Az ukrajnai invázióra válaszul Európa-szerte bekövetkezett felébredés a védelemmel kapcsolatban a legdrámaibb a nyugat-európai országok körében, amelyek ellenálltak az előző amerikai kormányzat felhívásainak, hogy növeljék védelmi költségvetésüket – írja a JNS.
Február 27-én a Bundestagban tartott beszédében Olaf Scholz német kancellár azt mondta, hogy Európa Zeitenwende, azaz „vízválasztó” pillanat előtt áll.
„Milyen képességekkel rendelkezik [Vlagyimir] Putyin Oroszországa? És milyen képességekre van szükségünk ahhoz, hogy elhárítsuk ezt a fenyegetést – ma és a jövőben?”
– tette fel a kérdést.
A védelmi kiadások növelését bejelentő európai országok között van Németország, Franciaország, Olaszország, Belgium, Románia, Lengyelország, Norvégia, Svédország és Finnország.
Utóbbi kettő kifejezte érdeklődését az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO) való csatlakozás iránt is.
„Az ukrajnai események valóban sokkoló hatásúak voltak az európai fővárosokban, keleten és nyugaton egyaránt”
– mondta a JNS-nek Bruno Lété, az Egyesült Államok German Marshall Alapítványának vezető munkatársa.
„Az ukrajnai konfliktus előtt az európai gondolkodás három feltételezésen nyugodott 1) a hamis biztonságérzet; 2) az Egyesült Államokra való támaszkodás Európa védelmi szükségleteinek kielégítésében; és 3) sok nyugat-európai, diplomata vagy politikai vezető meggyőződése, hogy a háború már elavult, miszerint a konfliktusokat gazdasági vagy diplomáciai eszközökkel kell megoldani, és a nagy állandó hadseregek a történelemkönyvek lapjaira valók”
– mondta Lété.
„Ez a három dolog együttesen sok európai nemzetet arra a következtetésre juttatott, hogy a védelmi kiadások nem jelentenek prioritást”
– magyarázta a szakértő, ami miatt ezek az országok lebecsülték a korábbi figyelmeztető jeleket, például Oroszország 2008-as grúziai invázióját és az ukrajnai Donbász régió 2014-es elfoglalását.
Lété megjegyezte, hogy az Oroszországhoz közelebbi európai országok, például Lengyelország és a balti államok hamarabb felfogták a veszélyt,
„de ha megnézzük Hollandiát, Portugáliát, Luxemburgot, még mindig az az érzésük, hogy Oroszország messze van”.
„A balti államok és a keleti államok soha nem becsülték alá az Oroszország felől érkező agresszió lehetőségét”
– értett egyet Létével Rachel Tausendfreund, a GMF szerkesztőségi igazgatója, aki a JNS-nek elmondta, hogy a legszembetűnőbb változás Németországban történt, mind az Oroszországról alkotott véleményében, mind a védelemmel kapcsolatos gondolkodásmódjában.
Míg Németország külpolitikai intézményei régóta megértették, hogy az ország nem költ eleget a védelemre, addig a német közvélemény nem.
„Sok német valóban egy veszélytelen világban élt. A veszély olyasvalami volt, ami messze, a Földközi-tenger túloldalán történt”
– mondta.
„Most már megértették, hogy nem lehet mindent párbeszéddel és kereskedelemmel megoldani”
– magyarázta.
„A második változás a Putyinhoz való hozzáállásban történt, akiben megbíztak. Az orosz elnökkel szembeni közfelháborodás és a kiszolgáltatottságtól való félelem azon német politikusok vitorlájába fújta a szelet, akik az ország megerősödését szeretnék – feltéve, ha ezt ki tudják használni és fenn tudják tartani a lendületet”
– mondta Tausendfreund.
Ofer Shelach, aki a Knesszet külügyi és védelmi bizottságának vezető tagja volt, jelenleg pedig az izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének (INSS) vezető munkatársa, a JNS-nek elmondta:
„Azt hiszem, látni fogjuk, hogy az országok felfegyverkeznek olyan rendszerekkel, amelyeket Izraelben fejlesztettek ki, például rakétavédelmi rendszerekkel, mint a Vaskupola, páncéltörő rakétákkal, precíziós rakétákkal és így tovább”.
Shelach nem talált kivetni valót abban, hogy Izrael fegyvereket adjon európai szövetségeseinek, de azt mondta, hogy Izraelnek tartózkodnia kellene a tanácsadástól, annak ellenére, hogy vannak arra utaló jelek, hogy Izrael példaképpé válhat néhány európai ország számára. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is április 5-én azt mondta, hogy a jövő Ukrajnáját kevésbé Svájcnak, inkább egy „nagy Izraelnek” képzeli el.
