Ukrajna és Oroszország 2022 februárjának vége óta tart kisebb-nagyobb megszakításokkal béketárgyalásokat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök április 12-én szétzúzta a közeli békemegállapodás reményét, amikor azt mondta, hogy a tárgyalások „ismét zsákutcába torkolltak számunkra”.
Ukrajna fenntartja, hogy a tárgyalások még mindig „folynak”, még akkor is, ha az ukrán elnöki tanácsadó, Mihajlo Podoljak szerint a „tárgyalások rendkívül nehézkesek”.
Oroszország folyamatos támadásai az ukrán Mariupol kikötőváros ellen, valamint a civilek tömeges meggyilkolása Bucsában megnehezítik a béketárgyalások megtartását.
De ahogyan Jichák Rabin volt izraeli miniszterelnök egyszer mondta:
„Barátokkal nem kötünk békét. Nagyon kellemetlen ellenségekkel kötünk békét”.
A béketárgyalások mindig is a stratégiai számítás és az emberi érzelmek bonyolult keveréke voltak.
„A békeépítési programokban és a béke és konfliktusok kutatásában eltöltött 20 év tapasztalatom során megtanultam, hogy fontos mindkét tényezőre figyelmet fordítani, hogy megértsük, miért lehetnek – vagy éppen miért nem lehetnek – sikeresek a tárgyalások”
– mondja Andrew Blum tárgyalási szakértő, akit a The Conversation kérdezett az orosz-ukrán béketárgyalásokról.
Milyen gyakran és miért vallanak kudarcot a béketárgyalások?
A legtöbbször.
A svédországi Uppsalai Egyetem kutatása szerint 1946 és 2005 között 288 konfliktusból mindössze 39, azaz 13,5% végződött békemegállapodással.
A többi konfliktus az egyik fél győzelmével, vagy a harcok befejezésével végződött békemegállapodás vagy győzelem nélkül.
De még ha a háborúban álló felek nem is jutnak békemegállapodásra, a tárgyalások csökkenthetik a polgári áldozatok számát az ideiglenes tűzszünet vagy az ellátmányok szállítására vagy a civilek evakuálására szolgáló humanitárius folyosók létrehozása révén.
Arra is van bizonyíték, hogy még a sikertelen békemegállapodások is csökkentik a jövőbeli konfliktusok intenzitását.
Mennyire lehetnek hasznosak a béketárgyalások, ha a harcoló felek még mindig harcolnak?
Nagyon is.
A béketárgyalások megteremthetik az alapot a konfliktus lezárását célzó esetleges megállapodáshoz.
Csökkenthetik a közösségeknek okozott károkat is.
Tapasztalataim szerint a tűzszüneti tárgyalásokra gyakran az erőszak kiéleződése idején kerül sor. Ez lendületet adhat a jövőbeni harcok csökkentéséhez.
Ha a harcoló felek megállapodnak a tűzszünetben, és tartják magukat a megállapodáshoz, mindkét oldalon elkerülhetők a további áldozatok.
Emellett megteremthetik a bizalom kezdeti alapját, amely megkönnyítheti az utat a nehezebb tárgyalásokhoz.
A szudáni Nuba-hegységben kötött tűzszüneti megállapodás például hozzájárult a bizalom kiépítéséhez, ami lehetővé tette, hogy 2002-től kezdve szélesebb körű és érdemibb észak-déli béketárgyalásokra kerüljön sor.
Olyan szűk körű megállapodások is elérhetők, amelyek segítenek az erőszak megszüntetésében és életek megmentésében. A 2008-2009-es gázai háború idején például, bár nem született megállapodás a tűzszünetről, Izrael megnyitotta a humanitárius folyosót, hogy életmentő segélyeket tudjon eljuttatni a civileknek.
Fontos, hogy a háború alatti béketárgyalások nem a harcok alternatívájaként zajlanak a harcoló felek között. Ez egy stratégia, amelyet a harc mellett alkalmaznak a céljaik elérésére.
Melyek a legnagyobb problémák a béketárgyalások során?
Sok probléma van.
