Yotam Polizer: Az ukrajnai menekültválság szinte „bibliai méreteket” ölt

Yotam Polizer az elmúlt 14 évet a világszerte történt katasztrófák kezelésével töltötte. Most azt mondja, hogy az ukrajnai helyzet a legrosszabb, amit eddig látott – írja a JNS.

Az IsraAID igazgatója, Yotam Polizer nem kezdő, ha katasztrófákról van szó. Az izraeli székhelyű humanitárius segélyszervezet 2001 óta 56 országban reagált vészhelyzetekre.

Ezért hihetünk Polizernek, amikor azt mondja, hogy az ukrajnai menekültválság a legrosszabb, amit valaha látott.

„14 éve dolgozom ezen a területen, beleértve az elmúlt 20 év néhány legnagyobb humanitárius válságát – a japán cunamit, az Ebola-járványt, a szíriai menekültválságot -, de amivel most foglalkozunk, az tényleg egy szinte bibliai méretű történelmi katasztrófa”

– mondta az IsraAID támogatóinak egy március 3-i videós találkozón.

Az IsraAID reagált a korábban dolgozott a szíriai, afganisztáni, venezuelai és kelet-afrikai zavargások okozta menekülthullámokon is – jegyezte meg Polizer.

„De a jelenlegi ukrajnai válság nagyságrendje még számunkra is meglepő”

– mondta.

„Kevesebb mint egy hét alatt több mint egymillió menekült érkezett. A következő két hétben a becslések szerint mintegy kilencmillió menekült érkezik a szomszédos országokba. Az ukrajnai helyzet a biztonság és a humanitárius szükségletek tekintetében egyszerűen szavakkal kifejezhetetlen”

– magyarázta.

Izrael 90 árva ukrán gyermeket fogadott be

Az érkezőket Naftali Bennett miniszterelnök és felesége, Gilát ünnepélyes ceremónia keretében fogadta a Ben Gurionon.

Naama Gorodischer, az IsraAID globális programvezetője az elmúlt évtizedben szintén számos vészhelyzeti missziót vezetett szerte a világon. Ő felügyeli az IsraAID ukrajnai misszióját, amelynek középpontjában a Moldovába érkező menekültek állnak.

„Alig két nappal a háború kitörése után, február 26-án küldtük ki csapatunkat Moldovába, hogy felmérjük a helyzetet, és megértsük, hogyan tudnánk a legjobban támogatást nyújtani”

– mondta.

Gorodischer kifejtette, hogy a menekültek többsége nő és gyermek, mivel az idősek többsége egyelőre Ukrajnában marad, míg a 18 és 60 év közötti férfiaknak nem mehetne sehová és harcolniuk kell.

Ezért az IsraAID egyik első intézkedése az volt, hogy az egyik átkelőnél egy sátorban anya-baba teret hozott létre, ahol pelenkákat és bébiételeket, gyermekfoglalkozásokat, takarókat és ülőhelyeket biztosítanak. A sátorban a Keystone Moldova helyi szervezet önkéntesei is dolgoznak.

„Szorosan együttműködünk a [moldovai] hatóságokkal, a helyi NGO-kal és a helyi közösséggel a hosszú távú tervezésben”

– mondta Gorodischer.

Ukrán-orosz háború: Egy nagy alija hullám kezdete?

Ukrajnában összesen 200 ezer ember kérvényezhet izraeli állampolgárságot, ebben a számban benne vannak a nem zsidók házastársai, és azok akiknek legalább egy nagyszülője zsidó.

Polizer elmondta, hogy az IsraAID legalább ötéves műveletet tervez az ukrán menekültek megsegítésére.

„Nem csak a következő hétre, nem csak a következő hónapra kell gondolnunk erre a válságra”

– mondta.

„Tavaly decemberben fejeztük be a szíriai menekültprogramunkat Görögországban, amely hat évig tartott. Sajnos úgy gondoljuk, hogy ez a válság legalább olyan súlyos, ha nem rosszabb lesz a humanitárius szükségletek szempontjából”.

Polizer elmondta, hogy amikor a média figyelme egy-egy világkatasztrófáról elterelődik, az emberek azt gondolják, hogy a helyzet rendben van, de ez nem így működik.

„Azért vagyunk itt, hogy hosszú távú támogatást nyújtsunk, hogy segítsük ezeket az embereket abban, hogy ellenállóvá váljanak, újjáépítsék az életüket, újjáépítsék a családjukat és újjáépítsék a jövőjüket”.

Az izraeli segélyszervezet, ami megmentett egy falut

A hurrikán sújtotta Puerto Ricó-i falu egy héttel a Maria pusztítása után csodára ébredt, mikor a szinte megközelíthetetlen helyre megérkeztek az IsraAid segélyszervezet munkásai.