Újraindítaná az USA a támadó fegyverek eladását Szaúd-Arábiának?

A Reuters forrásai erről árultak el részleteket.

Miközben Joe Biden amerikai elnök diplomáciailag „érzékeny” útra készül, a jelek szerint kész lenne helyreállítani az amúgy feszült kapcsolatokat Szaúd-Arábiával – írta cikkében a The Jerusalem Post.

Joe Biden ezen a héten látogat az arab országba.

A Biden-kormányzat állítólag már tárgyal annak a tilalomnak a feloldásáról, ami a támadófegyverek Szaúd-Arábiának történő eladását tiltja, de a végső döntés várhatóan azon múlik majd, hogy Rijád komolyan nyitott-e a háború befejezésére a szomszédos Jemenben – állítja négy meg nem nevezett forrás.

Vegyes fogadtatásra számítanak

Mindeközben két forrás arról beszélt a Reutersnek, hogy az Egyesült Államok belső tanácskozása egyelőre még csak informális és korai szakaszban zajlik, és nincs küszöbön álló döntés. Egy másik amerikai tisztviselő pedig azt mondta a hírügynökségnek, hogy „jelenleg” nem folyik megbeszélés a támadó fegyverekről a szaúdiakkal.

Ugyanakkor, jegyzi meg a The Jerusalem Post, Biden nemrég már kifejezte, hogy újból helyre akarja állítani a feszült kapcsolatokat Szaúd-Arábiával egy olyan időszakban, amikor az elnök növelni szeretné az Öböl-menti régióból származó olajellátást, valamint szorosabb arab-izraeli biztonsági kapcsolatokat építene az Irán elleni küzdelem érdekében.

Kongresszusi alkalmazottak szerint Amerikában nem nyerne nagy támogatást a fegyvereladásokra vonatkozó tilalom feloldása: a republikánusok mellett várhatóan Biden demokrata társai közül is sokan elleneznék a lépést.

Izrael lézerfegyvereket adna Szaúd-Arábiának és az Emírségeknek

Alakul az Irán-ellenes közel-keleti védelmi szövetség.

Fordulat történt

Biden évek óta meglehetősen kemény hangot ütött meg – főként emberi jogi kérdésekben – Szaúd-Arábiával szemben, amit választási kampánya alatt egyenesen „páriának” nevezett. Az elnök megközelítése azonban sokat enyhült az orosz-ukrán háború kirobbanása óta, ami arra késztette az Egyesült Államokat és más nyugati országokat, hogy Szaúd-Arábiához, a világ legnagyobb olajexportőréhez forduljanak az orosz készletek kiesésének ellensúlyozására.

Nem mellesleg Szaúd-Arábia a Fehér Ház dicséretét is elnyerte június elején, amikor az megállapodott a fegyverszünet két hónappal történő meghosszabbításáról Jemenben, a világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságának színhelyén.

Vihar előtti csend?

A lapoknak megszólaló források egyúttal hangsúlyozták, hogy a fegyvereladási tilalom feloldásáról nem várható még bejelentés Biden július 13-16-i útja idején, amely Izraelt is érinteni fogja.

Az ügyben megkérdezett szaúdi kormány pedig nem reagált a sajtó felvetéseire.

A szaúdi béketerv: egy hasemita palesztin királyság

„Az ENSZ az Európai Unió, Jordánia és Amerika továbbra is hallgat, és nem hajlandó kommentálni azt a szaúd-arábiai javaslatot” – írja David Singer az Arutz 7 oldalán.