Az ország legmenőbb kóser étterme lehet a debreceni Hamsza

Izraeli fűszerekkel, brit bárányhússal, és a közel-keleti modern konyha világával kívánja felpezsdíteni a vidéki gasztrovilágot Debrecen új, kóser étterme, a Hamsza. A jövő heti megnyitó apropóján beszélgetett a Bennem Élő Eredet a színvonalért felelős izraeli szakáccsal, Ahron Faigennel.

„Nem lesz magyaros étel a menüben, mert szerettem volna egy olyat létrehozni, ami teljesen új a debreceni, és remélem, az országos gasztro-kínálatban is”

– fogalmazott ambíciózusan Ahron Faigen, a Hamsza kreatív főszakácsa, akit pár hónapja bíztak meg a debreceni feladattal.

Nem ez lesz az izraeli szakács első magyarországi kulináris kalandja, hiszen Faigen 2018-tól már dolgozott hazánkban. Akkor az EMIH teljes étkeztetésének újragondolását vállalta, és két év alatt feltűnő sikerességgel értelmezte újjá a modern, minőségi kóser konyhai szolgáltatásokat.

Ahron Faigen tanulmányait a legjobb izraeli kulináris iskolában, a Tadmoron folytatta, majd segédszakácsként egy évet dolgozott Izrael leghíresebb sztárséfje, Meir Adoni mellett.

Kóser bagelező nyílt Budapesten

„Ahogy a többi éttermünkben, itt is meg akarjuk mutatni, hogy lehet valami kompromisszumok nélkül kóser és magas színvonalú”.

Ezután önálló vállalkozásban saját éttermet vezetett, majd Dubajba hívták visszautasíthatatlan ajánlattal: privát szakácsként főzőtt az öbölmenti országban élő milliárdos (többnyire izraeli) üzletembereknek.

„Volt amikor másfél tonna alapanyaggal a repülőn érkeztem meg Dubajba, ahol aztán a klienseim számára készíthettem étkeket.

Megrendelőim külön a lakosztályukban kérték, hogy főzzek rájuk, így a világ olyan luxusszállodáiban alkothattam mint például a Palazzo Versace Hotel”

— mesélte a szakács, aki szerint

„Az is lehet, hogy a mai napig ott lennénk, ha a feleségem nem lesz állapotos első kislányunkkal.”

A cikk folytatása itt olvasható.

Egy debreceni zsidó elképesztő útja Bergen-Belsentől a Fehér Házig

A debreceni Judah Samet hat évesen túlélte a Bergen-Belseni koncentrációs tábort, szolgált az izraeli hadseregben majd egy éve október 27-én túlélte a pittsburgh-i zsinagóga lövöldözést.