Az ország teljes összeomlása komoly problémát jelenthet Európa számára.
Afganisztán a kezdetektől fogva elfelejtett háború volt – kezdi Adam Lammon a Spectator World oldalán.
Az afganisztáni hadjárat azzal a céllal kezdődött, hogy Amerika kifüstölje a tálibokat az országból, aztán hirtelen demokratikus nemzetépítési projektté változott majd ugyanilyen gyorsan háttérbe szoruljon az „igazi háború” miatt, ami Irakban dúlt.
A szerző leírja, hogy mindez tavaly augusztusban megváltozni látszott – legalábbis egy időre. Ahogy az Egyesült Államok elkezdett komolyan kivonulni Afganisztánból, a média újra megismertette az amerikai közvéleményt a húszéves háborúval.
„A kivonulás a „Biden Saigonjáról” és az amerikai gyengeségről szólt, nem pedig a tényleges elszámoltathatóságról vagy arról, hogy az Afganisztán-iratok már korábban felfedték, hogy a háború egy bohózat volt.
Aztán, amilyen gyorsan elkezdődött, olyan gyorsan el is tűnt a tudósítás. Bár ez némileg várható volt az amerikai kivonulás után, különösen megdöbbentő volt, hogy a média kész volt mosni kezeit az egész ügy felett, miután heteken át érzelmekkel teli felhívásokat intézett a folytatás mellett” – írja Lammon.
A cikk példának hozza fel a nők helyzetét. A tálibok uralomra jutása joggal keltett aggodalmat amiatt, hogy a nők újbóli elnyomással fognak szembesülni.
„Ahogy azonban Cheryl Benard és mások megfigyelték, az a felfogás, hogy az Egyesült Államok „elhagyta” az afgán nőket, kétszínű volt, mivel a Nyugat elképzelése az „afgán nőkről” nem volt teljes. Mivel a riporterek többnyire a városokban tartózkodtak – amelyek biztonságosabbak voltak, mint a háború sújtotta vidék -, a média egy konstruált változatot mutatott be arról, hogy milyen is egy afgán nő valójában: egy elit emberi jogi ügyvéd vagy egy pedagógus, aki magáévá tette a nyugati modernitást” – írja a szerző.
Példaként említi a szegény, hagyományosan konzervatív afgánokat, akik az amerikai drónok és az afgán nemzeti hadsereg elképzelhetetlen erőszakával szembesültek.
„A szenvedésnek ez a mértéke ismeretlen volt egy olyan nyüzsgő metropoliszban, mint Kabul – írta Anand Gopal a New Yorkerben – de az olyan vidéki enklávékban, mint Sangin, a civilek szüntelen gyilkolása sok afgánt a tálibok felé vonzódott.”
„Természetesen az, hogy Amerika afganisztáni háborúja több mint 176 000 embert ölt meg (köztük 46 000 civilt) és szegényebbé tette az afgánokat, aligha hatolt be a média buborékjába, amely akkor pukkadt ki, amikor az utolsó amerikai harci bakancs elhagyta az országot” – szögezi le a Közel-Kelet szakértő.
A szerző szerint az afgánok elleni háború azonban még így sem ért véget, csupán továbbfejlődött. Valójában még akkor is, amikor az amerikai hadsereg visszavonult a fővárosból, amelyet a megdöbbent tálibok könnyedén elfoglaltak, a Biden-kormányzat elrejtette katonai fegyverét, és elővette gazdasági fegyverét.
Az egész augusztus közepén kezdődött, amikor a Fehér Ház a tálib hatalomátvételre válaszul 9,4 milliárd dollár befagyasztásával az afgán központi bank nemzetközi tartalékaiból – amelyek nagy részét a New York-i Federal Reserve Banknál tartották -, szankciókat vezetett be, és megakadályozta, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank milliárdos gyorssegélyt folyósítson.
Az afgán gazdaság számára, amely már így is a szárazsággal, a koronavírus-járvánnyal, valamint más külföldi segélyek és befektetések elvesztésével küzdött, ez a halálos ítéletet jelentette – jelenti ki a szerző.
A cikk leírja, hogy az amerikai szankciók és a vagyonbefagyasztás szabadesésbe taszította az afgán gazdaságot. A bankok bezártak, a béreket nem fizették ki, az infláció és a munkanélküliség pedig a tél beálltával a magasba szökött, ami a közelgő éhínségtől való félelmet keltette. Szeptemberben az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy egymillió gyermeket fenyeget az éhhalál közvetlen veszélye. Decemberre ez a szám robbanásszerűen megnőtt: 23 millió afgán (a lakosság 55 százaléka), köztük 14 millió gyermek „rendkívüli mértékű éhezéssel” nézett szembe.
„A szülők elkezdték eladni a lányaikat, hogy etetni tudják a megfogyatkozott családjukat. Ennyit az afgán nőkkel való törődésről”
– írja Lammon.
Egyelőre a Biden-kormányzat a szankciók alóli felmentésekkel és több mint 800 millió dolláros humanitárius segélyek biztosításával elhárította a széles körű éhínséget Afganisztánban – jegyzi meg a cikk. A külföldi segély azonban – amely fenntartja az ország külső segítségtől való függőségét, és nem hatékonyan pazarolja az NGO-k rezsiköltségeire szánt pénzeszközöket – nem helyettesíti a működő afgán gazdaságot.
„Ráadásul különösen kegyetlen Biden februári döntése, miszerint a befagyasztott afganisztáni vagyonból 7 milliárd dollárt egy humanitárius vagyonkezelői alap és a 9/11 áldozatainak hozzátartozói részére történő kifizetések között osztanak szét.
Figyelembe véve, hogy ez a pénz nem a tálibokat, hanem az afgán népet illeti; hogy az afgánok nem hibáztathatók a tálibok uralmáért; és hogy az afgánok nem felelősek 9/11-ért – azaz a gépeltérítők egyike sem volt afgán -, a Biden-kormányzat intézkedései inkább lopásnak, mint politikai döntésnek tekinthetők” – írja a szerző.
„Ha 3,5 milliárd dollárnyi lopott afgán pénzt osztanak ki a 9/11 áldozatainak családjainak, az biztos, hogy a bíróságon fog kikötni; a másik 3,5 milliárd dollárt az afgán nép feje fölé tartva a tálibok erőszakos liberalizálása érdekében abszurd. Mindkét lépés arra utal, hogy a megsértett Amerika meg akarja büntetni az afgánokat a tálibok elleni vereségért” – állítja Lammon.
Az cikk szerint az eredmény az lesz, hogy még több afgán fog szenvedni, és az országuk problémái a világ problémáivá válnak. Ez ma az a történet, amelyről az amerikai média nem hajlandó tudósítani.
Fotó: EPA/STRINGER: Kínai segélyt kapnak az afgánok.
