Szénerőművekkel pótolná a kieső földgázt a német iparszövetség

A német iparvállalatok szövetsége (BDI) támogatja földgázfogyasztás csökkentésére kidolgozott kormányzati terveket, amelyeket a Németországba irányuló orosz gázexport visszafogása miatt dolgoztak ki.

A BDI – az egyik legnagyobb német gazdasági érdekképviselet – vezetője, Siegfried Russwurm hétfőn ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy „a lehető legnagyobb mértékben csökkentenünk kell a gázfogyasztást, minden kilowattóra számít”.

A legfontosabb a földgáztározók feltöltése a téli szezonra, ezért minél több új forrást kell bevonni, az iparvállalatoknak pedig át kell állniuk más energiahordozó, például a kőolaj használatára.

„Ugyanakkor számos ipari folyamat csak földgázzal működik, ezért a gázhiány a termelés leállásával fenyeget”

– mutatott rá a BDI elnöke.

A hiány elkerüléséhez elengedhetetlen a gáztüzelésű energiatermelést visszafogása, ezért „azonnal” be kell állítani az áramtermelésbe a tartalékba helyezett széntüzelésű erőműveket.

Ugyancsak elengedhetetlen a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű kiaknázása.

Beiizzítaná a szénerőműveket a zöldpárti alkancellár

Kiszivárgott a német gazdasági minisztérium egyik elemzése.

„Ezen a területen véget kell vetni a fejlesztéseket hátráltató vitáknak, a politikusoknak és a közigazgatásnak

turbófokozatba kell kapcsolniuk a szél- és naperőművek építésére szolgáló új területek kijelölése és a beruházások gyorsabb engedélyezés érdekében”

– tette hozzá az iparral összefüggő szolgáltatásokkal együtt a német hazai össztermék (GDP) nagyjából egyharmadát biztosító cégek érdekképviseletének vezetője.

Németországban az ipar a legnagyobb földgázfelhasználó, 37 százalékos részaránnyal.

A második számú tényező a lakosság, a háztartások fogyasztása 31 százalékos arányt képvisel. A nagyobbak közé tartozik még a kereskedelmi és szolgáltatási ágazat is 13 százalékos aránnyal.

A kormány a hét végén ismertetett tervek szerint a többi között a széntüzelésű áramtermelés bővítésével igyekszik csökkenteni a földgázfogyasztást. Az ipari fogyasztókat egy új árverési megoldással ösztönöznék takarékoskodásra. Az elképzelés lényege az, hogy a felhasználásuk visszafogására hajlandó ipari fogyasztók pénzért cserébe csökkentik a fogyasztásukat, az így felszabaduló mennyiséget pedig a tározókba irányítják.

„Vér, verejték és könnyek” a német kormánypártok háborújáért

A német zöldek teljesen magukhoz ragadták a hatalmat, dacára annak, hogy választási eredményük jelentősen elmarad a szociáldemokratákétól. Krisztina Koenen jelenti Németországból.