A hétvégén szövetségi állami választások voltak Schleswig-Holsteinban, amelynek eredményei ugyan nem rázták meg alapjaiban a központi koalíciót, de azért mégis magyarázatra szorulnak – és magyarázatot találni nem egyszerű feladat. Schleswig-Holstein a legészakibb és az egyik legkisebb német szövetségi állam, 2,9 millió lakosával, valamint jelentős dán és fríz kisebbségeivel egy nagyon speciális hely – vagyis szövetségi szintű általánosításokra csak kis mértékben ad alapot.
Német mértékkel mérve viszonylag alacsony választási részvétel mellett (60 %) elsöprő győzelmet aratott az eddig is kormányzó kereszténydemokrata CDU 43,4 százalékkal, ez 11,4 százalékkal több mint négy évvel ezelőtt. A Zöld párt 18,3 százalékkal a második legerősebb párt lett, előző eredményüket 5,4 százalékkal tudták javítani. A választás nagy vesztese Olaf Scholz kancellár szociáldemokrata pártja, amely szavazóinak 11,3 százalékát elvesztette – vagyis szinte pontosan ugyanannyit, mint amennyit a CDU nyert – és így 16 százalékkal a zöldek mögött, a harmadik helyen végzett.
Szinte teljesen szétmorzsolódott és be sem jutott a parlamentbe a konzervatív AfD, nála már csak a posztkommunista die Linke végzett rosszabbul, alig két százalékkal jelentéktelenné vált.
Milyen indíttatásból lelkesedtek a választók a CDU-ért? Hiszen a párt a szövetségben éppen csak 26 százalékot érne el, ha ma választások lennének, és Daniel Günther, az eddigi helyi miniszterelnök nem igazán vonzó személyiség, aki kapásból megnyerné a polgárok szívét.
Ő volt sokáig Angela Merkel leghűségesebb csatlósa, aztán valamikor különösebb lelkesedés nélkül búcsút mondott neki, anélkül, hogy kiderült volna, mit is képvisel a posztmerkeli korszakban.
Amúgy száraz, fantáziátlan, nehezen megközelíthető személyiség, Kathrin Priennel, eddigi művelődési miniszterével együtt a CDU baloldali szélén helyezkedik el. Mindketten szívből utálják Friedrich Merzet, a CDU jelenlegi elnökét, aki megkísérelte befejezni a merkeli korszakot és néhány konzervatív irányultságú reformmal próbálkozott, eddig kevés sikerrel. Még mindig sokan vannak a pártban, akik legszívesebben visszatérnének a régi nyugodt vizekre, és Merkel politikáját folytatnák.
Talán ez volt a választók üzenete, és biztos, hogy Merz ellenfelei, valamint minden konzervatív fordulat ellenzői pontosan így fogják a választás eredményét értelmezni.
Vagy talán a schleswigi választók esetleg háborús lelkesedésből sereglettek volna a CDU és a Zöld párt köré? Azért büntették volna meg a szociáldemokratákat, mert azok nem eléggé határozottan szálltak síkra a nehézfegyverek Ukrajnába való szállításáért?
Nem kizárt, hogy ez is szerepet játszott, hiszen a berlini CDU a fegyverszállítások lelkes támogatója, és a választás másik győztese, a Zöld párt, radikálisan háborúpárti.
És itt merül fel az igazán nehéz kérdés: Tényleg ezt akarják a német polgárok? Háborút akarnak egy országért, amelyet egy fél éve még meg sem találtak volna a térképen? Vagy esetleg Oroszországgal lenne problémájuk, miután 30 évig eszükbe se jutott, hogy ott valami baj lehet? Talán Schleswig-Holsteinban, Robert Habeck, klímaügyi és gazdasági miniszter szülőföldjén, tényleg ezt akarja a választók egy tekintélyes része.
Pedig a zöld program következményei Schleswig-Holsteinban is jól láthatók és érzékelhetők: az energiafordulatnak köszönhetően a félsziget tengerpartjai, ahol régebben turisták élvezték a friss tengeri levegőt, időközben szélgenerátorok ezreivel nyomasztó iparvidékekké váltak. Ugyanakkor a schleswigi Zöld párt választási hadjáratának egyik legfontosabb eleme egy Brunsbüttelben tervezett LNG gázterminál elleni kampány volt, vagyis a választópolgárok szembesülhettek a zöld világkép teljes abszurditásával: Féljünk az atomerőművektől, de vállaljuk az atomháborút, nem kell orosz gáz, de a tengerentúlról se jöjjön, változtassuk természetvédelmi területeinket lakhatatlan iparvidékekké – és így tovább.
A Zöld párt schleswigi választási eredménye körülbelül megfelel a nemzeti átlagnak, vagyis a választóknak ez a hányada nyilvánvalóan fanatikus támogatója a zöld társadalom-átalakításnak, történjék bármi is.
De ne legyünk nagyon szigorúak a választókkal. A viszonylag alacsony részvétel azt mutatja, hogy időközben elég sokan felismerték, hogy a jövő politikájának szempontjából teljesen mindegy kire szavaznak, az eredmény mindig ugyanaz lesz. De hatalomtechnikai szempontból mindenképpen következményei lehetnek a választásnak. Ha Schleswig-Holsteinban Günther esetleg úgy döntene, hogy a zöldekkel lép koalícióra, annak jelzés értéke lenne Berlin felé. Két értelemben is: Egyrészt Merz irányába, hogy a merkeli zöldbarát politika óvatos folytatása több sikerrel kecsegtet, mint konzervatív reformok. Másrészt a szociáldemokraták irányába:
Ha a kancellár továbbra sem lenne hajlandó erőteljesebb lépéseket tenni az ukrajnai háborúba való belépés irányába, akkor a CDU mint új koalíciós partner készen áll egy új fekete-zöld kormány megalakítására.
És ki lenne a jelenlegi helyzetben jobb kancellárjelölt, mint az amerikai Blackrock befektetési társaság elnökségében edződött Friedrich Merz.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.