A béketárgyalások legnagyobb kihívása a konfliktushoz kapcsolódó erőszak, valamint a különböző harcoló felek közötti harag és bizalmatlanság. A tárgyalóknak azokkal kell szemben ülniük, akikről úgy gondolják, hogy megölték fiaikat és lányaikat.
Az ukrajnai háborúban az erőszak átható és széles körben elterjedt, katonákat és civileket egyaránt érintve. Ukrajnában az ENSZ becslései szerint több mint 1842 civilt öltek meg az orosz erők. A halott civilek tényleges száma valószínűleg jóval magasabb.
Ez azt jelenti, hogy kényszerítő, stratégiai okoknak kell lenniük a tárgyalásokhoz.
Leggyakrabban azonban az egyik fél úgy véli, hogy ő áll nyerésre, és ez nem ösztönzi a tárgyalásra.
Afganisztánban például a tálibok 2021-ben visszaléptek a béketárgyalásoktól, mivel jelentős katonai előnyökre tettek szert, amikor az Egyesült Államok bejelentette, hogy kivonja csapatait.
Mi viszi a tárgyalófeleket a békeasztalhoz?
A mindkét félnek fájó patthelyzet a legkülönbözőbb feleket is egy asztalhoz kényszerítheti.
Mindkét fél tisztában van azzal, hogy a status quo árt neki, de azt is tudják, hogy katonailag nem tudják legyőzni a másik felet. A tárgyalások ilyenkor logikus útnak tűnnek.
Az asztalhoz ülve a tárgyaló felek, gyakran semleges közvetítők támogatásával, azon dolgoznak, hogy olyan megoldást találjanak, amelyben mindketten úgy érzik, hogy nyertek valamit.
A tárgyalóknak nem csak megállapodást kell kötniük, hanem ezt a megállapodást el is kell adniuk a dühös, traumatizált és gyászoló közösséignek otthon.
Ez csak az egyik oka annak, hogy fontos mindenféle embert, köztük nőket, közösségek és különböző etnikumok vezetőit is bevonni a béketárgyalásokba.
Az ő bevonásuk azt jelenti, hogy a tárgyalások előrehaladtával nő a békemegállapodás társadalmi elfogadottsága.
A leggyakoribb modell azonban – mint az ukrajnai és az orosz tárgyalások esetében – még mindig az, hogy néhány ember tárgyalja ki a megállapodást, és csak ezután próbálják eladni azt a kulcsfontosságú választói csoportoknak odahaza. Az autoriter rendszereknek is szüksége van a támogatásra a békemegállapodásokhoz, még ha az csak a hadsereg részéről érkezik is, hogy elkerüljék a puccsot.
Számíthat-e a béketárgyalásokon a többi résztvevő jóhiszeműségére?
Nem.
A béketárgyalóknak már csak azért is ki kell építeniük valamilyen munkakapcsolatot, hogy béketárgyalásokat szervezzenek. Ezek a kapcsolatok azonban nem garantálják, hogy a béketárgyalásokon résztvevők jóhiszeműen tárgyalnak. Dél-Szudánban például azzal vádolták a béketárgyalókat, hogy csak azért vettek részt, hogy hetekig luxusszállodákban lakhassanak.
Szíriában Bassár el-Aszad elnököt gyakran vádolták azzal, hogy a béketárgyalásokat PR-stratégiaként folytatja, vagy azért, hogy hadserege átcsoportosulhasson a civilek elleni következő támadás előtt.
Jóhiszemű tárgyalásokra csak akkor kerül sor, ha a felek érdeke a megállapodás elérése.
Oroszországot nemrég azzal vádolták, hogy márciusban megmérgezett két magas rangú ukrán béketárgyalót, valamint Roman Abramovics orosz milliárdost az ukrajnai háborúval kapcsolatos egyik tárgyalási forduló során.
Ez az erőszak sérti a béketárgyalásokat irányító régi diplomáciai szokásokat, többek között azt, hogy a békeküldöttek biztonságban maradnak.
Az, hogy Oroszország állítólag megsértette ezeket a szokásokat, még nehezebbé teszi az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalások sikeres lezárását. A tárgyalások valószínűleg hosszúak és fáradságosak lesznek, és kisebb, bizalomépítő lépésekre lesz szükség, mielőtt a háború véget érne.
