Amikor egy háború menetét próbáljuk megérteni, akkor a valódi kihívás nem az adatok tömegének feldolgozásában rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk-e felismerni a legmarkánsabb mintázatokat az információ-özön álcázó hálója alatt. Robert C. Castel jegyzete.
Ez a feladat nem mindig egyszerű, de szerencsénkre sikerült kitenyésztenünk egy masszív szakértői réteget aminek a létjogosultságát az adja, hogy képesek meglátni a fa mögött azt a bizonyos erdőt. Amikor azonban a “menő” nyugati elemzők, akiknek szomjas mohósággal isszuk minden twittyegését, nem képesek észrevenni az elefántbikát a cselédszobában, akkor joggal inog meg a hitünk a dioptriáikban. Vagy a tisztességükben.
A Telegram pletykákat és a Tik-Tok videókat újracsomagoló, Google fordítóval hadonászó szakértők hada, mesteri szintre fejlesztette azt a képességet, hogy a tájékozódni kívánó laikust, szláv helységnevek és haditechnikai szakkifejezések általi unalomhalállal halassa. Közben a cselédszobában tomboló elefántbikáról vagy jót, vagy semmit.
A Kígyó-sziget birtoklásáért folytatott elhúzódó csata a háború egyik ilyen makacs ormányosa.
A háború első napjaiban modern Thermopylae-ként emlegetet sziget mítosza hamar elvérzett a tények talaján. Azóta az ünnepelt szakértők és a tekintélyes think-tankek csak nagy ritkán méltatják említésre ezt a hadszínteret, gondoskodva rola, hogy a tájékoztatás virágnyelvbe csomagolva és igen lakónikusan történjen.
Hogy miért?
Azért mert
a Kígyó-szigeti hadszíntér az egész ukrán háború szélkakasa,
és az ostoba szárnyas az Istennek sem akar a történelem jó oldala felé fordulni. Ami pedig ennél is rosszabb, közelebbről vizsgálva ezt a kicsiny de szimbolikus jelentőségű hadszínteret, egy sor kellemetlen kérdés merülhet fel.
A Kígyó-sziget analitikai fontosságát az adja, hogy ez az a pont, ahol a harcoló felek egy igen pontosan körülkrétázott szorítóban küzdenek egymással, és ahol sem a vereséget, sem a győzelmet nem lehet drukker-elemzéssel elsumákolni. Ráadásul, egy olyan szorítóról van szó, ahol a pálya eleve igen erősen lejt az ukrán fél javára:
- A sziget közelsége úgy az ukrán partokhoz, mint a romániai NATO-létesítményekhez, azt jelenti, hogy relatíve távol van a legközelebbi orosz támaszpontoktól.
- Ukrajna ismételten bebizonyította, hogy rendelkezik a megfelelő haditechnikai eszközökkel ahhoz, hogy csapásokat mérjen a Kígyó-szigetre és a szigetet támogató haditengerészeti egységekre. Lásd például a két ukrán Su-27-es által elkövetett május 6.-i támadást és a Harpoon rakéták bevetését egy hónappal később.
- Az is nagyon valószínű, hogy ebben a régióban a nyugati hírszerzési és elektronikai hadviselési támogatás is sokkal potensebb, mint mondjuk a donbászi hadszíntéren. A legjobb példa erre a Moszkva cirkáló esete a Neptun rakétával.
- Oroszország sokat emlegetett élőerőbeli fölénye és a prototípus-parádéval megspékelt ócskavas-gyűjteménye a hadszíntér földrajzi fekvésénél és méreténél fogva itt semmit sem nyom a latban.
- Mindehhez még hozzá kell tenni, hogy a háború ötödik hónapjában az oroszoknak még mindig nem sikerült kivívniuk sem a légi, sem a tengeri fölényt – még a Kígyó-sziget fölött sem.
- Végezetül, azt a közismert tényt, hogy Oroszország – ellenfele nyugati támogatóival ellentétben – egy szárazföldi hatalom, amely csupán meglehetősen szerény tengerészeti babérokkal büszkélkedhet.
Ezek mind vitathatatlan és kőkemény előnyök amiket beszoroz úgy Ukrajna mint a NATO nagystratégiai szintű motivációja, hogy magáénak tudja a Fekete-tenger Máltáját.
Mindennek ellenére a Kígyó-sziget mégis elesett, és a visszafoglalására indított ismételt ukrán támadások dacára az orosz hódítók kezén maradt.
- Ha a számára ennyire optimális körülmények között sem sikerül Ukrajnának legalább egy lokális győzelmet kicsikarnia, és kitűznie a sárga-kék zászlót egy húsz hektáros ingatlan fölött, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy mennyi lehet az esélye arra, hogy – számára jóval kedvezőtlenebb körülmények között – felszabadítson egy Görögországnyi területet?
- Ha a számára ennyire optimális körülmények között sem sikerül a NATO-nak az érdekei szerint befolyásolni egy semmi kis zátonyon zajló macska-egér harcot, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy mennyi lehet az esélye arra, hogy – számára jóval kedvezőtlenebb körülmények között – meghátrálásra kényszerítse a hazai pályáján játszó Oroszországot?
Ezek azok a fajsúlyos kérdések amiket a nyugati sztár-elemzőknek fel kéne vetniük, hogy a demokrácia láncos kutyáiként szolgáló sajtó, és a politikai döntéshozók torkának szegezhesse őket.
Sajnos a kellemetlen kérdések már régóta kimentek a divatból.
Lényegretörő oknyomozás ebben a háborúban nem létezik, csak haditechnikai pornográfia.
