Első látásra nehéz elképzelni egy ennél abszurdabb prognózist, elvégre köztudott, hogy Oroszország is és Ukrajna is, egyaránt tipikus szárazföldi hatalmak. A két ország történelme, az általuk kiépített haderők és a jelenlegi háború krónikája is egyértelműen ezt a közismert tényt támasztják alá. Robert C. Castel elemzése.
A háború igazán jelentős, sorsdöntő csatáit az ukrán nagyvárosok peremén, illetve a Donbasz lankáin vívták és vívják a mai napig. A tengeri hadszíntér jelentősebb eseményei, a Kígyó-sziget elfoglalása, és az orosz haditengerészet Moszkva nevű zászlóshajójának elsüllyesztése inkább tűntek presztízs-csatáknak, mint egy olyan aréna birtoklásáért folytatott küzdelemnek, ahol nemzetek sorsa dőlhet el.
Ugyanakkor, van egy sor kérdés, amit még vagy fel sem tettünk magunknak, vagy ha mégis, akkor elmulasztottuk megválaszolni őket:
- Egyáltalán miért kezdett bele Oroszország ebbe a háborúba, amikor minden épeszű számítás szerint nem rendelkezik elegendő számú bevethető katonával egy Ukrajna méretű ország elfoglalásához?
- Miért nem koncentrálták az oroszok a háborús erőfeszítéseiket Kijev elfoglalására?
- Mi volt a hadászati logika egy, az északival párhuzamos, és attól nagyon távoli, déli front megnyitásában?
- A donbászi csatára összpontosítva miért vonták ki a csapataikat az északi hadszíntérről, és miért hagyták meg a déli csapatokat a pozícióikban?
- Miért beszél úgy az orosz katonai vezetés a déli hadszíntérről, mint a hadjárat következő fázisáról a Donbász biztosítása után?
- Miért nem a Dnyeper a cél, ami egy hosszú, jól védhető, természetes határt képezne egy jövőbeli rendezés esetén?
- Esetleg újra Kijev lesz a célpont?
Bármily furcsa is kimondani, de mégsem zárható ki, hogy a válasz a fenti kérdésekre és egyben az egész ukrán háború kulcsa ott hever a déli hadszíntér közepén, a Fekete-tenger egyik szűk, és sekélyvízű öblében.
Ha Oroszország nélkülözi is a szükséges katonai erőt Ukrajna elfoglalásához, valószínűleg elég erős ahhoz, hogy ellenőrzése alatt tartsa a Dnyeper-öböl alig 11 km széles kijáratát.
Bármily meglepő is, ennek a szűk tengerszorosnak az ellenőrzése képezi a győzelem egyik kulcsát az ukrán háborúban.
Furcsa módon, ez a tény mindeddig elkerülte a legtöbb elemző figyelmét, annak ellenére, hogy egy közepes minőségű atlasz birtokában bárki meggyőződhet róla.
Mi az, ami ennyire különlegessé teszi ezt az öblöt, amelyhez hasonló tucatszám található a Fekete-tenger mentén?
A Dnyeper-öböl ugyanazt jelenti Ukrajna számára, mint a Mexikói-öböl az USA, vagy az Azovi-tenger Oroszország számára.
Ezek a modern államok, az ókor közel-keleti civilizációihoz hasonlóan, hidraulikus hatalmak, és ha a létük nem is, de a prosperitásuk nagyrészt folyókra és hajózható csatornákra épül. A Mississippi, a Don, illetve Ukrajna esetében a Dnyeper és a Déli-Bug azok a folyók, melyek torkolata a legfontosabb összekötő-kapocs a hazai piacok és a nagyvilág között. Sok esetben az olcsó vízi szállítás az, ami versenyképessé, esetleg egyeduralkodóvá tesz egy terméket a világpiacon. Ez különösen jelentős azokban az esetekben, amikor nagy tömegű, illetve nagy térfogatú árukat akarunk szállítani a világ távoli pontjaira. Amint látni fogjuk,
Ukrajna kettős tragédiája abban áll, hogy mindkét nagy, vízi szállítási szempontból létfontosságú folyosója, a Dnyeper és a Déli-Bug, ugyanabba az öbölbe torkollik,
és hogy a gazdasága épp az olyan termékek exportjára épül, amelyek nem vízi úton szállítva elveszítik a versenyképességük jelentős részét a világpiacon.
Ukrajna legfontosabb export-termékei a növényi olajok, a gabonafélék, a vasérc, és az ezekből készült félkész termékek. A behozatal nagy részét különböző energiahordozók, gépjárművek és gépek teszik ki. Az ország legfontosabb kereskedelmi partnerei: Kína, Törökország, India, Egyiptom és az EU.
