Nem tart az új választások kiírásától az izraeli pénzügyminiszter

Avigdor Liberman szerint Netanjahu vádalkut fog kötni az ellene felhozott korrupciós vádak nyomán.

Avigdor Liberman pénzügyminiszter utasította minisztériuma munkatársait, hogy „a szokásos ütemben folytassák a munkát a következő költségvetésen, mert a közeljövőben nem lesznek választások” – írja az Arutz7.

Állítólag Liberman azt is mondta, hogy „szinte biztos, hogy június vége-július eleje felé, amikor Benjamin Netanjahu megérti, hogy nem lenne 61 szavazata a Knesszet feloszlatásához, bele fog egyezni a vádalkuba, és mint mindig, szemrebbenés nélkül cserbenhagyja minden barátját”.

A múlt héten Idit Szilman, a kormánykoalícióhoz tartozó Jáminá párt képviselője kilépett a koalícióból és lemondott posztjáról, megfosztva ezzel a kormányt parlamentbeli többségétől.

Az új választások esetleges kiírása ezután került a közbeszéd középpontjába, bár a Knesszet jelenlegi tagjai új választások nélkül is alakíthatnának új koalíciót.

Közben szombaton arról számoltak be, hogy az ellenzéki Likud párt nem hisz abban, hogy további képviselők még a nyár előtt elhagynák a koalíciót.

Helyezkedés és kormányváltó hangulat az izraeli ellenzékben

Követelőző képviselők, politikai nyomásgyakorlás, megbocsátás és keménykedés okoz turbulenciát Jeruzsálemben.