A Legfelsőbb Bíróság elutasította a Jeruzsálem óvárosába tervezett drótkötélpálya építésének terve elleni beadványokat.
A bíró szerint a bíróság csak akkor avatkozik be, ha a tervezési folyamat hibás; mivel a jogi ellenállás útja lezárul, a terv ellenzői nyilvános kampányt indítanak.
A Legfelsőbb Bíróság vasárnap elutasított négy beadványt a Jeruzsálem történelmi óvárosába vezető drótkötélpálya építésének vitatott terve ellen, ezzel lezárva a jogi ellenállás útját a terv ellenzői előtt.
A háromtagú bírói testület nevében író Yosef Elron bíró azt mondta, hogy
a bíróság csak akkor avatkozhat be a tervezési döntésekbe, ha a tervezés bizonyíthatóan hibás volt, és a tervezők irreleváns megfontolások alapján hoztak döntést, vagy a megbízásukon kívül cselekedtek.
A drótkötélpálya tervezésénél nem ez volt a helyzet, írta Elron.
A bíróságot politikai állásfoglalással vádolva az Emek Shaveh nonprofit szervezet, amely a drótkötélpálya elleni harcot vezette, azt mondta, hogy a nyilvános kampány ellene „még csak most kezdődik”.
A baloldali szervezet, amely azért dolgozik, hogy a régiségek mindenki számára nyitva álljanak, és megakadályozza, hogy a régészetet politikai célokra használják fel, régóta harcol a nagyhatalmú, jobboldali magánalapítvány, a Dávid Városa Alapítvány (héberül Elad) ellen.
Az Elad elkötelezett a zsidó jelenlét fenntartása mellett az óváros medencéjében, és az egyik legnagyobb projektje a tervek szerint egy látogatóközpont építése lesz közvetlenül az óváros falain kívül, amely magában foglalja a Szemét-kapunál lévő drótkötélpálya állomást.
Eli Ben Ari, az Adam Teva V’Din jogi tanácsadója, a terv elleni másik petíciót benyújtók egyike szerint a kötélpálya építéséről szóló döntést nem lett volna szabad más ókori városok alapos felmérése nélkül meghozni. Egy ilyen felmérés kimutatta volna, hogy
egyetlen más város sem mert volna ilyen közel az ókori városfalakhoz drótkötélpályát építeni
– mondta.
Ben Ari hozzátette, hogy nem fordítottak kellő figyelmet arra, hogy egyszerűbb, olcsóbb és jobb módszerekkel csökkentsék a forgalmi torlódásokat az óváros falai körül – ami a drótkötélpálya fő célja.
A petíciót benyújtók között voltak az óváros üzlettulajdonosai is, a palesztin Szilván negyed lakóival együtt, amely fölött a drótkötélpálya áthalad majd, valamint a karaita közösséggel együtt.
Ez utóbbi azt állítja, hogy a Hinnom-völgy déli lejtőin lévő temetőjük felett közlekedő drótkötélpálya a karaita vallási törvények szerint egyenlő annak befedésével és a közösség tagjai számára való tiltottá tételével.
A kormány által 2019 novemberében jóváhagyott, 59 millió sékel (kb. 6 milliárd forint) értékű projekt egy 1,4 kilométeres pályát irányoz elő, amely a nyugat-jeruzsálemi First Station (az első vasútállomás) bevásárló- és szórakozóhelytől a főként kelet-jeruzsálemi palesztinok által lakott völgyön át a Siratófal és a Dávid város régészeti lelőhelye közelében lévő óváros Szemét-kapujáig vezet.
A drótkötélpályák mintegy 15, kilenc és 26 méter közötti magasságú oszlopra lesznek felfűzve, amelyek a Hinnom-völgyre néző kulcsfontosságú pontokról láthatók.
Lesz egy középső állomás a Sion-hegyen és egy kabinok tárolására szolgáló raktár Abu Tor szomszédságában.