A sztárolt nyugati biztonságpolitikai elemzés pedig alig több, mint az inkompetens, de öntelt elitet kiszolgáló propaganda, más eszközökkel.
Robert C. Castel összes cikkét elolvashatja itt.
Castel, maga szemmel láthatóan egy mérges ember. Mérges a „demokrácia láncos kutyáira” és még ki tudja, kire. Ez nem kedvez az álmoskönyv szerint a racionális és objektív ítéletalkotásnak.
A háború kimenetelének esélyeit illetően alapvető tényező, hogy az Ukrajnát támogató nyugat meddig hajlandó elmenni a további áldozatvállalásokban és fegyverszállításokban, valamint egyéb segítségben. A nyugat anyagi és katonai teherbírás és képesség tekintetében felülmúlja az oroszt, a kérdés csak az, hogy ezt hajlandó-e felhasználni.
A nemzetközi jog szerint a nyugatnak még orosz célpontok közvetlen támadására is joga lenne – az agresszor elleni támadást jogosnak nyilvánító ENSZ alapokmány szerint. Erre ugyan ilyen formában feltehetően nem kerül sor, de az ehhez való közeledést az orosz nyomulás agresszivitása határozza meg.
No, ennyit a Kígyó-szigetről…
„alapvető tényező, hogy az Ukrajnát támogató nyugat meddig hajlandó elmenni a további áldozatvállalásokban és fegyverszállításokban, valamint egyéb segítségben”
Ezzel általánosságban egyet értek.
De ebben az a döntő, hogy a történelmi gazdasági visszaesést átélő EU és USA szavazók meddig tolerálják, hogy ők fizetik meg Ukrajna támogatása árát. Egy-két hónap és beáll a hidegebb idő, akkor elérkezik ebben a kérdésben az igazság pillanata…
Akkor majd megtudjuk… :/
Kár ebbe személyeskedést vinni, és nem is jogos a felvetés…
Minden „nyugati” orientációjú polgár okkal lehet mérges mind az említettekre, mind a politikai és katonai vezetőkre.
Megy az agitprop reggeltől estig, miközben Európa kifogy mindenéből is. Az egyszeri polgár a televíziót, internetet nézve azt gondolja minden rendben, Ukrajna megnyerheti a konfliktust, pedig a valóság az, hogy esélyük sincs.
Példaként : Kb az egész nyugat 4 hónap alatt, alles zusammen nem küldött az ukriknak annyi tüzérségi gránátot, mint amit az oroszok heti szinten rátolnak a frontra. És azért nem küldtek mert nekik sem nagyon van már fölösben. Egy ilyen intenzitású konfliktusra nincsenek felkészülve. Ráadásul Európának sem jelentős energiahordozó, sem egyéb ásványkincstartaléka nincs. Nagyon nagy bajok lesznek még abból, hogy ostoba vezetőink az oroszokat a BRICS felé lökték. És sajnos ennek az árát az európai emberek fogják megfizetni.
Egy másik alapvető tényező az , hogy maguk az ukránok meddig győzik ezt a háborút , pl. emberrel.
Az ukrán állam a legjobb alakulatait veszíti el most keleten.
Nincs sok választásuk. Vagy területeket veszítenek el , vagy embereket. Pillanatnyilag.
Később persze elveszítik mindkettőt , mert hosszabb távon ez az egész nem fenntartható.
Tartalékosokkal és területvédelmi erőkkel meg majd nem tudják megállítani az oroszokat.
„Lényegretörő oknyomozás ebben a háborúban nem létezik, csak haditechnikai pornográfia’
Bennem is ez a benyomás alakult ki már hónapok óta. Tisztelet a kivételnek, de többnyire csak a harcoló felek és az USA és brit hírszerzés sajtóközleményeit teríti a sajtó.
Ez így nem igaz, sok kijelentést és elemzést olvashattunk a háború valós és kitalált indítékairól, valósnak gondolt okairól, úgy a közvetlenül érintettek, mint külső megfigyelők írásaiból.
A folyamatban lévő háborús események idején azonban prioritást élveznek a háború kimeneteléről szólló
tudósítások és elemzések.
Az okokról szóló megállapítások már elhangzottak, nagyjából mindenki tisztában van ezzel – ha nincs is konszenzus, a politikai és morális alapállások különbözősége és a szekértábor-mentalitás okán. Most a hadi események és az ezeket befolyásoló döntések ismertetésén a sor – ez a fő aktualitás. Ezután jön a következmények (egyelőre ismeretlen) megemésztése és a tanulságok levonása – ami kétes, az eddigi tapasztalatok alapján.
Az utolsó mondat maximálisan igaz … :((
Teljesen mindegy, hogy mit tesznek az ukránok. Amit tehetnek, hogy megvárják a Blinken-Lavrov paktum eljövetelét az európai energiapiac 80-20 %-os felosztásáról. Akkor vége lesz a háborúnak. Az Ukrajna újjáépítésének finanszírozásával kapcsolatos hazudozást pedig újra kezdhetik a politikusok.
Ukrajna rosszul jár, bár abban sem vagyok biztos, hogy jobban járt volna, ha azt folytatja, amit a háború előtt csinált. Most az oroszok (is) szedik szét Ukrajnát, ennek hiányában saját maguk estek volna szét, ami lehet, hogy ugyanilyen véres lett volna.
Európa meg úgy jár, hogy lesz sok idehozott védő katonája, meg rohadt drága energiája, ami miatt nem lehet eladni a Mercedest meg a Fiatot. Ilyen, amikor a gazdagok nem kötnek drága biztosítást, vagy nem alkalmaznak sok pénzért őrző-védőket. Vagy legalább vettek volna egy rohadt kis pisztolyt!
Ritka precíz elemzés.