény túlnyomó többsége, nem csak az én kormányom, teljes mértékben elkötelezett az Önök biztonsága iránt, minden ha, és és de nélkül – minden kétség nélkül”

– folytatta az amerikai elnök.

„Beszéltünk arról is, hogy egy teljes nap áll előttünk, beleértve a virtuális csúcstalálkozót Indiával és az Egyesült Arab Emírségekkel. A találkozó végeztével megbeszélést fogunk folytatni. És sok mindenről beszéltünk, elsősorban a személyes barátságok fejlesztéséről és a két országunk egymás iránti hosszú távú elköteleződéséről”

– mondja Biden.

Lapid szerint az iráni fenyegetésről is szó esett a két vezető között.

„Természetesen beszéltünk, üzleteltünk is, Szaúd-Arábiáról és az Ön ottani útjáról, ami rendkívül fontos Izrael számára – megpróbáltunk egy mérsékeltebb koalíciót építeni itt a Közel-Keleten, amire régóta szükség van”

– mondja.

„Megvitattuk az iráni fenyegetést – és azt, hogy mit tartunk helyesnek annak érdekében, hogy biztosítsuk, hogy ne legyen nukleáris Irán. Ez nemcsak Izraelre, hanem az egész világra nézve fenyegetést jelent. Ezen felül megbeszéltünk néhány más kérdést is, de ezeket megtartjuk magunknak”

– mondta mosolyogva Lapid.

Forrás: Times of Israel

Biden térdre ereszkedett két holokauszt-túlélő előtt

Biden a Jád Vásemben azt mondta: Megfogadom, hogy továbbra is harcolni fogok az antiszemitizmus mérge ellen.