Shelach szerint Izraelnek vitát kellene folytatnia az ukrajnai háború tanulságairól.
„Az egész koncepció, hogy hogyan, milyen körülmények között és milyen célra használjuk a katonai erőt, új vizsgálat alá kerül, ha ennek a háborúnak vége”
– mondta, megjegyezve, hogy minél nagyobb katonai sikert ért el Oroszország, annál keményebbek lesznek a Putyin elleni szankciók.
„Az ukrajnai háborút követő világban sokkal világosabban kirajzolódnak majd a határok azok között, akik egy olyan világot akarnak, amelyet bizonyos szabályok irányítanak. Nem azt mondom, hogy egy világrend, hanem bizonyos szabályok. Az egyik szabály az lesz, hogy az erő alkalmazása kevésbé lesz elfogadható, mint korábban”
– tette hozzá.
Az Ukrajna utáni háborús világ szintén foglalkoztatja Lété-t. Csak annyit tudott biztosan kijelenteni, hogy Európa jelenlegi biztonsági architektúrája, amelyet a hidegháború vége óta megkötött szerződések sora alakított ki, véget ért.
„Ezeknek a szerződéseknek vége. Vagy Oroszország lépett ki belőlük, vagy a Nyugat lépett ki belőlük”
– mondta.
„A probléma most az, hogy nincs semmi más a helyükön”.
Szerinte a NATO sokkal erősebbé válhat. A hidegháború vége óta ez egy célját kereső szervezet volt.
„A 70-80 évig a NATO frontvonala alapvetően Németországon keresztül haladt. A NATO időnként jelen volt a Baltikumban és Lengyelországban. Most azonban azt látjuk, hogy a NATO újrakalibrálja katonai stratégiáját”
– mondta Lété.
„Ez a történelmi frontvonal, amely Németországon keresztül haladt, most keletre tolódik. A NATO új frontvonala most a Baltikumtól a Fekete-tengerig tart” – magyarázta, majd hozzátette , hogy arra számít „katonai szempontból elég sok változást fogunk látni, és a keleti frontvonalat masszívan meg fogják erősíteni”.
Február 27-i beszédében Scholz konkrét lépéseket jelentett be, amelyek között szerepel a 2022-es védelmi költségvetés 100 milliárd eurós kiegészítése, valamint az a vállalás, hogy a jövőben minden évben a német bruttó hazai termék (GDP) több mint 2%-át fogják védelmi célokra fordítani.
A GDP két százaléka a NATO irányelvein alapul, amely ezt a célt tűzi ki a tagállamok számára.
„Ez korábban 3% volt. Ezt csökkentették 2%-ra. Ez az, amit a NATO-tagok ténylegesen vállaltak, hogy saját védelmükre költenek.
Németország 1990 óta nem érte el ezt a számot”
– mondta Tausendfreund.
Összehasonlításképpen: a Statista.com szerint 2020-ra vonatkozóan a GDP-t tekintve Szaúd-Arábia volt a legtöbbet költő ország (8,4%), majd Izrael (5,6%), Oroszország (4,3%), az Egyesült Államok (3,7%), India (2,9%), Dél-Korea (2,8%), Nagy-Britannia (2,2%), Franciaország (2,1%), Ausztrália (2,1%) és Kína (1,7%) következett.
A lista sorrendje változik, ha dollárban vizsgáljuk. Az Egyesült Államok 766 milliárd dollárral az első helyen áll, Kína 252 milliárd dollárral a második, Oroszország pedig 61 milliárd dollárral a harmadik. Izrael a 14. helyen áll 57 milliárd dollárral.
Tausendfreund szerint még a közhangulat megváltozása ellenére sem lesz könnyű Németországnak elérni a 2%-os célt, annak ellenére, hogy a kormánykoalíciót vezető balközép Szociáldemokrata Párt (SDP) feladta korábbi hadseregellenes álláspontját, többek között a német földön tartott amerikai atomfegyverek eltávolítása mellett érvelve.
Tausendfreund megjegyezte, hogy a legfőbb nehézséget az jelenti, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szabad Demokrata Párt (FDP) ellenőrzi a pénzügyeket, akik a kormányzati kiadások csökkentésére összpontosítanak. Elmondta, hogy bár
„a párt határozottan Ukrajna mellé áll Ukrajna védelmében, a másik oldalon viszont nem akar pénzt költeni erre”.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.