Személyzet nélküli tankot fejlesztett Izrael

A közepes méretű autonóm harci jármű  minimalizálja az emberélet-veszteséget, azonban egy technológiai blogger arra figyelmeztet, hogy az automatizált tankok érzékenyek lehetnek az ellenséges hacker támadásokra.

Az izraeli védelmi minisztérium megrendelésére, az izraeli harcászati cégek által kifejlesztett új közepes méretű robotizált harcjárművet (MRCV) hétfőn mutatták be a franciaországi Eurosatory védelmi kiállításon.

Az MRCV jármű autonóm módon működik és képes a beérkező fenyegetések észlelésére és megsemmisítésére. Emellett képes drónt működtetni, és beépített rendszerrel rendelkezik a pilóta nélküli légi járművek (UAV) szállítására és fogadására. A jármű nem szállít embereket, ami lehetővé teszi, hogy sokkal kisebb legyen, mint egy hagyományos harckocsi, de még így is képes nehéz terhek szállítására.

Nir Kahan, a jármű vezető tervezője elmondta: „a második világháború óta a katonai járművek mérete jelentősen megnőtt. Az új MRCV visszatér a kompakt katonai jármű koncepciójához, ám számos új kiegészítéssel”.

Az új eszköz tesztelése várhatóan jövőre kezdődik.

A jármű várhatóan sok izraeli életet menthet meg, például egy Libanonnal való konfliktus esetén, mivel a zsidó állam északi szomszédjával egyre nő a feszültség a tengeri határvita miatt.

Jonathan Regev, az i24NEWS védelmi szakértője az új technológia fontosságát hangsúlyozta az izraeli oldalon az emberveszteségek minimalizálásában, utalva a libanoni terrorista csoportokkal vívott 2006-os libanoni háborúra, amelyben Izrael 121 katonát vesztett.

Israel MOD to Test its new Robotic Combat Vehicle by 2023

The Israel Ministry of Defense will begin testing a robotic unmanned vehicle (M-RCV Medium Robotic Combat Vehicle), developed by the Ministry’s Directorate o…

„Hányszor kaptak az izraeliek 2006-ban olyan üzenetet, hogy izraeli katonák azért haltak meg, mert a tankjaik nem tudtak manőverezni azokon a nagyon nehéz dél-libanoni hegyi terepeken?”

– kérdezte.

Mike Waizman, technológiai blogger és újságíró megjegyezte, hogy az izraeli tankkoncepció mindig is az életmentést célozta a technológia megmentése előtt, és az új jármű ezt az ügyet szolgálja.

Figyelmeztetett azonban a teljesen automatizált tankok működésével járó kiberbiztonsági kockázatokra, hiszen azokat az ellenség könnyebben meghekkelheti.

Izrael vasárnap egy nemzetközi fegyverkiállításon egy új radarrendszert is bemutatott, amely képes egyszerre több ezer célpontot, köztük kisebb drónokat is követni, akár 12 kilométer távolságból.

Az ukrajnai háború a nukleáris fegyverek elterjedéséhez vezethet Európában?

Egyes szakértők szerint az orosz invázió hatására az európai közvélemény támogatottsága nőhet a nukleáris fegyverek iránt.