Lavrov a nemzetközi jog védelmére szólított fel

A nemzetközi jog védelmére szólította fel a nemzetközi közösséget szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, mivel „a világ bonyolult módon fejlődik”.

Lavrov erről a vietnami fővárosban, Hanoiban beszélt, vietnami hivatali partnerével, Bui Thanh Sonnal folytatott egyeztetése során. Kijelentése olyan időszakban hangzott el, amikor a nyugati országok azt vetik Moszkva szemére, hogy Ukrajna megtámadásával megsértette a nemzetközi jogot. Az Európai Unió vezetői sürgetik az orosz kormányt, tartsa be a nemzetközi bíróság azon végzését, amely felszólította Oroszországot, hogy vonuljon ki Ukrajnából.

Vietnam kulcsfontosságú partnere Oroszországnak a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségében, a két ország kapcsolatai a történelmen és „az igazságért folytatott közös harcukon alapulnak”

– hangoztatta Lavrov a találkozón.

A két államot a szovjet korszakra visszanyúló szoros kapcsolatok fűzik össze, és

Hanoi eddig nem ítélte el Oroszország ukrajnai háborúját.

Lavrov hanoi látogatására akkor kerül sor, amikor a két nemzet „átfogó stratégiai partnerségük” 10. évfordulóját ünnepli.

Az orosz külügyminiszter a héten Indonéziába repül, ahol részt vesz majd a világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságait tömörítő G20 csoport külügyminisztereinek találkozóján.

Szíria ürügyén szólt oda Oroszország ismét Izraelnek

A Kreml attól tarthat, hogy Izrael új „hadviselési szabályokat” próbál felállítani Szíriában.