Bennett felajánlotta, hogy elmegy Kijevbe, ha ezzel segítheti a tárgyalásokat

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök készségét fejezte ki, hogy Kijevbe látogasson, ha előrelépés történik a Moszkvával a háború befejezéséről folytatott tárgyalásokon – erősítette meg hétfőn egy izraeli diplomáciai forrás.

A Sin Bét (Izraeli Belbiztonsági Ügynökség) biztonsági tervet készített arra, hogy Bennett rövid időn belül Kijevbe látogathasson az Ukrajnát ért orosz támadások közepette. Az izraeli miniszterelnök március 5-én Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozott, közvetítői erőfeszítései részeként.

„Az elmúlt hetekben volt némi előrelépés Ukrajna és Oroszország között, de számos alapvető témában nagyok a szakadékok” – mondta Bennett hétfőn.

„Az oroszok már nem próbálják leváltani Zelenszkijt és teljesen demilitarizálni Ukrajnát, míg Ukrajna visszalépett attól, hogy megpróbáljon csatlakozni a NATO-hoz”

– mondta az izraeli miniszterelnök, aki egy, a Jediot Áchronot újság által szervezett konferencián úgy fogalmazott, hogy „Megpróbálunk közvetíteni más barátainkkal együtt, de hosszú út áll előttünk”.

„Úgy pozicionáltuk Izraelt, hogy mindkét féllel folyamatos kommunikációt folytassunk, amely őszinte és nyílt, és eredményeket hozhat a közvetítésben” – mondta.

Vasárnap Zelenszkij a Knesszetben tartott beszédében keményen bírálta a közvetítési erőfeszítéseket, de órákkal később elismerését fejezte ki irántuk — emlékeztet a The Jerusalem Post.

A Knesszethez intézett videokonferencia-beszédében Zelenszkij Ukrajna helyzetét a holokauszthoz hasonlította, felszólította Izraelt, hogy küldjön fegyvereket országának és szankcionálja Oroszországot, és bírálta „az oldalválasztás nélküli közvetítést”.

„Az apátia öl, a számítások ölnek” – mondta.

„Országok között lehet közvetíteni, de a jó és a rossz között nem”.

Órákkal később, a Telegram-csatornáján közzétett videóüzenetében Zelenszkij azt mondta: „Természetesen Izraelnek megvannak az érdekei, stratégiája, hogy megvédje polgárait. Mindezt megértjük”.

„Izrael miniszterelnöke, Bennett úr megpróbálja megtalálni a módját a tárgyalásoknak, és mi hálásak vagyunk ezért” – mondta. „Hálásak vagyunk az erőfeszítéseiért, hogy előbb-utóbb megkezdődhessenek a tárgyalások Oroszországgal, esetleg Jeruzsálemben. Ez a megfelelő hely a béke megtalálására, ha lehetséges”.

Moszkva már nem követeli Zelenszkij eltávolítását és Ukrajna demilitarizálását

Az izraeli miniszterelnök szerint történtek előrelépések a Kijev és Moszkva közötti tárgyalásokon, de még mindig nagy köztük a különbség.

Az izraelieknek büszkének kell lenniük országuk Ukrajna iránti nagylelkűségére – mondta Bennett hétfőn, védelmébe véve Jeruzsálem megközelítését.

„Izrael már hetek óta, az első perctől kezdve nyújtja kezét, hogy segítsen az ukrajnai válságban, különböző formákban” – mondta.

„Érzékenyen, nagylelkűen és felelősségteljesen kezeljük ezt a sajnálatos válságot, miközben egyensúlyt tartunk a különböző megfontolások között, hiszen azok rendkívül összetettek”.

Bennett a megjegyzéseket egy izraeli tábori kórház személyzetének búcsúünnepségén tette, amely az első ilyen létesítmény, amelyet bármely ország épített Ukrajnában.

„Ma világosan ki akarom mondani: Izrael és az izraeli közvélemény büszke lehet Izrael állam segítségére és hozzájárulására Ukrajna polgárai számára” – mondta. „Legyenek büszkék azokra a lépésekre, amelyeket Izrael tett… nem sok ország van, amelyik ennyit tett”.

A Jediot Áchronot által szervezett konferenciáján a háborút a holokauszthoz hasonlító Zelenszkij kijelentésére, miszerint Oroszország „végső megoldást” tervez Ukrajna számára, és amit Izraelben sokan bíráltak, Bennett tartózkodott az ukrán elnök bírálatától, mondván: „Ő egy olyan vezető, aki országa életéért küzd”.

„Én személy szerint úgy vélem, hogy a holokausztot nem lehet semmihez sem hasonlítani” – mondta. „Ez egy egyedülálló esemény a világtörténelemben – egy nemzet gázkamrákban történő ipari gyilkolása”.

Izrael nem ad Ukrajnának Vaskupola egységeket – mondta Bennett, hozzátéve, hogy igyekszik egyensúlyt fenntartani „a nagylelkűség és az ukrán nép nagy nyomorúsága iránti érzékenység és… az Izrael Állam és polgárai létezése iránti felelőssége” között.

Arra vonatkozóan, hogy Putyin őrült-e vagy Parkinson-kórban szenved, ahogy egyesek feltételezték, Bennett azt mondta, hogy egyiknek sem látta jelét a találkozójukon.

Jáir Lapid külügyminiszter szintén reagált Zelenszkij kritikájára, és Izrael Ukrajnának nyújtott humanitárius segélyét emelte ki.

Az izraelieknek „tudniuk kell, hogy Izrael nem marad csendben” – mondta a tábori kórház személyzete számára rendezett ünnepségen. „Egy olyan helyen, ahol szenvedés és borzalom van, mi kinyújtjuk a vigasztaló kezünket, és mindent megteszünk, hogy segítsünk”.

„Ezzel a kórházzal nemcsak a világ legjobb orvosi személyzetét küldjük, hanem a szívünket és támogatásunkat is” – mondta Lapid. „Ez egy kegyetlen és szükségtelen háború, amelynek véget kell vetni „.

Az ukrajnai háború arra emlékezteti Izraelt, „hogy mindig erősnek kell lennünk, és képesnek kell lennünk arra, hogy bármikor és bármilyen körülmények között megvédjük magunkat” – tette hozzá.

Izrael a hétvégén kezdte meg a „Fénylő csillag” tábori kórház építését az ukrajnai Mostyskában, amely várhatóan kedden nyílik meg a Sheba Medical Center és a Schneider Gyermekkórház 60 munkatársával. A tábori kórházat, amelyhez egy gyermekosztály, egy szülészeti osztály, egy sürgősségi osztály és egy traumaosztály is tartozik, az egészségügyi és a külügyminisztérium finanszírozta, a Schusterman Családi Alapítvány és a amerikai Joint Distribution Commitee mellett.

Egyiptomban tárgyal az izraeli miniszterelnök

Történelmi, háromoldalú találkozó keretében találkozott az izraeli, az egyiptomi és az emírségi vezető. A téma: Irán.