Konyhai maradékból termelnek energiát egy kibucban

A Haifa mellett fekvő Jágur kibucban légmentes emésztőrendszerben válik 350 család konyhai hulladéka biogázzá – írja a Waste360.com-ra hivatkozva a zsido.com.

Izrael egyik legnépesebb kibucában, Jágurban még mindig sokat őriznek a régi közösségi életvitelből. A legtöbben a központi étkezdében esznek, ahol egy hatalmas konyhában készítik az ételeket. Naponta mintegy ezer adagot főznek a tagok számára, ám mindig jelentős mennyiségű étel marad meg. Ezt korábban – a tányérokon hagyott maradékkal együtt – az ötven kilométerre lévő szeméttelepre szállították el. A régi gyakorlat kétféle környezeti kárt is okozott: egyrészt növelte a hulladéklerakókban tornyosuló szemtéthegyeket, másrészt a teherautók kipufogógáza rontotta a levegő minőségét. Az izraeli szemét nyolcvan százaléka a mai napig hulladéklerakóban végzi, ezek pedig kapacitásuk végéhez közelednek – figyelmeztet az izraeli Környezetvédelmi Minisztérium.

Az új módszerrel a keletkező biogázt vízmelegítésre használják, amit a mosogatásnál hasznosítanak. A hulladék feldolgozása után visszamaradó szerves törmeléket biotrágyaként használják fel a kibuc gazdaságában.

A készülék előnye, hogy mindössze két autó parkolóhelyén elfér.

„Jelentős mértékben csökkentettük a légszennyezést, az üvegház hatású gázok kibocsátását, illetve a közutak leterheltségét. De még ennél is fontosabb a közösség tagjainak környezeti nevelése, mivel ők most már tisztában vannak az újrafelhasználás fontosságával és megértették, hogy a szemét képviselhet értéket, amellyel energiát termelhetünk és pénzt takaríthatunk meg”

– mondta Erán Lerner, a kibuc környezetvédelmi osztályának vezetője, aki számokban is megadta az új rendszer előnyét: tonnánként 700 sékelt (77 ezer Ft) takarítanak meg és mivel a konyhán négynaponta jön össze egy tonnányi hulladék, így a kibuc kiadása 5100 sékellel (570 ezer Ft) csökkent havonta, nem számítva a biogázos vízmelegítéssel megtakarított összeget.

„Az üvegház hatású gázok kibocsátását akkor lehet a legjobban csökkenteni, ha helyben dolgozzuk fel a hulladékot. Ha a szemetet több száz kilométernyit utaztatjuk, az hatalmas károkozással jár. Emellett a szeméttelepek is megtelnek lassan. Minden településnek saját magának kellene gondoskodnia a hulladékfeldolgozásáról és így arra is jobban odafigyelne mindenki, hogy mennyi szemetet termel”

– tette hozzá.

Tel Avivban érzik magukat az egyik legjobban a technológiai cégek

Az amerikai Startup Genome kutatócég a világ legjobb startup ökoszisztémáit vizsgáló éves felmérésében Tel-Avivot a hetedik helyre sorolta.

A rendszer használata nem bonyolult, mindössze a szerves hulladékot kell elválasztani a szervetlentől. A szerves hulladék egy zöld színnel jelölt tartályba kerül, a többi egy pirossal jelöltbe. Ez utóbbit továbbra is a szeméttelepre szállítják. Egy ideig segítőket alkalmaztak az étkezdében, akik elmagyarázták a hulladék szétválasztásának szabályait.Itt vannak a legjobb tippek a vízszámla csökkentésére

„Valójában magától értetődő, amit tenni kell, mégis tanulást igényel. Leginkább a gyerekekkel kell foglalkozni. Nekik külön foglalkozásokat tartottunk az étkezdében, ahol segítettek a hulladék szétválogatásában, megtekintették a berendezést és látták, hogyan hasznosul a feldolgozott szemét a termőföld trágyázásánál”

– mondta Lerner.

„Ezt követően a gyerekek továbbadták a tudást a szüleiknek és a nagyszüleiknek, akik közül sokaknak egy kicsit nehéz volt az átállás az új rendszerre. Az oktatás legfontosabb része a szerves és szervetlen hulladék szétválasztásának elmagyarázása. De azt is fontosnak tartottuk, hogy megértsék: ez egy olyan változás, melyre igazán büszkék lehetnek. A világon csupán még egy helyen működik ilyen berendezés”

– tette hozzá.

Nevo Goldstein, a kibuc élelmezési igazgatója a konyhai dolgozók oktatását vállalta.

„A dolgozók összegyűjtik az ételmaradékot, majd egy darálóba szórják. A pépesített hulladék ezután egy csőrendszeren keresztül a biogáz készítő berendezésbe kerül, mely 32 kg hulladékkal birkózik meg kétperces ciklusokban. További előny, hogy 50 százalékkal csökkent a konyhai lefolyókba kerülő zsiradék mennyisége”.

A légmentes emésztőrendszert a HomeBiogas cég telepítette és egyelőre tesztüzemben működik. A tapasztalatokat felhasználva azonban nagy számban rendszeresítik majd az izraeli hadseregnél és az izraeli kórházakban, ahol hatalmas kapacitású konyhákban készül étel és ennek megfelelő mennyiségű hulladék is keletkezik. A cég ezt követően szállodákban, oktatási intézményekben és nagyvállalatoknál tervezi bevezetni a rendszert, majd az Egyesült Államok piacára kíván betörni.

Maga a légmentes emésztőrendszer gyártása is környezetbarát, mert 100 százalékban újrafelhasználható nyersanyagokból készül, a karbantartási igénye alacsony és mivel légmentesen zár, működése szagtalan. Az ipari berendezések mellett léteznek kisebb, háztartási készülékek is, melyek 5.7 liter hulladékot fogadnak be egyszerre. Ebből annyi gáz készül, amivel két órán át lehet főzni.

Személyzet nélküli tankot fejlesztett Izrael

A második világháború óta a katonai járművek mérete jelentősen megnőtt, az új eszköz visszatér a kompakt katonai jármű koncepciójához.