A projekt támogatói az idegenforgalmi minisztériumban és a jeruzsálemi önkormányzatnál azzal érvelnek, hogy a drótkötélpálya vonzza majd a turistákat és enyhíti a zsúfoltságot az óváros falai körül, valamint a legzöldebb, legkevésbé zavaró és pénzügyileg legmegvalósíthatóbb módja annak, hogy óránként akár 3000 látogatót juttassanak el Nyugat-Jeruzsálemből a Siratófalhoz, a zsidók által leginkább tisztelt imahelyre.
Számos ellenzője szerint azonban a terv tolakodó, kulturálisan és politikailag felelőtlen, és ahelyett, hogy megoldaná a közlekedési problémát, egyszerűen áthelyezi azt az Első pályaudvar területére.
A petíció benyújtói alól kihúzva a szőnyeget, Elron azt írta, hogy nem találtak hibát az Idegenforgalmi Minisztérium azon döntésében, hogy a projektet a Nemzeti Infrastruktúra Bizottság elé utalja, hogy a bizottság elegendő tényanyaggal rendelkezett, hogy a projekt megfelel mind az idegenforgalmi, mind a közlekedési projekt fogalmának, és hogy a Közlekedési Minisztériumot kellőképpen bevonták a döntésekbe.
Elron szerint elegendő volt az Idegenforgalmi Minisztérium álláspontja, miszerint ez egy valódi turisztikai attrakció – tette hozzá Elron: „
Nem szabad elfelejteni, hogy a bíróság nem helyettesíti a miniszter mérlegelési jogkörét a saját mérlegelési jogkörével, hanem [csak] azt kérdezi, hogy a mérlegelés eltér-e az ésszerűség határaitól”.
Elron és a másik két bíró, Alex Stein és Anat Baron a kérelmezőkkel ellentétben azt is megállapította, hogy az alternatívák megfelelő elemzése megtörtént.
Ítéletében Elron nem vitatta a sokat bírált közlekedési tervet, amelynek következtetései a kötélpályát támogatták, mivel az könnyebben és gyorsabban megvalósítható, mint a villamossínes alternatíva. Nem foglalkozott részletesen a szilváni lakosok és az óváros üzlettulajdonosainak kifogásaival.
A karaita közösség követeléseivel kapcsolatban Elron nem találta indokoltnak a beavatkozást, megjegyezve, hogy az előbbiek és a Jeruzsálemi Fejlesztési Társaság közötti tárgyalások megszakadtak, és felszólított azok folytatására.
A Jeruzsálemi Fejlesztési Társaság felajánlotta, hogy egyrészt a drótkötélpályákat áthelyezi a temető aktív részétől, másrészt az érintett sírokat a saját költségén áthelyezi – írta Elron.
Fontos volt egyensúlyt teremteni a halottak tiszteletének védelméhez fűződő érdek és a terv megvalósításában rejlő közérdek között,
írta Elron, és arra a következtetésre jutott, hogy mivel nincs „gyakorlati lehetőség” arra, hogy a vonalat a felajánlottnál is messzebbre helyezzék át, és mivel nem várható kár a sírokban, a kormány és a Nemzeti Infrastruktúra Bizottság által elért egyensúly „megfelelő és arányos” volt.
Elron szerint érthető a petíció benyújtóinak központi állítása, miszerint a drótkötélpálya nem illeszkedik az óváros körüli tájba és környezetbe.
„Ez egy összetett kérdés, amely a szempontok széles skálája közötti kényes egyensúlyt követeli meg”
– írta.
Az azonban egyértelmű volt, hogy a probléma bármilyen megoldása – a további transzferbuszok beiktatásától kezdve a semmittevésig – valamilyen árat követelne. Megállapította, hogy „nincs tökéletes megoldás”, és a tervező hatóságok a nehézségek tudatában mégis úgy döntöttek, hogy jóváhagyják a drótkötélpályát.