Ezeknek a nagy tömegű, illetve nagy térfogatú, alacsony hozzáadott értékű termékeknek a jelentős részét a Dnyeperen, illetve a Déli-Bugon szállítják az ország különböző pontjairól a Fekete-tenger kikötőibe, majd onnan továbbítják őket a célországokba. Ennek a rendszernek a szűk keresztmetszete a Dnyeper-öböl 11 km széles kijárata.
Ugyanezeknek a termékeknek a szállítása vasúton elvben megoldható, de a szállítási költségek emelkedése kedvezőtlenül befolyásolná az ukrán áruk versenyképességét. További nehézséget jelentene, hogy
a nyomtáv-különbség miatt az ukrán vasúti rendszer nincs integrálva az európai vasúti rendszerbe,
és az átrakodás költségei további megterhelést jelentenének.
Ha egy elhúzódó konfliktus miatt a Dnyeper-öböl kijárata hosszú időre orosz megszállás alá kerül, annak rendkívül súlyos következményei lesznek az ukrán gazdaságra nézve. Odessza kikötője lehetne a legkézenfekvőbb alternatíva, de az orosz támadások a város és a kikötő létesítményei ellen alkalmatlanná teszik erre. Ukrajna kénytelen egyre inkább a Duna kikötői felé irányítani az áruforgalmát, ami a nagy távolság miatt igencsak megnöveli a szállítási költségeket.
További nehézséget okoz, hogy a Budzsák régiót csupán egyetlen vasúti híd köti össze Ukrajnával: a Dnyeszter torkolatának hídja. Az utóbbi napokban ismételődő rakétatámadások érték ezt a hidat, így nagyon valószínű, hogy Ukrajna előbb-utóbb kénytelen lesz leállítani az errefelé irányuló vasúti forgalmat.
Összefoglalva:
annak ellenére, hogy szárazföldi csapatai talán sohasem lesznek képesek elfoglalni Odesszát, vagy akár Mikolajivot, Oroszországnak mégis sikerül egyre inkább elvágnia Ukrajnát a Fekete-tengertől, meggyengítve ezzel az ország gazdaságát.
A gazdasági hadviselésen túl, a Dnyeper-öböl ellenőrzésének igen jelentős hadműveleti aspektusai is vannak. A Krími Háború, és a két világháború tapasztalatai megtanították az oroszokat arra, hogy
a kikötők és a folyótorkolatok tárt kapukat kínálnak az ellenség számára az ország belseje felé.
Ezeknek a lezárása létfontosságú Oroszország számára. Nem mindegy, hogy a nyugati hadianyag-utánpótlás a néhány meglévő vasútvonalon, a nyomtáv-váltás miatt átrakodással érkezik-e meg ezer km távolságból, vagy pedig az egyik, fronthoz közeli kikötőben kerül kirakodásra.
A védelmi megfontolásokon kívül a Dnyeper-öböl, és a bele torkolló hajózható folyók ellenőrzése igen komoly offenzív lehetőségeket nyitnak meg az orosz csapatok előtt. Az ukrán hadsereg nagyon hatékonyan pusztította el a vasúti rendszert, hogy megnehezítse az orosz utánpótlást. A folyókat lezárni azonban ennél sokkal bonyolultabb lenne, tekintve, hogy a Dnyeper átlagos szélessége 3,2 km.
A Déli-Bugon, és különösen a Dnyeperen felfelé hajózva az oroszok igen gyorsan hatolhatnak be Ukrajna belső területeire, az utóbbi esetében akár Kijevig. A közmondásosan gyatra orosz logisztikán is sokat segítene a folyami utánpótlási vonalak megnyitása.
Egy ilyen, folyami invázió legnagyobb veszélye Ukrajna számára, hogy a támadó fokozatosan elvágja a Kelet-Ukrajnában harcoló csapatokat a vasúti utánpótlási vonalaiktól, és bekerítve őket, kettévágja az országot.
Hogy az oroszok rendelkeznek-e a szükséges emberanyaggal egy ilyen komplex hadművelet végrehajtásához, az nagyon is kérdéses.
A lehetőség viszont adott, és még egy aránylag szerény erőfeszítés is igen komoly hatást gyakorolhat ebben az irányban.
A hadviselés elválaszthatatlan része, hogy a harcoló felek szüntelenül keresik az ellenfél szűk keresztmetszeteit.
Az orosz-ukrán háború kontextusában a legszűkebb keresztmetszet egy öböl 11 km széles kijárata a tengerre, ahol két szárazföldi hatalom élet-halál harca dőlhet el.
